Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Ezek az írások itt műfajukat tekintvekisolgák. Kicsit olyanok, mint az egypercesek. Csak az irónia helyén ezekben szeretet van.
 



Alkalmatosság (kisolga) E-mail
Írta: Csukásné Kis Olga   
2013. október 02. szerda, 05:57

Alkalmatosság

Szombaton nagy tölcséravató bulit tartottunk a férjemmel, Palival.

Az ősz túláradó bősége évről évre arra sarkall minket, hogy ebből a sokaságból egy kicsit átcsempésszünk a télbe és a kiüresedő tavaszba. Az a biztos, ha tele a kamra, hogy a sok éhes szájat jól lehessen lakatni. Ez a szokás a hosszú évek alatt belénk gyökeresedett, és fenntartja önmagát, pedig már nem is olyan sok az az éhes száj! De majd jó lesz, mondogatjuk, mert elviszik a messzibe, és örülnek neki, vagy oda ajándékozzuk annak, aki szintén megbecsüli.

Tehát. Hiába csökkent a népességünk a kettő ötöd részére, mi mégis ugyanannyi télire való finomságot teszünk el, mint korábban.

Savanyúság, pritaminpaprika, darált erős paprika, káposztával töltött paprika, lecsó, lekvárok. Ha ezek valamelyike is hiányzik, már úgy érezzük, nem teljes az életünk. Teszünk róla, hogy ne hiányozzék! Könnyű elmondani, hogy hogyan készül egyik,  vagy a másik télire való, de a valóságban mindegyik nagyon időigényes. Hát még, ha egyszerre többfélét is készítünk!

Most szombaton a paprika volt a főszereplő. A pritamin, a darált erős, a káposztával töltött és a cseresznyepaprika savanyúságlében. Nem mondom, hogy ipari mennyiségben gyártottunk, hanem csak egy manufaktúra termelésének megfelelően. Az is szép szám. Az elkészítésben nincs semmi nehézség, egyik folyamat hozza a másikat. Csak elfáradni nem szabad, mert leáll az üzem. Közben jókat lehet beszélgetni. Lehet annak örülni, hogy megkerült Anyám régi húsdarálója a rejtekéből, mert a mienkből valahogy kifelejtődött a kés valami korábbi összerakáskor. Lehet gyönyörködni a  zöldségek telt, mély színében, a formákban, a természet csodálatos ajándékaiban.

Azon is lehet örvendezni, hogy csak leakasztok a szögről egy csodatölcsért, ráillesztem a kis üvegek szájára, és máris könnyedén csusszan az üvegbe a belevaló! És csak az üvegbe, nem az oldalára, vagy a konyhaasztalra!

 A tölcsér égetett, mázas cserépből van, Bogyi lánya készítette, Elekes Ferenctől kaptam. Büszke voltam magamra, hogy kitaláltam a funkcióját, mert korábban hasonlót sem láttam. Egy madzagból hurkot vetettem rá, szöget vertem a lambériába, erre akasztottam a tölcsért, hogy szem előtt legyen, mert szép is!

A másnapi helyre pakolás is okot ad az örömre. Újra számolni az állományt, hogy nyugtázzuk, mivel is töltöttünk el egy hosszú délutánt és estét. Visszamosolyogni az üvegekre, amikor már a polcon, a helyükön vannak.

A színek, a formák, a tölcsér, a daráló, az együttlét, a biztonság mind- mind örömforrások, amiktől kisüt a nap külön-külön is! Együtt meg…

 
Egy pici (kisolga) E-mail
Írta: Csukásné Kis Olga   
2013. szeptember 07. szombat, 08:29

Egy pici…, amitől megváltozik a lényeg.

Sokszor azt gondoljuk, hogy hiába teszünk bármit, semmi hatása nem lehet.

Pedig ez nem így van!

Bármit teszünk, az hatással van valamire, valakire. Sőt, ha nem teszünk, az is! Ezért jobb tenni és előre eltervezni a hatást, ami persze egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik, mint nem tenni semmit, csak várni. Akkor egész biztosan csupán szemlélői lehetünk a történteknek.

De mit is tehetünk?

Mutathatunk példát az életünkkel, a helyzetmegoldásainkkal. Ez csak nagyon összetetten, nagyon nagy absztrakcióval értelmezhető. Mondjuk, a gyerekünk képes lehet rá. Tehát megéri.

Elmondhatjuk, amit helyesnek gondolunk. Ez máris lepereghet, és roppant unalmasnak is tűnhet, de lehet, hogy egy idő elteltével hatni fog. Próbálkozhatunk vele.

Le is írhatjuk, amit jónak tartunk, de kevés az írástudó és az olvasni tudó ember. Azért vannak kivételek! Megkísérelhetjük.

Akkor hát mi az a pici, amitől megváltozik a lényeg?

Mivel hatunk másokra?

Talán pontosan tudjuk, hogy mi kell neki, és szelíden arra tereljük, vagy meglökjük egy kicsit, ha nem akarja érteni!?

Átvesszük a hullámhosszát, érezzük az érzéseit, de ugyanakkor kívülről is látjuk, és tudjuk, hogy valójában mi a szükséglete, és arra felé irányítjuk.

Van egy pici közös szál két ember között, amin keresztül hatni tudunk. El kell érni, hogy ez a szál összekössön! Hogy a szál másik végéről érzékeljenek minket!

Hitelesnek kell lennünk, hogy elfogadják a meglátásainkat!

Aztán adhatunk magunkból egy picit.

Lehet, hogy ebből valaki ebből felfog egy picit. Lehet, hogy nem.

Mi megpróbáltuk.

Lehet, hogy valaki jeleket keres. Lehet, hogy a mieinket találja meg.

Ez már nem pici!

 
Passzírozunk paradicsomot! (kisolga) E-mail
Írta: Csukásné Kis Olga   
2013. augusztus 22. csütörtök, 06:58

Ha a fenti címmel megjelenne egy recept a "Szegény ember konyhájában" Timi vagy az én tollamból, máris dobjuk félre lelkifurdalás nélkül!

Talán nem szükséges rögtön a 104-et tárcsázni, de ebből azonnal tudnunk kell, hogy nagyon sötétvörös riasztás van érvényben.

A kezdetekben olyan könnyűnek tűnik minden.

Csak meg kell mosni, felvágni a paradicsomot, aztán meg csak tekerni azt a kis masinát. Becsüljük meg a férjünket, vagy, aki ebben a műveletben részt vesz! Kedveskedjünk neki a kedvenc sörével, jó szóval, vagy más módon. Szükségünk van a lelkesedésére.

Törődjünk bele, hogy a konyhaasztalon minden helyet elfoglal a paradicsom. A passzírozó, a tálak garmadája, a felfogó és a gyűjtő edények. Az egész konyha szépen, lassan paradicsommá válik.

Jó esetben a paradicsomlé a töltött paprika részévé lesz, rosszabb esetben téliesedik. Üvegmosással, dunsztolással folytatódik a körtánc.

A végén a mosogatás semmiféleképpen nem kerülhető el. A temérdek edényről annyi paradicsomot lemosunk, hogy egy jó közepes menzaleves kitelne belőle. A darálót semmiség összeszerelni, ha figyeltünk a szétszedésnél, és nem dobtuk ki a kis csavarokat a paradicsom héjával együtt.

Már csak fel kell mosnunk, és a plafont lemeszelnünk, na meg bedobni egy adag paradicsomos ruhát a mosógépbe, és már készen is vagyunk!

Tiszta a konyhánk, finom a paradicsomunk, igaz, hogy elment egy csomó időnk.

Ugyanakkor…

A multi kultúrás házi asszony csak besétál a boltba, és leemel a polcról egy üveg paradicsomot. 100 %-osat akár, mert ezt írták rá.

Ezzel rengeteg időt takarít meg, amit bármire fordíthat. Önművelésre, "haszontalan" bolondériákra, vagy pénzkeresésre, amiből aztán csak besétál a boltba, és leemel a polcról egy üveg… Vagy, ha már ennyi ideje van, elkezd passzírozni.

Nem követem mindenben Püthagoraszt, aki határozottan kimondta a filozófiai tételei között, hogy: "Soha ne egyél lóbabot!"

Senkit nem beszélek le a paradicsom passzírozásáról. De rá sem!

Ki-ki döntse el magában, hogy megéri-e a fáradság, hogy van-e elég ideje a megvalósításhoz, vagy inkább pénze a könnyebb úthoz?

A legjobb az lenne, ha mindenki a saját belátása szerint cselekedhetnék, úgy, ahogy neki tényleg a legmegfelelőbb!

Azért nagyon-nagyon apró betűkkel javaslom:

Passzírozunk paradicsomot!

 
Az Aloe Verán túl (kislga) E-mail
Írta: Csukásné Kis Olga   
2013. augusztus 12. hétfő, 06:13

Szia Judit!

 

Valamiért az motoszkált bennem, hogy bejössz szerdán egy kis időre a suliba. Hoztam Neked egy növendék Aloe Verácskát, az asztalodra tettem.

Tavasszal, amikor szétültettem őket (pedig nem is voltak rosszak) olyan öt centis lehetett, azóta megszívta magát egy kicsit. Állítólag mindenre jó, de én csak nézem. Nézni is jó. Borzasztóan élni való, ha nem figyelsz oda, már minden kis és nagy cserepedben ő terpeszkedik. Egy óriási badellával kaptuk az első adagot Iványosiné Ibolyától, aki Korzikáról hozta a tőpéldányokat. Már akkor gyanakodni kellett volna! De nem!

A történet szép, kerek. Új ház, udvaros ház, elfogadtok-e pár növényt? Valós élethelyzet, gusztusos körítés, boldog átadók, gyanútlan átvevők. Ártó szándék a háttérben sem akkor, sem azóta fel sem merült. Sőt!

Aloe Vera nem egyedül érkezett, hanem csodálatos kaktusztársaival. A többiek a növényi lét szívósságával fejlődnek, a víz és a tápanyag viszonylagos biztonságában. Semmi rendkívüli. De Aloe Vera nem bír magával! Egy vadonatúj ültetés képes három hónap alatt két fiat is hozni, aztán még kettőt…

Miből meríti ezt a csodálatos életkedvet?

Miből állítja elő azt a sok csodaszert, amiért valósággal istenítik? Mivel is táplálkozik? A vizet szereti, de elvan nélküle is. Egy pici cserépben nem sok föld fér el, de abból csak alig fogyaszt valamicskét. Napfény? Az jöhet minden mennyiségben! A tavasz elején, a téli álom után csak lassan, fokozatosan, hogy legyen ideje hozzászokni a kényes kisasszonynak!

Aloe Vera az első nálunk töltött évben lenyűgözött a pompázatos virágával, amit azóta sem mutatott meg. Lehet, hogy mégsem szeret nálunk? De akkor miért van minden tele vele? Piros szövegkiemelővel jelzem, hogy szeretem! Nem akarok tőle megszabadulni! Nem is adok belőle boldog boldogtalannak! Hogy is lehetne boldog a boldogtalan? Aloe Verával mindenképp! Ha csak ránéz az ember, megjön az életkedve.

Pár év elteltével már megértettem, hogy milyen örömmel ajándékozták nekünk az első példányt. Mostanság én is ezt teszem. Örömmel ajándékozom a példányokat.

Nem azért, hogy megszabaduljak tőlük, hanem, hogy másnak is örömet okozzanak.

Talán csak az Aloe Vera parancsának engedelmeskedem, amikor szaporítom és terjesztem? Ki fejti meg a kódjainkat, amikor alávetjük magunkat az akaratnak? És ki írta, írja a kódjainkat?

Sok a kérdés, és sok az Aloe Vera. A kérdéseket talán egyszer meg tudjuk válaszolni, de az Aloe Verát megállítani… Reménytelen!

És mi van az Aloe Verán túl?

Szeretettel adom Neked. De, ha úgy gondolod, hogy nem tudod elviselni ezt a már-már szemérmetlen tobzódást, máris add tovább, vagy hagyd sorsára őkelmét! Semmin sem lepődök meg, és személyes sértésnek sem veszem. Ha mégis befogadod, szép időket kívánok Nektek!

 

Szeretettel

 Olgi

 
Haddelhadd három tételben (kisolga) E-mail
Írta: Csukásné Kis Olga   
2013. június 27. csütörtök, 08:21

1. Tétel: Közelít

(Egy kiállítás előtt)

Közelít a nap, amikor… Az… Pontosan… Ott… Talán… Remélhetőleg… De, ha mégsem?... De igen!... De, ha nem!... Nem dől össze a világ… Eddig sem volt… Bánom, ha nem?... Csak kicsit!... Akkor még nem jött el az ideje…

Mi lesz, ha rosszul fogadják? Megváltozik valami? Lehet! Tudok változtatni? Lehet! Érdemes változtatni? Aligha! Azért egy kicsit, talán… Alapvetően? Nem! Úgy nem lehet! Csak, amit magamtól is, belülről változtatnék…

Jó lesz, hogy más is látja? Jó lesz! Mit mondanak majd? Fontos? Igen! Megtudom? Aligha! Leírják majd? Remélem! De, ha nem? Csak megérzem!

