Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)



Gizike szövegei 12. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 10. vasárnap, 09:02
Tegnap azt mondtam, hogy nem vagyok múltban vigasztalódó fajzat, most meg megint abba fordulok. Réges-régen, még a múlt novemberben tettem fel egy kérdést magamnak. Ezt. Így. Szúrós szemű jeges eső vizslatja nyomod. Hová mész? Mai fejjel ezt felelhetem: Honnan a fészkesből tudnám?
 
Gizike szövegei 11. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 09. szombat, 06:38

Nem vagyok egy múltba kacsingató fajta, de néha anélkül, hogy valami, egy szag, egy szín, egy hang belém lökné, szándékosan gyerekkori hangulatba kényszerítem a lelkemet. Szeretem megszagolni az emlékpipacsok kesernyés emlékillatát, a halott nagyanyám rég lebontott házának a falára felfutó kék és fehér vadvirágok tölcséreit. Látom is őket. Néha olyan valóságosnak, hogy azt hiszem, megbolondult az idő.

 
Egy megunt, ezért abbahagyott, szigorúan áltudományos értekezés első fejezete E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 08. péntek, 10:37

 

Józsi sokszor kiül az ablakba, a két szoba ablakába éppúgy, mint a konyháéba. Szívesen tartózkodik a harmadik szobából nyíló erkély zöld vaskorlátján is. Ahonnan egyszer leesett. Ennek emléke indokolja, hogy (a szakállas kivételével) elküldik, lezavarják, leemelik onnan. Féltik. A szakállas is félti, de bízik benne, tudja, sejti, hogy a macska tud vigyázni magára.
Nem véletlen az aggodalmuk, hiszen évente több ezer macska esik áldozatául gépjárműveknek, s nem ritka a mérgezés (többek közt Pálfi György Hukkle című filmjében), sőt a bestiális, szadisztikus macskakínzás, -ölés sem. Az egyéb módozatok közül elég Nicolaus Myslicki Álszent című filmjére utalni.
Kicsit érthetetlen a szakállas viszonyulása. Ő ugyanis – amatőr módra – írogatni szokott, és már nem is emlékszik, hány írásába („regénybe”, „drámába”) építette be a KFT együttes Macska az úton című számát, amelynek szövege – mondogatja – irodalmi Nobel-díjat érdemelne. (A szerzőség problémájáról később!) A szám az azonos című 1982-es album hetedik dala.
A nagylemez nem annyira (legalábbis nem úgy) megszerkesztetett, mint a Pink Floyd néhány albuma, vagy a Jethro Tull Thick as a Brick-je.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem egységes a lemez. Minden dalban jelen van az irónia, a humor. Kisszerű világunkat, hétköznapiságunkat éppúgy kinevetik (s ha értjük, velük nevetünk), mint önmagukat. Az önirónia ragyogó példája a Jojszakát című záró szám, amelyben az előadók nem bírják ki nevetés nélkül azt a giccses, szirupos zenét, szöveget, amelyet ők teremtettek. Végigvonul a hétköznapiság és a tragédia, az idill és a halál, a guszta és a gusztustalan összefonódása. És már az első lemezen is jelen vannak a KFT-re olyannyira jellemző módon a nevek: Gábor, Pál, Annamária, Károly, Erzsi (néni), Pali (bácsi). Az előző állítást bizonyítandó néhány név későbbi dalaik címeiből: Andrea, Elizabet, Eszter (a meztelen nő), Kovács Pál, (Rózsát) Valériá(nak), Teca… S a művészeti utalásokból: Romeo (a dalban persze Júliástól, sőt a nótában említtetik az Orsolya, az Ildikó és az Annamária (!) is), János (vitéz), Maldoror (a rémkirály), Piroska (és a farkas), Medveczky (medve; tkp. Micimackó), nem is beszélve a Bál az Operában felsorolásairól. És a földrajzi nevek! Gellérthegy, Margit-sziget, Kun Béla tér (pusztán az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, de valószínűleg mélyebb tartalmat hordoz, hogy ez a közigazgatási objektum felbukkan A nagy alakítás album Az idegen lény című számának szövegében is!), Tápiószecső, illetve Balaton(i nyár), Afrika (benne Skandináviával, Kenyával, Zimbabwével), Szeged. Azt hiszem a teljesség nélkül is elegendő ennyi bizonyíték.
Ezen a ponton kell érinteni a szöveg kontextualitásának kérdését. A 6. szám a Szép szolidan, míg a 8. az Ugatnak a kutyák címet viseli. A három számot az állat-motívum köti össze. A 6.-ban hangzik el a következő „dialógus”: „… elvégre nem vagyunk otromba állatok!” „Hanem?” „Hát, természetesen, kultúrált emberek!” A 8. állati vonatkozását fölösleges lenne magyarázni és indokolni! (Kicsit eltérve témánktól, közöljük egy sanda gyanúnkat: amit a kutyák magatartásáról hallunk, az a Szép szolidan „kultúrált” emberére hatványozottabban érvényes lehet!)
      Még egyet le kell szögeznünk: a szöveg egésze (a Macska az úton) nem követeli meg (talán el sem bírja) a kultúrtörténeti, mitologikus magyarázatokat. Fölösleges lenne például belekeverni az egyiptomi Básztet istennőt! És – bár Laár András buddhista – az sem releváns ez esetben, hogy a macskalét a buddhisták szerint a jók kiváltsága! Az utat a Taoval azonosítani végképp tudományosságtalan lenne, mint ahogy az is, ha párhuzamokat, esetleg rokonságot keresnénk a dalbéli állat és a művészet híres macskaalakjai között! Szó sincs itt Kacor királyról, Lukréciáról és Szerénkéről, Csizmás kandúrról, a macskáról a forró bádogtetőn (Tennessee Williams), Gárdonyi Géza Micójáról, Behemótról (Bulgakov Mester és Margarita c. regényének ördögi szereplője), Edgar Allan Poe A fekete macska c. elbeszélésének címszereplőjéről. Nevetségessé válnánk, ha megemlítenénk a Nobel-díjas (!) Thomas Stearns Eliot Macskákját, vagy az abból készült Webber-musicalt! E területen talán csak Baudelaire Egy dög című szerelmes költeménye jöhet számításba, de: 1. A versben még csak utalás sincs rá, hogy miféle állat teteme bűzölög az ösvényforduló kavicsos homokágyán. Tisztességtelen és önkényes lenne döglött macskaként definiálni! 2. Baudelaire 1857-es A romlás virágai című kötetében jelent meg a vers, az első motoros kocsit (autót) pedig csak 1886-ban készítette el Benz! (Mellesleg a szerző(k)től nem áll távol a XIX. század második felének francia költészete, bizonyítja A bál az Operában lemezük második száma, a Maldoror, a rémkirály, amelynek ihletforrása az 1846 és 1870 között élt Lautreamont Maldoror éneke című szövege.)
 
 
Gizike szövegei 10. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 08. péntek, 06:56

 

Lehet, hogy van az emberben egy másik ember, aki ilyeneket tud diktálni, mint amiket leírok. Bizivel az elmúlt időkről tudok beszélgetni, Béláékkal meg a mai dolgokról, hogy jó volt a leves, amit főztem, hogy Márkus Manci megcsalta Kállai Bénit, aki aztán félholtra verte, meg ilyesmiről.

Látom, ebben a könyvecskében olyanokat írok, amiktől én magam is megijedek. Ha hívő lennék, azt mondanám, hogy belém szállt a szentlélek.

 
Két jelentés E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 07. csütörtök, 06:37

 

mic vogmuc
 
véglények vagyunk
vakogung vakogung
vartyogunk vartyogunk
simliskedünk
véglények vagunk
szép új világunk
kezdetén
 
 
…süllyedünk süllyedünk süllyedünk
süllyesünk süllyedünk süllyedünk
süllyedünk
pedig
léket nem kaptunk
sőt
egy szemernyi víz
(csepp ér csermely patak folyó folyam tó öböl tenger óceán)
sincs országunknak közelében
Persze, benne azért van csepp is, ér is, csermely is, patak is, folyó is.
talán ezért…
 
Gizike szövegei 9. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 07. csütörtök, 06:35
Kurva voltam, nem prostituált!
 
Gizike szövegei 8. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 06. szerda, 06:16

 

Nem tudom, van-e olyan szó, hogy vanság?

Vanság!

Most már igen!

(Jé, most olyan vagyok, mint egy isten! Szóval teremtettem egy szót. Persze utána kéne nézni egy vastag könyvben, mert nem akarok másodisten lenni. Magam előtt sem. Hogy néznék a saját szemembe? Igaz, nem nagyon szoktam tükörészni!)

 
Gizike szövegei 7. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 05. kedd, 07:42

 

Mi ragaszt össze egy nőt és egy férfit? Nemcsak az izzadtság! Az egyszer elmúlik.

 
Gizike szövegei 6. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 04. hétfő, 09:05

 

Karácsonyra Lakoma helyett egy pulykát töltöttem meg. Csináltam töltött káposztát is, meg mákos és diós bejglit. A káposzta, hogyha megmarad ez a hideg, sokáig eláll, ha Gebe közben meg nem eszi, mert ő minden káposztát szeret, kivéve a paradicsomosat és a káposztás tésztát. (De azért azokat is megeszi!)
Szilveszterkor nem mondtam magamnak éjfél után, hogy mától új életet kezdek, nemcsak azért, mert Gebével és Tejessel volt elfoglalva a figyelmem, hanem mert szerintem az élet (még az én kis életem is) nagyobb annál, hogy parancsszóval tudjak változtatni rajta. Nem tudok parancsolni, például az érzéseimnek, nem tudom, vagyis tudom, mert képes vagyok rá, azt mondani, amikor rossz a hangulatom, hogy legyen jó, attól nem lesz jó. Arról nem is beszélve, hogy nem parancsra jönnek azok a szavak, félmondatok, amik csak úgy eszembe jutnak. Márpedig ezek mind-mind is én vagyok. Olyankor jó a másik ember, aki azt mondja, hogy: „Legyél már vidám, Gizike!”, esetleg jól meg… (persze csak régen, hihi – de fura leírva látni ezt a szót. Szó ez?
 Mindenki másképp nevet, de a könyvekben, és most már a könyvecskékben mindig csak azt írják, írjuk, hogy „Hihi”, meg hogy: „Haha”. Istenem, de jó lenne még egyszer szerelmesnek lenni! Csak egy percre. Hülye vagyok én? Egy percre még szenvedni se érdemes. Egy napra, egy hónapra, egy évre, az már mindjárt más. Több? A szerelemben az ember (én legalábbis) nem érzi az időt. Nagy kívánság ez? Az. Mert már nem bizsereg a porcikám, a sokat megtapasztalt, a férfi után. Már nem is álmodok, álmodozok, és már anyám sincs, aki azt mondaná, hogy: „Lányom az álmok nem hazudnak”. Végleg lelohadtam. Nem én akartam ezt, hanem az idő.
Amiket most elmondtam, csak az emlékezésemből vettem.
 
Amikor Józsi kint töltötte az éjszakát 2 E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 03. vasárnap, 07:22

 

A kint jelen esetben nehezen meghatározható. Csak azokból a bundájára ragadt fehér papír- vagy rongyfoszlányokból, amiket a szakállas a beeresztése után talált, lehet következtetni arra, hogy nem a lakók által nyitva hagyott bejárati ajtón (a kapun) kioldalogva a házon kívül tartózkodott, hiszen akkor keményebb nyomok maradtak volna rajta – a környék macskáit ismerve akár véresek is. A házban való tartózkodást valószínűsíti még az a tény, hogy korábban, három-négy éve gyakran, pontosabban négyszer-ötször a bejárati ajtó mellett található polcról mellső lábainak nyomásával kinyitotta a kilincset és kirohant a lakásból. (Ezen akciók startpontja, a polc – mint tárgyaink jó néhánya – fölösleges volt: a postaládából felhozott nem kevésbé fölösleges brosúrákat, reklámcédulákat, szórólapokat tették oda, és még egy-két alkalmi lomot, talán csak a telefonkönyvnek volt ott használati értéke, amíg ki nem köttették a telefont, vagyis ideális nyugvóhelyül szolgált a macskának, aki úgy is kezelte, mint kizárólagos territóriumát: minden kézmozdulatra, például a villanykapcsoló fel- és lekattintására vagy a telefonkönyv elérésére tett kísérletre  jobb mellső lábának felemelésével, körmei kieresztésével, oda-odakapással, hadonászással igyekezett  meghiúsítani. A negyedik vagy ötödik ily módon való kiszökése után gazdái (társai?) kulcsra zárták az ajtót, ma is, pedig a polcot a festés alkalmával leszerelték és nem is tették vissza.)

A négy-öt alkalomból kétszer „menekült” felfelé, de csak egyszer kellett a kilencedik emeletig fellépcsőzni utána, a maradék két-három esetben lefelé ment, de akkor sem lépte át a ház fémküszöbét, ha a kapu tárva-nyitva volt. Megállt előtte, s megvárta, hogy az aggódva keresők megtalálják, ölbe vegyék, hazavigyék. Persze nemcsak ezzel a módszerrel juthatott ki, előfordult, hogy a hazatérők lába alatt kiszaladt, mivel a kapucsengő hallatán azonnal kisiet az előszobába, megbújik a sarokban. Egy – valószínűleg a legutóbbi, hosszúra nyúló kint-létét is okozó – lehetőség: a szakállas igen-igen sokat dohányzik, s mivel a család többi tagja iszonyodik a füsttől, kimegy cigarettázni a lépcsőházba, sőt ha tudja, hogy itthon vagy ébren vannak a szemben lévő lakásban élők, főleg a három kislány, lelépked a félemeleti lépcsőfordulóba, ha az időjárás engedi, a nagy ablakot is megnyitja, ott szívja el a cigarettát. Igen, tegnap este tízkor is így történhetett: ő kiment, s minden bizonnyal a bejöveteli ajtónyitáskor Józsi élt a lehetőséggel. És a szakállas elég fáradt, álmos volt ahhoz, hogy ne vegye észre.

Elképzeli, hogy ha észreveszi az eltűnést, és a feleségével átkutatva az egész lépcsőházat, s még fürdőköpenyében az utcán is szólongatva a macskát, nem találják meg, akkor miről álmodott volna.

Álmában, mint a valóságban is, tavasz van. Mindenkinek szól a tavasz. Mert szól! Hív. Hívogat. Csábít. A mi féltekénken, a mi mérsékelt övünkben, s nem különben keresztény kultúránkban, mitológiánkban a tavasz a feltámadás. Hívnak danájukkal a madarak, csobogásukkal a megéledő vizek. Hívogatnak a széltől borzolt füvek, a színesedő virágok. És az égi kóborok, a kéklő végtelenben kutakodó felhők! S itt lóg keresztjén, s bár szeme csukva, kezei, lábai szögekkel átdöfve, itt hív mozdulatlanul Jézus is.

Józsi oson, zajtalanul lépked lefelé a lépcsőn. A lépcsőház sötétségét az utcai lámpák, néha egy-egy autó reflektorainak fénye oldja. A macska alakja erősen kontúrozottan látszik. A füleit előre-hátra mozgatja, az erősebb zajokra a fejét is elfordítja a hangforrás irányába. Kulcscsörgés és hangos, lefelé tartó lépések zajait hallja, behúzódik a falak tövében elhelyezkedő, egérlyukhoz hasonló mélyedések egyikébe. Összegömbölyödve várja be, hogy a kései útra kelő (vagy távozó) elhaladjon mellette. Csak az üvegezett, vasrácsos kapu mérsékelt csattanása után bújik elő, s folytatja útját. A kapu előtt megáll. Leül, felfelé néz és mozgatja farkát. Aztán felemeli mellső lábait, teste nyúlik, nyúlik, míg eléri a kilincset. Lenyomja, résnyire nyílik az ajtólap. Bal hátsó lábát a résbe dugja. Teste visszacsökken eredeti méretére. A következő képen már kint van. A kapu kívülről marad nyitva mögötte. Az eddig fekete-fehér álom megszíneződik. Józsi kint van. Először a sajátos macskamozdulattal nyújtózik, miközben kitátja a száját, majd hirtelen leül s bal hátsó lábával vakarózni kezd. Azt befejezve két lábra állt, kidüllesztette a mellkasát, megpödörte bajszát, és két hatalmasat merített tüdejébe a friss tavaszi levegőből. Visszaereszkedett négy lábára, s elindult a házak és a virágzó fák mellett egy másik macska irányába.

A szakállas úgy dönt, hogy kinyitja a szemeit, itt abbahagyja a képzeletbeli álom rekonstruálását. Hiszen: a tavasz a szerelem évszaka is! Tegyük fel, hogy az a másik macska (akihez Józsi már félúton járhat) nőstény! És azt is tételezzük, hogy tüzel. Milyen választ várhat tőle ez a kiherélt macska? Kineveti őt? Szembe köpi? (Álomról van szó, olyankor a macskák is tudnak köpni.) Szól a többieknek, és együtt gúnyolódnak rajta? Vagy megsimogatja, hazudik neki, hogy nincs is termőképes állapotban, aztán gyengéden hazatuszkolja, megvárja, míg Józsi eltűnik a szeme elől, és az útjába eső első kandúrral hangos bagzásba kezd? Ám az is lehet – szövi tovább a szakállas –, hogy a másik macska hím. (A szakállas sóhajt: egy igazi hím! A macskanők kedvence!) Egy hím, aki megérzi Józsiban a tehetetlent, hogy nem jelent számára veszélyt, nem ellenél, közömbösen elmegy mellette, esetleg farkával legyint egy megvetőt, egy lefitymálót, ám az is megeshet, hogy annyira felbőszíti a herélt macska jelenléte, főleg, ha egy kivetett, frusztrált állat, hogy Józsi véres pofával szalad haza.

Nem volt véres a pofája, csak fehér papír- vagy rongyfoszlányok ragadtak csíkos bundájába. A szakállas gazda felemelte, magához szorította. Tudta, nem sok mindent fejezne ki, mégis igyekezett elkerülni a macska tekintetét. Az nemsokára kiszakította magát az ölelésből, a konyhai mosogató felé sietett, megtalálta az ételt, amit még tegnap este készített ki a gazdája, mohón enni kezdett. A szakállas és a felesége nézték, egymásra is pillantottak néha. Ők a konyhában maradtak akkor is, amikor Józsi a nagyszoba ajtaját lábával kinyitva bement. A szakállas kiment elszívni egy cigarettát.

Visszatérése után bement a szobába, még egyszer meg akarta simogatni a macskát, de Józsi már a ruhásszekrény tetején, egy (általa) elnyűtt papírdobozban feküdt. Csak a fülei látszottak ki.

A szakállas beült a fotelba, amelyben a macska is szívesen szokott elterpeszkedni, olyankor képtelen és az emberi szemnek (és természetesen testnek) elképzelhetetlen pózokban tetszelegni. Tetszelegnek az állatok? Talán csak az udvarlási időszakokban. Udvarlás! A szakállasnak eszébe jut, hogyan „mentette meg” macskáját a szégyentől, az esetleges fizikai fájdalmaktól. S tovább burjánzanak a gondolatai. „Józsi az én macskám? Én vagyok az övé?” Ezért bizonytalankodik „gazda” és a „társ” kifejezések használatában. Arra a meggyőződésre jut, hogy a macska fontosabb neki, mint ő a macskának. Eteti, almozza, simogatja, még – nyilván viccből – beszélni is „tanítja”, pedig tudja, hogy addig jó az embernek, amíg az állatok csak a mesékben tudnak beszélni. „Mert a beszéd feltételezi a…” Érzi: ez a gondolkodás csak arra szolgál, hogy kikerülje, elodázza a jelenleg legkínosabb és legmardosóbb kérdést. „Etetjük, almozzuk, simogatjuk, játszunk vele, de mi vettük el tőle „férfiasságát”! És miért? Mert zavart vizeletének bűze, mert zavart rohangászása, mert zavart időnkénti agresszivitása, mert zavart… Micsoda emberi önzés! Hol itt a férfiszolidaritás? Minek is kellett ide ez a macska?” Megijedt az utolsó kérdésétől, felemelkedett, ellenőrizte, hogy Józsi alszik-e, s remélte, hogy nincs valami irracionális érzéke, és nem hallotta meg gondolatait. Visszaült. Ma már tudja, hogy kellett, kellett, kellett. Régóta tudja már.

A szakállas olykor nézegeti az ölében doromboló macskát, mint férfi néz a nőre, nő a férfira, mint mindkét nem tagjai néznek az ember körül nyüzsgő élők világára. Ismerős ez a világ és örökké ismeretlen. Ki ez a macska az ölében, miért kap jobb mellső lábával és fogaival a keze felé, amikor ő csak meg akarja simogatni selymes bundáját? Ő Józsi. A szakállasnak, az embernek. Józsi, azzal a nevetséges, fertelmes konnotációval. Józsi nem nevet rajta, ki sem kéri magának. Szunyókál az ölében, máskor rohangál a lakásban, felugrik erre, arra, ha szólítja, nem reagál. Ki ez a macska? Ki ez az egyszer volt hím állat? Az exkandúr! És ki ő, a szakállas, az ember, hogy jogot formál egy macska legszemélyesebb magánéletébe való beleszólásra? Józsi herélt lett, megfosztották a – sosem próbált – testi szerelem minden lehetőségétől. Józsi nem teljesítheti minden élők evolúciós feladatát, a faj szaporítását. Gyakorlatilag fölösleges lett. Eddig is az volt, hisz nem őrzött házat (lakást), nem ijesztett el betolakodókat, s ami a hagyományos macska-létezés fő eleme: életében egyetlen egeret sem ölt meg. Fölösleges, mint egy vers, egy regény, egy zenedarab, mint egy festmény (például a gombolyaggal játszó cicákról készített). Mint egy megunt szerető, egy megcsalt, elhagyott házastárs.

„Mégis itt van – bonyolítja tovább a szakálas –, mégis szeretjük! Nem látok bele a másik ember lelkébe, még az általam választottéba, az általam nemzettekébe sem, nem tudom, hogy ők miért szeretik. Igazában azt sem, hogy én miért. Talán – noha engem nem kasztráltak – sorstársamnak érzem? Talán a néha engem is megérintő fölöslegesség-érzés, a létezés abszurditásának időnkénti belém villanása miatt? Talán, mert…”

Hagyjuk a szakállast! (Úgyis visszatérnek a gondolatai a kiindulópontra: csak kérdés van!)

Nézzünk fel a ruhásszekrény tetejére (nem, nem ezzel a céllal) feltett papírdobozra. Józsi éppen most fordul meg. Ásít egy hatalmasat, fészkelődik egy ideig, majd lehunyja szemeit. Talán álmodik is. Meglehet, hogy az elmúlt éjszakáról.

 

 

 

 

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

10. oldal / 15

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 900 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs