Paprikaültetvényem (6) |
|
Írta: gyalogos
|
2011. március 05. szombat, 17:08 |
Amikor minden sínen van, az ember elereszti magát. A csőszködésem alábbhagyott, hiszen az utóbbi napokban az időjárás megfeledkezett szélsőségesnek lenni. Se túl zord, se túl tavaszias: éppen olyan, ami március elejéhez illik.
Most szombat délután van, s az "ötök" a búcsúzó nap utolsó fényözönében fürdenek. Elég egy röpke légi pillantás rájuk, s láthatni, mennyire megerősödtek. Egyre mérgesebb a paprikazöldjük - egyelőre csak pár apró, de igéretes levélben.
A holtidőben rákaptam arra, hogy utánanézzek a világhálón: mi újság a különböző házi paprika-farmokon, erkélyeken és egyéb zárt helyiségekben? Nem tudom, hogy jól tettem-e, mert az ártatlan hályogkovácsság állapotából egycsapásra a mindenért aggódó, szorongó, kudarcot előlegező hangulatba kerültem.
Pedig a "tapasztalatcsere" jól indult, mert a svédországi Mats és Patricia Pettersson chili-nevelési jótanácsai, hangulatos rajzai, blogjukon megosztott termesztési tapasztalatai még csak annyit tudatosítanak az emberben, hogy a feladat, amire vállalkozik, soktényezős és vannak szempontok, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem mindegy, mikor vetünk, milyen cserépbe és hányszor ültetünk át, milyen hőmérsékleten tartjuk, milyen napsütés-dózisban részesítjük a palántákat, majd a növekvő töveket.
Igen ám, de aztán találkoztam egy jóemberrel, aki tavaly augusztusban gyászhírekben siratta el 30 paprikatövét, amelyeket pedig február elején vetett el s kisebb-nagyobb kihagyásokkal öntözött is az erkélyen. Igaz, őszinte ember volt, s már eleve úgy fogott hozzá a kalandnak, hogy:
"Fogalmam sincs, hogy kell nevelni paprikát. Nem tudom,
hogy mikor kell elültetni
hogy mikor kell öntözni
hogy mikor kell szüretelni
és semmit sem tudok a paprika nevelésről."
Az eredményt tekintve, sok tapasztalatot nem is szerzett, inkább csak a tanulsággal maradt: ha nem vagy hajlandó tanulni, hagyd abba a próbálkozást.(Persze, nekem könnyű, mert én csak kibic vagyok ebben a játszmában, az igazi termesztő Ilonka... Így nem is akarom megsérteni, hogy aggályaimmal és olvasmányélményeimmel idegesítsem.)
Van aztán olyan is, aki egyenesen chili bonszájt akar nevelni, merthogy az olyan szép. Utánanézett, mit kell tudni a bonsajról magáról, s mindjárt meg is ijedt az utasításoktól, merthogy azt olvasta: kitartás és acélidegek kellenek hozzá. Ő viszont ilyesmivel nemr endelkezik.
Egy fickó aprólékosan összegyűjtött minden olyan hozzászólást és véleményt, ami a chilineveléssel kapcsolatos tanácsaira a címére érkezett. Ez egy érdekes nyersanyag annak, aki tanulni akar, de eléggé demoralizáló végigrágni magunkat rajta.
Találtam viszont egy rövid termesztési összefoglalót arról is, hogy mi a pláne a paprika csípősségében, miért is kötődnek hozzá egyesek (mint pl. én is). Íme:
"Mi van a paprikában?
A paprikában megtalálhatók az A-vitamin provitaminjai, az alfa- és béta-karotin, valamint a kriptoxantin és a P-vitamin. Többféle bioflavont tartalmaz, melyek a rákos megbetegedések megelőzését szolgálják. Jelentős C-vitamin forrás, hiszen fajtától függően 100 gramm nyers paprikában akár 70-250 mg C-vitamin is található. A zöld színű fajták több C-vitamint tartalmaznak, mint a világossárga és a fehér termésszínű fajták. Az apróbb bogyójú fajtákban is több C-vitamin van, mint a húsos, nagy bogyójúakban. Csípősségét a kapszaicin nevű alkaloid okozza. A paprika színét adó festékek kémiai összetételük alapján a karotinoidokhoz tartoznak. Ezek közül jellemző, vagy fő színanyagok a kapszantin, kapszorubin, provitamin hatású színanyagok: kriptoxantin, béta-karotin, egyéb színanyagok: zeaxantin, lutein. A paprika tartalmaz még illóolajat, 3-5 százaléknyi szénhidrátot, 1,2 százaléknyi fehérjét, 0,3 százaléknyi lipidet is. Étvágygerjesztő, izzasztó, vizelethajtó szerként tartja számon a gyógynövénytár."
Kiderül, hogy a kapszaicin alkaloid tulajdonképpen enyhe kábszerhatással is rendelkezik, amely a kellemetlen tüneteket kellemessé és kívánatossá teszi. Hogy mik ki nem derülnek!
Különben a paprikaültetvény mellett egy amaryllisz tő bimbója komoly fejlődésnek indult, hamarosan kifeslik és látványossá teszi a mostanig kopár erkélyt. Testvérei is megindultak a fejlődés útján: egyik a másik után nyílnak majd. Lesz miről példát venniük paprikáimnak!
|
Paprikaültetvényem (5) |
|
Írta: gyalogos
|
2011. március 01. kedd, 08:39 |
Pár napon át csak a paprikaföld megfigyelésének éltem. Figyeltem és vártam.
Pénteken reggel első dolgom volt, hogy portrékat készítsek a megerősödött hajtásokról. Ez már az én gyatra makrózási tudományommal is sikerült: mind az öt palánta belépett egy új fejlődési szakaszba, amit már illik komolyan venni.
Paprikáim, mindent összevetve, jó körülmények között élnek és fejlődnek. Ez ellen nem lehet semmilyen kifogásom. Szomszédságukban egész sor amarylisz, gloxínia és pármai ibolya-példányok élik a maguk sajátos életüket, bölcsen és szabályszerűen, immár több esztendeje. Ebbe a rendbe illeszkednek most be paprikáim is, bőven részesülve a csupaüveg erkélyre érkező fényből. Jut is, marad is... A 16-18 fokos átlaghőmérséklet nem kényezteti el őket túlságosan, és ami mindennél fontosabb: nincsenek kitéve semmiféle szélnek, ami a föld kiszáradását is meggátolja.
A miniatűr "rőzsecsomó"-n talán már törpeként se tudnék megpihenni, mert még inkább összezsugorodott, szinte úgy tűnik, mintha a föld beszippantani készülne, hogy humusz legyen belőle: életet adó tápszer a kiválasztott túlélő "ötök" sikertörténetéhez.
Szombat, vasárnap, hétfő elég volt ahhoz, hogy az öt palánta kellően versenyképes legyen. Ahogy rájuk nézem, azt észlelem, hogy rendkívüli bennük az ambíció, lepipálni egyik a másikát. Pedig hát tudniuk kell, hogy minél szebbek, mutatósabbak, egészségesebbek, termékenyebbek lesznek, annál nagyobb eséllyel és sebességgel végzik a tányéromban.
A megfigyelés holtidejében eszembe jutottak gyermekkorom paprikajancsis meséi, mondókái. Rá kellett jönnöm, hogy a paprika iránti elkötelezettségem csöppet sem újkeletű. Igaz, nem a csípős fajtára van kihegyezve a gyermekek fantáziája, amikor a paprikajancsis mondókákat ismételgetik, de a paprika azért paprika marad: a hegyes sapkás mesealak csipkelődő, ugrató, mókás, örökké ugra-bugra figurája az alakja köré kerített történeteknek.
Íme egy közismert, hajtogatásos-rajzolós gyerekjáték hőseként. És a hozzá tarozó mondóka, ami közben a megfelelő módón kell hajtogatni a papírt:
Volt egyszer egy paprika
Paprikából Jancsika
Jancsikából kiskirály
kis királyból tulipán
Kedden reggel készültek az utolsó felvételek a paprikákról, illetve az erkély alatt elvonuló, zúgó-búgó-benzinbűzt okádó reggeli autóforgalomról. Paprikáim mindebből semmit sem észlelnek, ők csak a szomszédos cserepek garmadáját látják, ahoigy azok az utolsó fotón a március elsejét fogadták...
|
Paprikaültetvényem (4) |
|
Írta: gyalogos
|
2011. február 24. csütörtök, 09:41 |
Kicsit arra emlékeztet ez az ültetvény-megfigyelés, mintha felfogadott csősz volnék, akit a gazda kirendelt, hogy a vetését őrizzem. Nincs más dolgom, csak elnézegetni a miniatűr területet, lesni minden észlelhető legapróbb változást és mindezt följegyezni vagy legalább is észben tartani.
Ám ha sokat és túl merően nézem a paprikatáblát, úgy tűnik, hogy nem történik semmi.
Pedig ez nem így van. Igaz, a pillanat csak rövid elmozdulásokat képes elkönyvelni, de a tartós figyelem már folyamatban ragadhatja meg a dolgokat. Csak ne lenne olyan monoton ez a kukkolás!
Szerdára megerősödött minden egyes palánta. Csakhogy szomszédságukban újabbak igyekeztek melléjük kapaszkodni, mások éppen akkor törték át a fellazult föld felső kérgét és gyorsan a napfény felé kezdtek nyújtózkodni. Feleségem így töprengett:
- Megkérdezem néhány barátnőmet, nem kell-e nekik a palántákból?
Nyilván: elege van a pusztításból. Az ő lelkiismeretét is megfeküdte a múlt hét végi gyomlálás. A választ talán holnap már megkapjuk. A kitépett palánták halott, fehér szárai ott hevernek, rőzsecsomóként, a cserép pereme mellett. Ha az ültetvénynek hozzám illő méretei lennének, akkor most ott ülhetnék, a csomó tetején, egy bottal a kezemben és mindenkit elkergetnék, aki a palánták életére tör. Mert már megjelentek az első élősködők: az erkélyünk virágain tenyésző apró, alig gombostűfej nagyságú legyek kíváncsian zsongják körül paprikáimat. Ártanak nekik? Nem ártanak? Ki tudja? Ezt megtudni - gondolom, erről szólnak a következő napok történései. Meg még egy csomó mindenről...
Mielőtt pontot tennék a mai beszámoló végére, közlöm, hogy feleségem elégtelennek találta a konyhai megvilágítást a növények további fejlődéséhez. A palánták tetején már megjelentek az első hajtások (holnap-holnapután talán már fotón is bemutathatom őket!), tehát minden sínen. Az ültetvény mindenestől az erkélyre költözött.
|
Paprikaültetvényem (3) |
|
Írta: gyalogos
|
2011. február 22. kedd, 08:13 |
Vasárnap reggeltől, ahogy a fény beözönlött a konyhaablakon, rávetült a cserépben talpon maradt öt darab, csillagalakban elhelyezkedő palántán, amelyek között elkésett, friss csírák igyekeznek behozni lemaradásukat, mit sem gyanítván arról, hogy tulajdon pusztulásukat siettetik.
Ez az öt jól fejlett példány lesz tehát az, amelyek tovább viszik "álmomat" egy bőséges csípőspaprika termésről Anno Domini 2011, s meglehet, hogy még számukra is szűknek bizonyul az az élettér, ami részükre e szemernyi földterületen kiméretett.
De mi legyen az aléltan, kis kazalban heverő, kigyomlált palántákkal, csírákkal? - tanakodtunk. Előbb valami nyerssalátafélét gondoltam belőle összekombinálni, de miután megkóstoltam és semmivel sem volt másabb a tavaszi fű jellegtelen ízénél, a kazlacska a mindent elnyelő kukában végezte.
A hétfő a diszkrét megfigyeléssel telt. Nem készült sem csoportkép, sem közelkép a túlélőkről. Megjegyzem, mind az öt derekasan kihúzta magát, s olyan egyenesen törtek az ég felé, mintha parancsszóra tennék.
Ma reggel azonban már nagyságrendi különbségek is mutatkoztak. A legfejlettebbnek egy jobboldali palánta bizonyult, fejjel kimagasodva a többi körül. A legjobban lemaradva a középső palánta tűnik - csak nem takarják őt féltékeny módon a társai? Az ember azt gondolná, hogy ilyen gyér számú túlélő esetében az összefogás szelleme hatványozottan fontos. De nem: paprikáim saját magukért, egymással versengve igyekeznek minél magasabbra jutni. Fő a verseny!
|
Paprikaültetvényem (2) |
|
Írta: gyalogos
|
2011. február 19. szombat, 16:01 |
Hamarabb jelentkezem, mint eredetileg szándékoztam volt.
Tegnap ugyanis bejelentette Ilonka, a feleségem, hogy roppant sajnálja - méghozzá tiszta szívből -, de hamarosan meg kell hogy ritkítsa az ültetvényt. Méghozzá alaposan és gyökeresen.
Mondjuk, ehhez istenadta joga van, hiszen bár az ültetvény eszmeileg az enyém, a tettreváltás a kezdet kezdetétől az ő kezéhez tapadt. Annyira otthonos, bejáratos ő a növényvilágba, hogy én még csak a szerszámokat sem vagyok méltó utána cipelni.
Azt is mondta ugyanakkor, hogy tiszteletben tartja szándékomat, amivel fotográfiákkal dokumentálnám a palánták növekedését, ezért némi haladékot még ad a paprikáknak, de értsem meg, hogy ekkora sűrűségben semmire se mennének, csak kínkeserv lenne az életük.
Persze, én megértettem, ezért inkább most ő sóhajtozik a rá váró kegyetlen feladat miatt és én vigasztalom. És kissé visszásnak érzem ezt a mi játékunkat, mert úgy tűnik, hogy kísérletünkkel teremtő istent akarunk mímelni, aki beleszólhat a természet rendjébe. Éjszaka óta sűrűn hull odakint a vizes hó, vattás fehérség és latyak körül az egész világ, a benti ablakpárkányon viszont, a szűrt tejfehér fényben az életnek bókol a paprikanépség. Nem tudják, hogy pár nap múlva pusztulniuk kell. Mert mi, hogy értelmet adjunk néhány óránknak, eljátszadozunk a sorsukkal, az életükkel. Ez az, ami egyáltalán nem istenekhez méltó viselkedés.
De hát a kocka már el van vetve... Jöjjön, aminek jönnie kell... Talán majd egy ilyen, színpompás üveg lesz az áldozat jutalma...
Minden eshetőségre, készítettem egy "békaperspektívás", illetve egy "légifelvételt" a dús ültetvényről - az utókornak.
Ui. Még világos volt, amikor szombat délután bekövetkezett a beígért ritkítás. Kopasz ember jobban néz ki, mint ez a letarolt, miniatűr paprikaágyás.
|
Paprikaültetvényem (1) |
|
Írta: gyalogos
|
2011. február 18. péntek, 19:59 |
Nagyon szeretem a csípős paprikát. Ez tény. Minél jobban telik az idő, annál elszántabb híve vagyok ennek a zöldségnek. És nem azért, mert a kertészek szerint az egyik legsikeresebb kerti fűszer - még a rovarok is elkerülik, annyira tartanak az erejétől! -, s gáncstalanul ontja termését, egészen addig, míg be nem áll egy végzetes késő őszi fagy, hanem mert bizsergető, kemény csípőssége különleges burokba vonja a legjobb falatokat.
Mit kerteljek: naponta átlag 2-3 csípős paprikát is elfogyasztok. Persze, mikor van.
Ősszel pedig, amikor nagyon olcsó és a savanyúságokhoz olcsón, kilónként kínálják a sok apró csövecskét, a vérpiros színűtől a narancssárgán át a mérgeszöld legsötétebb árnyalatáig, olyankor nagy előszeretettel használom az alábbi receptet, amit az interneten találtam:
"Még Erdélyből hoztuk a receptet, a fiúk majd minden levesbe tesznek belőle, így az kellemesen csípős lesz. Évente 1 kilónyi csípős paprikából készül (vagy 2-3 évente 2-3 kg paprikából, mert eláll).
A csípőspaprikát kb centis darabokra vágjuk (műanyag kesztyűben, mert szétmarja a kezet!) és tisztára mosott kisméretű befőttes üvegekbe rakjuk, felöntjük vízzel, majd egy fazékba kiöntjük a vizet. Ez jó módszer arra, hogy biztosan elegendő levet készítsünk. Minden liter vízhez kell 1 ek só és 2 dl 10%-os ételecet. A sós, ecetes felöntőlevet 2-3 perc forralás után rátöltjük a paprikára és hagyjuk kihűlni. Leöntjük, felforraljuk, újra felöntjük, hagyjuk kihűlni. Mindezt háromszor kell megismételni, majd lefedni az üvegeket és szárazdunsztban tartani másnapig."
Kitűnően bevált már vagy pár éve. Sőt, mondhatni, egyre jobban sikerül.
Legutoljára feleségem hozott halottak napi világításkor unokatestvére szamosújvári kertjéből nagyon ízletes, apró termésű csípős paprikát; mondhatni, a chili kellemes, szelíd aromájával vetekedett. Egy különösen szép példányt félretettem, hogy majd elszaporítjuk. Február elején el is vetettük egy cserépben és a konyhaablakba tettük, ahol több fény éri, du. 2-től pedig a nap is rásüt (ha nem felhős az idő).
Pár napja bújtak ki az első magok, azóta naponta akár többször is fényképezem az ültetvény állapotát. Időről időre fényképes híradást adok itt róla. Az első "fecskék" február 15-én reggel lettek láthatóak, de délutánra már láthatóan megszaporodtak. Másnap már több tucatnyian indultak fejlődésnek, s ahogy teltek a napok, mind sűrűbb és igéretesebb lett a miniatűr erdőszélre emlékeztető paprikaültetvény. Az utolsó két felvétel az ültetvény mai, pénteki állapotáról szól. Jövő héten újabb ültetvényhíradóval jelentkezem.
|
|
|