Azután változik valami? Alapvetően nem! Ha tetszik, lesz folytatás, mert ösztönöz. Ha nem tetszik, lesz folytatás, mert ösztönöz, hogy kifejezőbb legyen.

Várom?

Várom!

El tudom képzelni?

Csak azt hiszem, de aligha!

Mégis, jó lesz?

Reménykedem!

Megéri?

Megéri!

Ó, csak másoknak is jó lenne!

2. Tétel: Közben

(Egy el nem küldött levél)

Kedves Nándi, Timi, Zsuzsi, Pirinyó, Zsolti, Samu Peti, Nagy Tamás, Kara Zoli, Holló Attila, Kun Laci, Kerényi Fanni, Polyák Mónika, Barcsik Ibolya, Koskár Emese, Busi Anikó, Barna Ági, Komlósiné Kriszti, Králik Mónika, Kulhanek Réka és Kócsó Erika, Szökéné Évike, Ujlaky Pisti,  Ködmön Évi, Csukás Anna, Lakatos Feri, Pálfi Gabi, Oláh Ferike, Edit, Marianna, Kati, Esztella, Karcsi, Károly Gyuri…!

Hívlak és várlak Titeket a Csongrádi út 5.-be június 22-én, szombaton 21 órától a Luxemburg zenekar koncertjére és az azzal egy időben működő kiállításra, ahol láthatók lesznek Virág Zoltán képei, Holtság Károly üveg remekei, Szilágyi Boglárka képi látásai és Csukásné Kis Olga kisplasztikái.

Gyere el, és érezd jól magad egy különös esten, ahol magaddal is találkozhatsz!

3. Tétel: Megvolt!

(Gondolatok a haddelhadd után közvetlenül, legalábbis akkor azt hittem)

Megvolt tehát.

 Hogy mi szűrődött belőle, még nem tudni. Talán később, egy kis idő elteltével.

Könnyű volt azt mondani bölcsen, hogy ha tetszik, örülök neki, ha nem tetszik másnak, azt is elfogadom. A belső hajtóerőnek engedelmeskedtem, amikor valamit létre hoztam. Most megmutatom másoknak is, amit én szépnek vagy fontosnak találok.

A valóság azonban más, mint a legélénkebb képzelet.

Például kiderül, hogy nem is az a lényeg, hogy mit szólnak, hanem, hogy egyáltalán megnézik-e?

Aztán persze megnézik. És vérszemet kapsz. Mindenkivel megnézeted, még azzal is, aki, lehet, hogy nem is akarta volna. Nem tolakszol, de azért várod, hogy valahogy megnyilatkozzon. Nem is csak pont rólad, hanem úgy az egészről, minden résztvevőről, mindenről, amiben benne volt a munkád.

Fel mered szólítania látogatót, hogy írjon a vendégkönyvbe. Egy erőteljesebb invitálás után azonban magadba szállsz, és nem erősködsz ez ügyben a látogatás végén.

Na és kik voltak a vendégek?

Elképesztő.

Föl sem lehet fogni, vissza sem lehet idézni mind, hogy kik fordultak meg, mit mondtak, hogy viselkedtek. Ismertek, ismeretlenek, néha szótlanok, sokszor nagyon is beszédesek, kedvesek, érdeklődők… És csak hömpölyögtek, mint az áradat. Néha pár perc szünet, mikor azt hiszed, hogy vége, de aztán egy újabb hullám...

Filmre kellett volna venni, hogy felidézhető legyen néhány jó pillanat, de az idő úgyis kirostálja az érett búzaszemeket.

Lehet, hogy nem is az a fontos, hogy konkrétan mi történt, mi hangzott el, hanem, hogy milyen volt az össz  benyomás.

Az pedig jó volt! Nagyon sok kis csoda történt. Nem pont az alkotáshoz, inkább az emberi létezéshez adott pozitív töltést!

Összegezve, nagyon jó volt, de elképesztően fáj a lábam!

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

4. oldal / 10

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 369 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs