Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Az én világom Napok Dollyban

Dolly és Sanyi magánrovata

Dolly és Sanyi nem járnak együtt, de barátok a szó valódi értelmében.
Dolly
most Angliában dolgozik, Sanyi meg itthon.
Ez itt a közös naplójuk, ahová kedvük szerint tesznek bejegyzéseket.



Macskaközi híradó - Dolly hazajött Londonból E-mail
2011. január 30. vasárnap, 21:29

Dolly hazajött Londonból 2 hétre szabadságra. Tegnap este érkezett, testületileg, vagyis Ancsi, Zolika, Lili, Sanyi és én kimentünk elé az állomásra. Persze a vonaton felejtette az egyik táskáját, benne a pénze meg a szemüvege. A pénzét nem sajnálta annyira, dehát szemüveg nélkül meg nem lát, ugye. Na de mégse lett nagyobb baj, mert a vonat végállomásán egy ember leadta az állomáson a táskát. Bizony, mégiscsak vannak dolgok is még ezen a világon! Dollyt hazavittük és átadtuk a gyerekeinek. A fia piskótát sütött az érkezésére, Mert Dolly már 5 hónapja elment Londonba takarítani, hogy meg tudjanak élni.

Ma este 7-körül meglátogatott bennünket, itt volt Sanyi is. Dolly átadta az ajándékait, kaptunk kis dobozkákban édességeket, lekvárokat, Ancsi hajbalzsamokat, csupa kedves dolgot. Nagyon örültünk mind. Aztán Dolly mesélésbe fogott, mi volt, hogy volt a nagy ködös Angliában. Hát, bizony, ott sem fenékig tejfel az élet, sőt, horrorisztikus dolgokat is hallottunk, például, hogy 1500 Ft-ba kerül 1 sör egy pub-ban. Sanyi és én elsápadtunk. Bizony, szorulnánk, ha mi is Angliában lennénk!

Az alábbi képek az előbb készültek, miközben Dolly mesélt. Az utolsó 2 kép Sanyi és az mi különajándékát ábrázolja: Sanyi egy angol taxit kapott, mi meg az egész Londont.smiley

És megbeszéltük, hogy pénteken délután egy pohárka bor mellett majd mindent részletesen kitárgylunk! Terveim szerint videótudósításban fogok beszámolni a jövő pénteki eseményekről.

Íme, a képek! Képzeljétek hozzá, hogy Dolly megállás nélkül beszél.smiley

030304040505060607070808090910101111121213131414
 

 
Már csak hét......(Dolly) E-mail
Írta: hegedüs dolly   
2011. január 21. péntek, 23:50

Már csak  hét nap és otthon vagyok:) na de még hogy a személyim is meg lett(ez itt a felkíáltó helye) tegnap meló közben kaptam egy hívást, elvileg nem lehet felvinni az emeletre, de a legtöbbünknél mégis ott van, ezért is hagyhattam már el valószinű kettő egész telefont. Fogtam magam s csapott papot ott is hagytam a melót, s már mentem érte. hát néztek is nagyot, mikor bejelentettem, hogy én most haza megyek...... hát igen azthiszem ez is én vagyok.......vagy nem.....

 
Jókedvű zöld manók pamparáznak. (Sanyi) E-mail
Írta: Kőrösi Sándor   
2011. január 21. péntek, 10:34

Látod, egy egyszerű takarító lány bölcsessége többet visz (még ha dobol is unalmában). Véleményem szerint a gondolkodásról alkotott, és a gondolkodók által kifejezett gondolatok miben lévőségét át lehetne alakítani. Le merem fogadni, hogy nagy filozófusaink által kimondott egyszerű, de nem is új dolgok, ugyanígy fogalmazódtak meg a korok hétköznapi sejtjeiben is.

 Csak a filozófus annyira szellemi, hogy ezt megformálja. De mindenki tudja. Azt sem igen hiszem, hogy Kant, akit igen nagyra becsülök a tiszta gondolatokért tett magasrendű erőfeszítése miatt, vagy Marx, ki bírt volna egyetlen tiszta gondolatsort mondani magából, ha nem lett volna meg a korszellem kifejezett igénye erre, ami ott lógott a hétköznapok várakozó levegőjében, ott ködlött a tavak feletti párában, nedves macskakövön csoszogó fáradt emberek sóhajaiban. Abban a milliónyi nem kimondott szóban.

(amilyen viszonyt húztak a fizikusok az anyag számunkra létező, és az univerzumot szövetét tároló kifinomult alkotottság között, ugyanez a nyomás van a létező nyelvi kifejeződés és a kifejeződni igyekvő valós gondolati forma között, ennek ködpárája, lecsapódása egy Hegel, egy Friedel, ebben a formában, minden bizonnyal létező gondolat iránti szerelem testesül meg mindannyiunkban, amiként igyekezzük megformálni, ez a szerelem mutat a kimondhatatlan felé, amihez való viszonyunk, kifejezhetetlen, de úgy tűnik alfánk, ómegánk)


De egyébként kedvesen mosolygok rajtad te lány,  egyszerűségből fakadó mély értésed révén, női filozófusnak nevezlek el, annak a mezítlábas fajtának, akinek a lámpa léte a lakásban ugyanoly öröm, sőt annál sokkal nagyobb, mint amit a másik egyáltalán talán egész élete során érzékelni képes volt.
 

Megjegyzem múzsám, jóasszony, az ilyen gondolatokkal, mint mi, hason bökik Kajafást : )

 
Napk Dollyban - válaszolok. (Dolly) E-mail
2011. január 15. szombat, 14:00

napok, mert vannak,amikor úgy érezzük rosszabb már nem történhetne velünk, de mivel ez is az életünk része, akkor hát miért is ellenkezünk? egyszerre látni magunkat boldognak, s egyben boldogtalannak is? egyesedül a mi választásunk,ho gy melyiket hiszük el éppen magunkról, melyikkel azonosulunk ép, és melyikbe mélyülünk bele teljes valónkkal. ami teljesen rendben van szerintem...de ki tudja?talán agyamra ment ez a mai nap:DDD
D

 
Csodák csodája E-mail
Írta: Kőrösi Sándor   
2011. január 13. csütörtök, 16:17

Képzeld, Dolly, annyi de annyi csoda történt, hogy szinte teljesen el vagyok telve a csodálattól. Mintha állandóan újraépülő, 2 - évesek szemében játszó karácsonyról, vagy Isten kehelyéről beszélnénk. Amikor még a Jézus a kulcslyukon jön be, és slussz. A szemem láttára újulok meg, és a belső bennünk lévő mosoly, életenergia feletti kedvet harácsol a legutolsó ködpárából is. Minden szép. Ráadásul ez csak egy hétköznap. Mi lesz így hétvégén? :DDD

Ha megkérdeznéd, hogy mely csodákról..…. Akkor ezt mondanám: egyik csodálatból a másikba esek, a dolgok menetét, és tökéletes harmóniáit illetően. Nagyon bájos gyermeteg dolog a hit. Ezért is épp oly tiszta. Amikor egy gyermekre vagy egy felnőttre mosolygunk, a hit állapotát tekintjük mosolyunkban. Valószínűleg ugyanez a hit és egyszerűség adja meg a szépséget az embernek, és az érintetlenséget is a világ dolgaitól. Nem mindegy, hogy ismerem-e, hogy működik a villanymotor, ha jókedvem van? Állandóan az derül ki: olyankor sose érdekel.

 
Napok Dollyban...... (Dolly) E-mail
Írta: hegedüs dolly   
2011. január 05. szerda, 00:22

Nemtudoksemmitírnitégedidézlekmegbocsásezértnekemmeg.......

........A szemlélet tisztasága révén lehetne a szellemet megóvni a tekintés ilyetén használatáról, ám pont azért van elsilányulva, így nem adódik más lehetőség, mint a létérzésen keresztül meg tapasztalni az általa vélt valóság harmóniáját, és a lét viszonyának ehhez diszharmóniáját.

a SEMMIBEN rá lelhetünk a MINDENre!!!:) D....

 
Napk Dollyban - Elemlámpa:). (Sanyi) E-mail
Írta: Kőrösi Sándor   
2011. január 04. kedd, 21:38

Te, én már találkoztam eszkimóval, talán az Okavangó deltájánál, épp eprészett. Meg is kérdeztem mizujs, mire semmit se mondott odebbment és továbbeprészett :).  

 
Napok Dollyban-Cimkétlenül (Dolly) E-mail
Írta: hegedüs dolly   
2010. december 28. kedd, 12:57

Ahány ember él itt, annyi módon beszéli az angol nyelvet, a mimikáikban semmi különbség, legalábbis amit eddig tapasztaltam, na jó eszkimóval meg még nem találkoztam:DDD no de miért is jönne ide, hisz itt nagyon melege lenne. Én inkább nevezném világnyelvnek eme tiszta gesztusokat, mitsem az angolt. Ez legalább egyértelmű) s nem kell kibarkóbázni, hogy ugyan mire is gondolhatott azzal a szóval éppen. Igen jól meg lehet ám mindenféle szavak nélkül is érteni értetni a másik lelket, elég jól hasznositom eme velem született képességet itt a nagy messzeségbe:) Köszönöm!! Persze csak ha ott van a figyelem is, mert anélkül megette a fene:) hogy finoman fogalmazzak, na jójó telefonon, s levélbe elég érdekfeszítően izgalmas lehetne a kommunikáció (hát már megint nem szól bele, megint nem, s ismét nem írt semmit, már megint nem,gondolná, pedig óóóódeméghogynem) Amikor szoktam gondolkozni, mert hát igen ritka pillanatok egyike tudod sanyi? eltűnődöm azon, hogy emberkék mi okból nem tudják ajkukat mondjuk csak egy kicsit negyvenöt fokba irányítani, áááá nem kellene ám mindkét írányba, félre ne érts!:D hisz azt már streszként élnék meg, s ily dolgok távol állnak tőllem, de ha egy kicsit még ott is tartanák, talán még magukon is meglepődnének, jé hisz ez mily jóóó-talán félhetnek úgy maradhatnak? :DDD még gondolkozom ezen............vagy lehet megtilthatták maguknak? bizonyosan ez lehet az ok!!!??

szépek lehetnek a tuják!

 
Napok Dollyban-:)) (Dolly) E-mail
Írta: hegedüs dolly   
2010. december 28. kedd, 12:28

demi-zöld-te hol látod-mi-nem látom........... örömmel vettem tudomást róllad:D dejóóóóó mennyi hóóóóóóó!!!!!!

 
Napok Dollyban - Álmos varjú kolompolás :) (Sanyi) E-mail
Írta: Sanyi   
2010. december 28. kedd, 10:51

„Egy kacsa úszott”, majd angolul hápogott :)


Te erről a kacsáról jutott eszembe, volt egy varjú a vadasparkban itt Kecskeméten, és néha minden átmenet nélkül ilyet mondott: „nebaszogassámá” varjúhanggal, így ahogy írom. Biztos unta a buta látógatókat. Tehát végül is a kacsa is hápoghatna, akár indiaiul is:)  Szerintem a nyelv legtöbb esetben a felszín, a mimika nyelve, Pl. csakúgy, mint a testbeszéd nemzetközi közös nyelv. Tényleg ott észreveszel különbözőséget mimikában vagy tökéletesen ugyanez? Istenem, itt a házikóban van az ablakom előtt két tuja, és vagy 20 centi hó fedi őket, olyan, mintha valami meséből pattantak volna elő. Tegnapelőtt bekattintottam a tv-t , az M1-en unalmas politikai maszlag ment,  átkapcsolok az Animal Planetre, ott meg a világ sivatagairól gyönyörű megrendítően erőteljes zenével adtak filmet, micsoda kontraszt...

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 3

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 1453 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs