A fejétől bűzlik a hal, de a farkától van. 

Káin ölte Ábelt, Ábrahám ölte Izsákot, 
Izsák ölte Józsefet, a Szatmár bélit,
törte csuklóját, csontját, villant markában gyilkos agyar,
Bara Józsefből így lett Csonkaországban  
halálon túli magyar.

Vallási tanítások mondják, hogy istent nemhogy elképzelni nem lehet, de még csak a nevét sem ejthetjük
ki a szánkon. Isten rejtőzködik, mint Lucien Goldmann könyvének címében mondja. Nincs szavunk,
fogalmunk, nincs gondolati szervünk, amellyel megérinthetnénk, van ellenben egy rejtélyes lelki szerv,
amellyel, mint a vallásos emberek mondják, isten megszólítható: ez a hit, ami ebben az értelemben egy
jelrendszer nélküli kommunikációs eszköz. Ha le akarnánk írni a működését, valahogy így lehetne: emberi
szavakat, fogalmakat, vágyakat indítunk úra egy számunkra teljességgel megmagyarázhatatlan, létezését
semmivel sem igazoló kommunikációs csatornán egy olyasvalaki felé, aki a mi fogalmi világunkkal
elérhetetlen, ily módon nem is létező.

E gyermeteg elképzelés annyiban figyelemre méltó, hogy isten felőlünk, a mi létezésünk dimenziójából
nem elérhető, nem érzékelhető, nem elgondolható, nem létező, vagyis nem látható.

Ez azonban minden bizonnyal isten felől nézve is így lehet: a mi létezésünk isten dimenziójából nem
elérhető, nem érzékelhető, nem elgondolható, nem létező, vagyis nem látható. Az egyik mérhetetlenül
nagy, mindent kitöltő, a másik mérhetetlenül kicsi, még önmagát sem kitöltő entitás.

(Lehet-e személyes viszonyunk egy papucs-állatkával?)

Az ember valamilyen céllal létezik. Minden szívdobbanása, minden cselekedete szolgálat. Valaminek a
szolgálata, amit sohasem érthet meg, de mégis, mindenek felett elvégzi ezt a szolgálatot. Erre van
programozva. Haláláig végzi szolgálatát, ebben mély vallásos meggyőződése segíti: ez a vallás nem az
istenben való, hanem az életben való feltétlen hit. Annak a vakhite, hogy az élet mindenek felett való,
a lehető leghosszabbra kinyújtandó állapot. A vallások mindössze ennek a hitnek a különféle kultúráknak
megfelelő koreográfiái.

A szolgálatra teremtett ember a világra érkezését nem befolyásolhatja, viszont módjában állna
szolgálatát saját akaratából megszakítania. Hogy ezt ne tehesse, tudata mélyén ott a parancs: az élet
mindenk fölött való dolog.

A történelem számunkra legnagyszerűbb istenalakja a nazareti Jézus. Jézus nem istennek született,
szabadságfilozófus volt, a genezareti tó környékén vándorolt folyton változó összetételű közönségével
(micsoda figurák, micsoda hangulat!) és brilliáns gondolatokat hirdetett. Oszd szét vagyonodat, szeresd
ellenségedet, ne törődj a földi dolgokkal, mert a te hazád nem itt van, de ha már itt vagy, mindent
egybe véve legyél jó, szeretettel vedd körül magadat és embertársaidat.

Ezek a tanítások mélységesen ellenkeznek a legtöbb vallás tendenciózusan tudatszűkítő parancsaival: e
tanítások azt mondják, ne szolgálj hatalmat, pénzt, szabadulj meg a földi szolgálat terheitől!

Jézus a saját útja által akarva-akaratlanul egyfajta példát is mutat. A halált választja, ami nem
isten, hanem pusztán csak a Kajafás által megjelenített totális vallási diktatúra rendelése. Jézus nem
hajlandó szolgálni ezt a fanatikus, rabszolga-vallást, a rendszertől teljesen idegen morált hirdet ott,
ahol ez a morál maga az istenkáromlás.

Jézus választása a szolgaságot, embertelenséget jelentő élet és a szabadságot, valódi morált kínáló
halál között a legmélyebb értelmű példa az ember sosrstörténetében.

Aki Jézus tanításai szerint próbál élni, szegény lesz és szabad, sosem lesz belőle bölcs öreg,
lekiismeretes szolga, aki elvégezte a rábízott, de soha föl nem fogott feladatot. Aki szegény és
szabad, és megérti, hogy nem itt van a hazája, az alkalmatlan a hosszú szolgálatra, lehet hosszú életű,
de sosem jut előre a társadalmi hierarciában, mert sosem lesz szolgáló ember.

Jézus minden társadalmi rendet felforgató tanításait a vallás már születése pillanatában dióhéjba zárta
és a közönségnek már csak ezt a dióhéjat mutatta föl. Senki sem tudja, hogy a csonthéj mit rejt. A
dióhéj se bentről, se kintről nem átjárható. Legföljebb valóban csak Babits vágyával.

Az ember az Isten paródiája..

Nagyon tetszik nekem ez a bejegyzés, ez a kétely. Héj-nek azt mondanám, hogy - a világ állapotát tekintve legalábbis - a gonosz (szimbolikusan az sátán) erősebb a jónál, (szimbolikusan az istennél), így isten, ha a mi fogalmaink szerint létezne, elbukna a sátánnal vívott küzdelmében. Az egyetlen mód, hogy ezt elkerülje, hogy nem létezik. Így a gonosz számára hozzáférhetetlen, a létező gonosz viszont szem előtt van, isten kontrollja alatt. Mert isten számára a nemlét csupán egy állapot, míg a gonosz számára a lét az egyetlen lehetséges létforma. Összegzésként: Isten nincs, tehát van.

Baudolino

Akinek két ruhája van, már csak egyet kell szereznie, hogy három legyen.

9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, számtalan
 

Pihenész, Ágyász és Tükrész barátok. Mindhárman filozófusok, és nevükben hordják vizsgálataik esszenciáját. Pihenész a pihenés legáltalánosabb összefüggéseivel foglalkozik, míg Ágyász a konkrét ágyban fekvést, Tükrész pedig a tükörben való önvizsgálatot választotta kutatása témájául. Általában együtt végzik kutatásaikat, Pihenész a legkülönfélébb módokon pihen naphosszat, míg Ágyász egyik ágyról a másikra heveredik, mint egy igazi vándor (ágyvándor), Tükrész pedig rendszerint a falitükrök egyikében szemléli figyelmesen önmagár, hol szeplőit számolgatva, hol egészen közel hajolva a saját szembogarát fürkészi.

Ritkán szólalnak meg, amint az valódi bölcsekhez illik, és olyankor sem firtatják egymás szavainak, mondatainak jelentését. Így aztán a lehető legnagyobb békességben, harmóniában űzik a filozofálás nemes és egyáltalán nem könnyű mesterségét.

A nap besüt mindig nyitott ablakukon, és kéjesen csillan meg a boros kancsókon és lakomás tálakon, amiket barátok hordanak naponta a három keményen gondolkodó filozófusnak. A továbbiakban egy-egy találó gondolatukat közöljük e helyütt.

Pihenész egyik délelőtt, amint befejezte a reggelijét, kezében ezüstkupájával épp a bányászat mibenlétéről gondolkodott, amint észrevette, hogy Tükrész szénporos arccal egy, a szivárvány minden színében pompázó pulóverét próbálgaja magára a tükör előtt. Pihenész egyszer csak ily szókra fakadt:

Ki szögezte a hátamra ezt a Jóembert?

Én nem emlékszem Gagarin repülésére, még csak 4 éves voltam akkor. De amióta az eszemet tudom, a fejemben van a neve. Nem volt olyan iskola a hatvanas-hetvenes években, amelyben ne lett volna Gagarin örs. A faliújságokon ott volt a mosolygós képe, fején a fehér sisakkal, rajta: CCCP. Igazi hős volt a szemünkben, aki többek közt azt is bizonyította, amit - ma már tudjuk - a legenda, illetve az SZKP főtitkára, Hruscsov adott a szájába: "Én innen nem látok itt semmiféle istent."

Nem megy.

Igyekszem elképzelhetetlen helyen, elképzelhetetlen módon, elképzelhetetlen valamire gondolni.

Pihenész kábé fél éve érkezett meg a fejembe (nagy itt a forgalom, valóságos átjáróház az én fejem), mint időszámításunk előtti. V.századi görög filozófus, akinek legfőbb tanítása a nevébentömörül. Pihenész esténként sűrűn meglátogat és mindenféléket mond. Agyrajáró. Így nevezem, Pihenész, az agyrajáró, Nos elhatároztam, hogy megosztom Veletek Pihenész gondolatait. Pihenész lakonikus: egy egy mondatban igyekszik összefoglalni mindig a mondanivalóját. (Hálistennek!) Íme, itt az első:

Jobb a hülyék közt okosnak lenni, mint fordítva.

"Ezeket a sorokat Gróf Széchenyi István írta le. Életét nemzete szolgálatának áldozta, valóban a legnagyobb magyar volt. Sorai őszinték, ezért maróak, olykor kegyetlennek tűnnek, de minden betűje a magyar sors jobbításáért íródott. Ha csak egyszer is eljutnánk oda, hogy hozzá hasonló őszinteséggel szemlélnénk önmagunkat, Magyarország úgy törne föl Európában, mint az forró gejzírek Izland földjén.

Adót kell vetni mindazon ábrándra, ámításra, elcsavart ideára, misztifikációra, szemfényvesztésre s efféle tulajdonra, mellyel oly nagyszáma a régi álmábul felébredt magyarnak megnemszünőleg csalja magát és csal mást.

Inkább kivánom, sülyedjen vérünk rövid vonaglás után semmiségbe, hogysem utóbb is, mint eddig s mint ma, egy magát emésztő, hiuságtól szétboncolt, féregrágta, magán segíteni és se halni, se élni nem tudó nyomorék vázként undokitsa el a közemberiség nagy családját.

Mert nincs tagadás, hogy valahol több képzeleti tehetség, de egyszersmind több nyavalygó képzelet is létezzék, mint magát szünetnélküli álmokban hintázni szerető Hunniában.

Századokon keresztül a magyar hízelkedéshez szokott, amibül honaink nagyrészének önmaga túlbecsülése, gőgje s hiúsága támada; az igaz, egyenes szótul pedig elszokott, amibül megint soknak azon teljem meggyőződése vevé eredetét, hogy Hunniát, mint dicsőségtül ragyogót, s lakosit, mint magas helyen állókat a világ bámulja és irigyli.

A magyarnak általján véve azt vetik szemére, hogy egyedül szalmatűzként lobban fel, cserfaként azonban soha nem ég. S nyuljunk kebleinkbe, nem ugy van-e? Bizony nem tagadhatjuk. Ámde mi oka ennek? Eddielé a magyarnak vezetők, jobbára, sőt kirekesztőleg mindig a nemzet enthusiasmusára appelláltak, számitási tehetségét azonban soha nem iparkodtak kellőleg ébreszteni, rektifikálni és azt tervük alapjául használni, honnét aztán természet szerint többnél több láng és füst s ebből támadó hamu vevé okszerint eredetét, de annál kevesebb életmeleg fejledezett, mely igazi és tartós egészségre emelhette volna nemzeti testünket.

Alig van köztünk ember, ki a másik megaláztatásán ne örülne!

Agyarkodunk egymás ellen, mint a tehetetlen sajtférgek!

Az emberi nemben lappang, sőt a magyarban éppen nem lappang, de valami ocsmányul kitűnik az irigység és a sültgalambra sóvárgó oly igen különös étvágy.

A magyar magát senkinek alávetni nem akarja, itt mindenik vezér, ur akar lenni. A magyar ember jókedvében fölrúgja a port és fölkiált: itt a világ közepe!

Minek is nevezzük ezt a különös szeszt, mely mindegyik kolompos, vezér vagy egyedül saját erejére támaszkodó pártkalandor akar lenni, s ehhez képest nincs is a világnak tán oly legkisebb féket, rendszert nem tűrő, s ekkép oly kevéssé egy soron álló, összetartó, s ennélfogva, természetesen aránylag ahhoz, mi lehetne, oly gyönge, oly magán segíteni nem tudó népe, mint a magyar.

Valóban szomorú az eset, s vérünket tekintve, szomorubb, mert gyűlöltségi hajlama nem egy magyarnak koránt sincs kimerítve azon antipátia áltat, mellyel az arisztokrácia iránt viseltetik, de midőn con amore gyűlöli ezt, nem kevésbé gyűlöli a kormányt, gyűlöli az egyházi rendet, gyűlöli a katonát, gyűlöli a németet, gyűlöli a horvátot, gyűlöli a tótot, gyűlöli a görögöt, gyűlöli a városi polgárt, gyűlöli a kereskedőt, gyűlöli egyik a másikat stb. szóval: gyűlöl mindent, mert hiszen hasonneműjével sem él békében, paraszthoz vonzó szerelme pedig bizony nem óriási s mégis biztos öbölben véli magát, mert hiszen mégis szeret valamit, s pedig legőszintébben s mindennek fölött, t. i. a hazát, vagy tulajdonképen – mert ugyan mi a puszta haza a benne lakó egyesek nélkül – a hazával mindig egybekevert saját drágalátos magát!"

Dicsekszem. Ma egy dalom kapcsán (Kóborló dal) bemutattak az Aranytalicska olvasóinak. Cseke Gábor barátom volt az elkövető. Az Aranytalicska az ivisz testvérlapja. Meztéllábas, szabad, a legjobb értelemben "elvetemült" vállalkozás. Nekem nagyon tetszik. Két feltűnően alliteratív ember csinálja, Bakter Bálint és Banya Bea. Baktert, Cseke Gábort ismeritek jól az iviszről és más honlapokról, igazi digitális vagabund, mint az Úton  Dean Moriarty-ja szágulduzik föl- és alá a világháló idegpályáin,

Banya Beát azonban nem ismerem személyesen, de máskülönben meg igen, mert a bemutatkozója sokat mondó, Banya Bea ajánlja magát, mindjárt ezzel a dicsekvő írással egyutt publikálom. Én meg itt vagyok található az Aranytalicskán: Bemutatjuk Baudolinot. Köszönöm.

Baudolino
 

halajlalajlajvilág
halajlaj úgy fáj!
halajlalajlaj a gitár
a szivembe tép lájláj

hova megy az idő
a lábunk nyomán a fű majd kinő
beesik az eső
a fejem fölött nincs már tető
a kertembe a gaz már benő,
magam vagyok az én szeretőm
a nagyvilágban kóborol

kilukad a cipőm.
ronggyá szakad az ócska idő
a könnyem fojt
hol az a szeretőm
aki után a bánat megöl
hát útra kelek áztat az eső
hiába minden az én szeretőm
 a nagyvilágban kóborol

halajlalajlaj világ
halajlaj úgy fáj
de kinyílik újra a virág
halajlalalájlájláj

 

Isten olyan, mint az óceán, melynek minden cseppje egy ember. És minden ember-cseppből új, végtelen óceán születhet, ha az a csepp a szeretetet áhító lélek szomjúságát csillapítja. De nyomtalanul tűnik el a közönyösség sivatagában.

Január 11-én lesz 43 éve, hogy Seress Rezső, zeneszerző, zongorista, az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap (Gloomy Sunday) szerzője meghalt. A dalt több mint 100 nyelvre fordították le. Mától, azaz Vízkereszttől 11-ig ennek a dalnak a különféle feldolgozásait láthatjátok-hallhatjátok a Clip-and-day-ben.  A dal világszerte öngyilkossági hullámot indított el. Kozár Tamás márt írt erről az iviszen - Egyszerű mondatok a csodáról -, mindenkinek ajánlom, elbűvölő látomás - etűd. 

 „A szegedi egyetem egyik tanárának feleségét emberölés kisérletével vádolja az ügyészség!
Dr. Horger Antalné ügyét hétfőn tárgyalja a biróság ölvasom a huszadikszazad.hu 1924 januári számában. Horger Antalra, a szegedi egyetem - és saját maga - fura urára rálőtt a felesége. Az esetet így tálalta a sajtó:

fokozatok vagyunk menny s pokol között

…látlak,
    szobrok fényében üldögélő madonnám…

Minden senki valakinek gondolja magát, pedig minden ún. valaki: senki.

A Huszadik Századot lapozgatom, most épp az 1920-as éveket. A korszak egyik legdrámaibb eseménye az Osztrák Magyar Monarchia széthullása. Ennek az etnikai monstrumnak azonban  volt még egy meglepetése a világ számára. Egy fiú, aki a Monarchia-béli Braunau am Inn nevű városkában született 1889. április 20-án, a Monarchia felbolmálsakor épp 30 éves volt. Adolf Hitlernek hívták. Négy nappal az ő születése előtt látta meg a napvilágot Londonban egy fiú, az egyik legeredetibb angol, aki valaha is élt: Charlie Chaplin.

Van egy sziget vagy félsziget, amit elöntött a tenger, csak egy parányi beton-rakodótér, talán valami kikötőmaradvány maradt belőle. Azon állok, nincs hová menekülnöm. De van ott még egy csónak.

A zsidók kimondhatatlanná, láthatatlanná és elgondolhatatlanná tették az Istent, így végül isten nélkül maradtak, a puszta, kiüresedett szertartásaikkal.

Szeretem a vasutat. Kicsi koromban, mint szerintem minden normális kisfiú, vasutas (is) akartam lenni. Meg persze mozdonyvezető.

A létezés felszínén

T. vagy K. csak a felszínen létezik. Közelebbről testrészek, szervek, még közelebbről sejtek, molekulák, atomok és kvantumok, aztán minden eltűnik, és fogalmilag a nemlét következik.

Az emberi köztes állapot: az élővilág evolúciójának a csúcsa, az Isten devolúció mélypontja. Az anyagi világ felfele szerveződésének és az Isten egyszerűsödésének a találkozási pontja. Az ember az Isten végtelennel való egyszerűsítése.

Szabad, boldog ember vagyok. Tudom, hogy a nagy lehetőség az életben az, hogy kiszabadítsuk magunkból istent.

Az ember magatehetetlen, amikor szerelmi mélyütés éri. Nem keresi, nem találja a szerelmet, hanem ráismer, bár alig van erre ideje, hiszen a mámor a tornádó sebességével érkezik. Az élet egyszerre meghal és újjászületik.

A nagy dolgok a legkisebb dolgokból rakódnak össze. De a legkisebb dolgok mégsem a nagy dolgok részecskéi, hanem miniatűr képmásai.

Sötét Nap büszkén nézett körül, bár erre nem volt semmi oka. Ám Sötét Nap olykor akkor is büszkén nézett körül, ha erre nem volt semmi oka, mert ő volt a csalabárok törzsfőnöke. A csalabárok nyugodtan üldögéltek a tűz körül és szeretettel nézték főnöküket.