A világoskék Lada tizenegy óra előtt két perccel megállt az enyhe domb tetején, a Balogh család hétvégi házával, de inkább üdülőjével szemben. Az idáig vezető út aszfaltozott volt, s az épület után másfél méterre be is fejeződött. Andrea a szintén aszfalt borította, mintegy húsz négyzetméternyi parkoló szélén állította le a kocsit. Kiszállt, gyönyörködött a kilátásban, majd megnézte óráját, és a vaskerítéshez lépkedett. Pontban tizenegykor Angéla kilépett a házból. Megállt a kerítés túloldalán. Andrea lesütött szemmel rakosgatta a lábait. Néha felnézett, de a háziasszony szúrós tekintetére elvörösödve megint lefelé fordította a szemét.

Klára nem volt a csónakban.
- Szegény kisebb idegösszeomlást kapott – magyarázta Tamás –, úgyhogy mi Robival elmegyünk a gondnokhoz, te, András meg elevezel orvosért!
A tanár és a diák sebesen kaptattak fel a domboldalra. Dörömböltek a gondnok kerítésén.

A barna Moszkvics vezetője a bérgyilkos volt, aki kiszállt, felemelte a motorház tetejét, kicsit beléhajolva figyelte a szerelő udvarát. Látta, hogy Tamasi kérdez, a fiatalember válaszol, aztán a szerelő beszalad a házba, s amíg bent van, az alezredes a fekete Opelt vizsgálgatja. Ő is elindult, amikor azok, s a rendőr kiszállása után úgy döntött, hogy az Opelt követi. A város másik végén álltak meg. A fiatalember bement egy kétszintes házba, amelynek egyik első emeleti ablakában hamarosan felgyulladt a lámpa. A bérgyilkos kesztyűt húzott, a kesztyűtartóból kiemelt egy pisztolyt, hangtompítót csavart a csövére, s betette a nadrágszíja alá. A zakójával takarta el. Kiszállt, ráérősen sétálgatott. Az utcán kevés ember volt már. Egy kandeláber fényénél megnézte az időt. Az első emeleten sötét lett, a fiatalember kilépett a kapun. A bérgyilkos megvárta, hogy a házigazda bemenjen a házba, akkor odalépett a szerelőhöz.

Tamasi a könyvet a kezében tartva nyitotta ki az ajtót és engedte előre Angélát. Töltött mindkettőjüknek, s leültek.
- Nem gyanús neked a férjed viselkedése? A fia eltűnik, s ő nem azon van, hogy égen-földön megtalálja, hanem egy cafkával hetyeg, egy másik után kérdezősködik. Bár egyre inkább azon vagyok, hogy a két nő ugyanaz. Hogy írta Mao elvtárs, „az egy kettéválik”? Lehet, hogy Géza is látta a szőke parókát. Aztán a levél! Mi lehetett benne, hogy majdnem elégette?

Alighogy Balogh kitette a lábát a szobából, a virágmintás falnak álcázott rejtekajtón át belépett a bérgyilkos felesége. Elvette, megszámolta, majd egy vasládikába rakta a pénzt. Töltött magának egy vodkát tonikkal, a férjének egy pohár ásványvizet. Felvette az asztalról a fényképet, és nézegetni kezdte. Megjött a férj.

- Higgye el, van még annyi szavam, hogy bármikor a rács mögé juttathatom – kezdte erélyes hangon az alezredes –, úgyhogy az igazat mondja nekem!                                                                                                                                                                                                                 

Klára a távcsövet a szomszéd szigetre irányította. Látta a Bálint Jóska csónakjába bekéredzkedőJutkát, Robit és Csillát. Elfordította lencsét Jancsi sátrához. Mozgást nem érzékelt. Vagy tíz percigvizslatta a sátrat, a környéket. Mindent csendesnek talált, csupán az ég aljáról közeledő sötét felhőkaggasztották kissé, de ez elmúlt, mert bízott Tamásban. Fürdőruhára vetkőzött, kioldozta a csónakot, megkerülte szigetet, a keskenyebb ág partja mellettevezett át a gyerekek szigetére.

Az út menti csárdában, ahová betértek ebédelni, a pincér megszólította Andreát.

Tamasi felriadt a telefon csörgésére. Megnézte az óráját, az 1255-öt mutatott. Felemelte az ágy melletti éjjeliszekrényen elhelyezett készülék kagylóját.

Balogh beállt a ház mellé. A Volvo két kerekével a járda szélét is elfoglalta. Csengőt keresett, s mivel nem látott sehol, a kapun át bement az udvarba. Egy tacskó szaladt elé a kertből. Nem ugatott, csak a farkát ide-oda mozgatva szaglászta férfi cipőjét. Balogh lehajolt, megsimogatta a kutya füle tövét, és ment tovább. Kopogására egy idős hölgy résnyire nyitotta az ajtót.

Angéla és Tamasi Ebergényi százados irodájában ültek, aki az alezredes nyugalomba vonulása után vette át a csoport vezetését. Az alezredes kérdezett.
- Kiadtátok a körözést?
- Ki, és van valami, ami érdekelhet téged. – Kivárt néhány másodpercet, de az alezredes arcán nem látott változást. – Van egy főtörzsőrmesterünk, kiváló szakember, akinek mániája, hogy Opelek rendszámát gyűjti. Már megfertőzte az egész gárdát. Egy füzetbe lejegyzi azokat, kidobja, ami már megvan…

Andrea kiszállt a Ladából. Gyorsan kaput nyitott, majd ajtót, letépte Gergő szájáról a ragtapaszt, kioldozta a kötelét.
- Segíts!
Egy üres hátizsákot tett a fiú kezébe, ő pedig rakta bele a szekrényből a ruhákat, cipőket.
- Megtaláltad apát?
Andrea a válasz helyett sürgető mozdulatot tett.

Balogh D. Géza hunyorgott. Érezte a betűző napsugarak melegét, hallotta a zajokat. Nem értette, hiszen nem másnapos, hogy mitől fáj a feje. Sajgott egy kicsit a heréje, az éjszaka jutott az eszébe, kinyújtotta a kezét, de csak az üres párnát, paplant simogatta, Katinka nem volt sehol. Kinyitotta a szemét, s meglátta a paplanon, a párnán a sperma foltjait. Gyorsan leszállt az ágyról, körülnézett a szobában, az eltört poháron, az üvegszilánkokon.

Andrea egy szemetes konténer mögé bújva figyelte, amint Angéla és az alezredes kilépnek a bejárati ajtón. Baloghné nem zárta be, sőt a garázsajtót is nyitva hagyta. Ő a járdán maradt, a férfi másfél méterre bement az úttestre, és várakozott. Andrea látta, hogy mozog a szájuk. Öt-hat perc múlva Tamasi felemelte a karját, leintett egy taxit, beültek a hátsó ülésre. Andrea megvárta, amíg a kocsi látótávolságon kívülre kerül, akkor átszaladt az úttesten, bement a Balogh-házba, felsietett a lépcsőn. A dolgozószoba ajtaját nyitva találta. Belépett. Az Angéla által okozott rendetlenség mosolyt fakasztott az arcára. Kiemelte retiküljéből a levelet és a lecsupaszított íróasztal közepére tette. Kisietett a házból. Három sarokkal odébb beszállt egy autóba.
Egy világoskék Ladába.

A garázs üres! – szólt hátra Tamasi.
- A Volvo a szervizben van. De miért van nyitva az ajtaja?
- Talán egy másik kocsi volt bent.
- Milyen kocsi?
- Nem vagyok varázsló, Angéla!

Andrea felsietett a lépcsőn. Bement a lakásba. Csak az állólámpát kapcsolta fel. Levetkőzött, és újra megfürdött. Sokáig feküdt a kádban. Megtörölte testét, bement a szobába. Felcsatolta karóráját. Az éjszaka viselt ruháit, szandálját, fülbevalóit belerakta egy műanyag zsákba.

Balogh tárt kapuval és nyitott garázsajtóval várta. Andrea behajtott. Kezébe vette a neszesszert és kiszállt az Opelből. A férfi lehajtotta a garázs ajtaját is, s ház sarkán égő lámpa fényében összeölelkeztek. Bementek. Andrea minden helyiséget megnézett, mindent megcsodált. Balogh mindenhová követte. Szorosan mögötte ment, és hátulról markolta a melleit, ágyékát a csípőjéhez nyomta. A nő az egyik ajtót nem tudta kinyitni.

- A te Katinkád!
- Te vagy az, drágaságom? Miért hívsz?
- Nem találtad ki? Hiányzol! Rettenetesen egyedül érzem magam! Magányosnak, akinek nincs senkije.

Gergő egy lépést tett előre. Eddig csak szex lapokban látott így női nemi szervet. Rámeredt a kidomborodó nagyajkak félholdjára. „A könyvekben az van, hogy izgalmi állapotban megvörösödnek, megnyílnak, és nedvesek lesznek. Ezek nem!” A látvány elidegenedett Andi nénitől. „Nem szerelemből kínálja magát!” A felismerés lelohasztotta vágyát.

Jutka Robira nézett.
- Talán csak ugyanolyan! Egy másik nőé – szólt bizonytalanul a fiú.
- Úgy legyen, mert ha nem…
Hallgattak. Jutka szemeibe könnyek gyülekeztek. Ráborult Robi mellére. A fiú gyámoltalanul simogatta a haját, a hátát, közben ide-oda pislogott.

A gondnok háza a hegy oldalán volt. Klára egyszer visszaintett Andreának, de aztán a következő feladatra összpontosított. Száz méterre felfelé, a kitaposott út oldalán egy piros autó állt egy hétvégi ház előtt.

A férfiak felemelkedtek fektükből.
- Andrea! Hol volt eddig? – kérdezte szemrehányó hangon András.
- Úgy emlékszem, letegeződtünk! Hol lettem volna? Lintánál!
A három férfi szemében hitetlenség villant fel. András szólni akart, de Tamás megelőzte.

Gergő biztos volt benne, hogy az ajtó zárva van, nem is próbálkozott, inkább a párnáit a háta alá rakta leült az ágyra, és a mellére tette a könyvet. „Tudta? Honnan tudta? A kispárnával együtt ez már a második, amit lehet ugyan véletlennek tartani, de gyanús.” Kezébe fogta a könyvet, először csak pödörgette a puha fedelet és a lapokat, aztán találomra felütötte, és olvasni kezdte. Egy idő után rájött, hogy nem érti, amit olvas, hogy másutt jár az esze. A véletlen szót ismételgette, de nem tudta meggyőzni magát. El-elbóbiskolt, újra meg újra a könyvért nyúlt. Andi néni órájának csörgése térítette magához. Becsukta és maga mellé tette a könyvet, az ágy szélére ült. A nő felpattant, nyújtózkodott, a fiúra mosolygott, fogta a neszesszert, kiment a konyhába. Onnan szólt ki.

Fél nyolckor Klári néni egyesével végigjárta a sátrakat, ébresztette a gyerekeket. A hatodik sátorban csak Harangi Jutkát találta, Bereczki Csilla hálózsákja üres volt. Felrázta a lányt.
- Csilla hol van?
- Mellettem.
- Ébredj már fel! Nincs itt.
- Tényleg nincs! Hol lehet? Este még itt volt. Lehet, hogy vécére ment.
- Észrevettem volna!
- Akkor fogalmam sincs.

Ádám Jancsi bement a sátrába. A zseblámpáját úgy helyezte le a hálózsákra, hogy megvilágítsa a nagy, barna táskát. Levetette átázott pólóját, rövidnadrágját, gatyáját, és kiakasztotta őket a sátorzsinórra, aztán száraz ruhákat keresett. Amikor végzett, kikapcsolta a lámpát, bebújt a hálózsákba, de nem cipzározta be. Izgett-mozgott. Végül nem bírt magával, felült, az alvó arcába világított, és rázni kezdte Laczkó Robi vállát. Ismert lakótársa természetét, ezért a tenyerét annak szájára nyomta, amíg Robi szemei ki nem tisztultak. Ekkor a másik keze mutatóujját saját szája elé emelve csendre figyelmeztette. Befejező mozdulatként szabaddá tette Robi száját s azonnal suttogni kezdett.

Pirkadt már, amikor Andi néni belépett az erdészlak szobájába. Útközben többször megállt, egyszer el is tévedt. Testén faágak, csalánok hagytak nyomot. Belülről bezárta az ajtót, a kulcsot a táskába tette. Hűvös volt a hajnal, ezért betakarta az álmában kitakarózott, hanyatt fekvő Gergőt.

- Akinek segítettél felverni a sátrát.

- Nem tudtam, hogy így hívják! Gyámoltalan fiúcskának tűnt, megesett rajta a szívem. Összeraktuk a sátrat, úgy-ahogy bepakoltunk, aztán visszaúsztam ide, lefeküdtem a fűre napozni. Kis idő múlva jött Linta – a férfira mutatott –, így neveztük a gimiben. Bemutatom Vasas Bálint, okleveles gépészmérnököt. A férfi meghajolt és mindegyikükkel kezet fogott, még Jancsival is.

A bokrok fedezékében egy fekete Opel várta őket. Andi néni kinyitotta az ajtókat. Gergővel a hátsó ülésre tetette a táskát, a fiút az első ülésre ültette, átnyúlt fölötte, bekattintotta a biztonsági övet. Magát nem kötötte be. Még nem indította be a gyújtást. Levette a szemüvegét, két kezébe fogta Gergő arcát és mereven nézett a szemébe. A fiú állta. Andi néni – mint aki zavarban – félrefordította a tekintetét.

- Felébresszük a gyerekeket? – kérdezte Tamás.
Klára nem hallotta, gondolatok cikáztak az agyában. Tamás megsimogatta a vállát.
- Jól vagy?
A felriadt Klára idegesen rámosolygott.
- Te tudnál jól lenni ebben a helyzetben?
- Felébresszük a gyerekeket?

A folyó szigeteken túli ága valóban keskenyebb volt, mégis 9 percnyi úszás után érték el a partot. A vízár vagy 30 méterrel sodorta őket lejjebb. Lihegve lépkedtek az éles köveken a fűvel borított rész felé, ott lefeküdtek. Nézték a felhők vonulását, a sirályok röpülését. Gergő soha nem érezte magát ennyire szabadnak. A nő – úgy érezte – óriási gátat tört át a lelkében. Visszagondolt az utolsó órákra, újra meg újra át akarta élni az együttlét mámorát. Kinyújtotta kezét a nő felé, de Andi néni hirtelen felpattant.

Balogh D. Gergely kicsit idegesen próbálkozott a sátorrudak összeillesztésével. Először volt efféle táborban, eddig nyaranta a szüleivel utazgatott. Idén az osztályfőnöke nehezen rábeszélte az anyját és az apját, hogy engedjék el fiukat. Felelősséget is vállalt érte. A táborban szinte mindent a diákoknak kellett kitalálniuk, és intézniük, az ide- és haza utat, a programokat. A két kis szigetet és a csónakokat természetesen a gondnokság biztosította, éppúgy, mint a naponta egyszeri étkezést. Gergő hallotta és látta a többiek vidám nyüzsgését, ami – bár nem vallotta be magának – tetszett neki. Kicsi irigységet is érzett. Ennek ellenére ő nem integetett vissza a citromsárga ladikban evező őszülő hajú halásznak. Félmeztelen teste izzadt a tűző napon.

Este tíz körül kötötték ki az utolsó csónakot. A fiúk és a lányok szétszéledtek sátraikba, hamarosan elemlámpák fénycsíkjai szabdalták a sötétséget.
A kisebbik szigeten két, tágas és komfortosabb sátrat állítottak fel, olyanokat, amelyekben állva is lehetett közlekedni. Egyik a két nőé lett, a másikat a három férfi birtokolta.
Klára felkapcsolta a petróleumlámpa alakú, de elemes lámpát. Kinyújtóztatta meggémberedett testét. A szomszéd ágy felé nézett s látta, hogy az érintetlen. Átment a férfiakhoz. Tamás, a testnevelő tanár éppen söröket bontott. Az asztalon egy megkezdett konyakos üveg és három pohár állt. Klára aggodalmas hangon kérdezte: