Tapasztaltátok már magatokon az irigységet?
Nagyon sokan vagyunk irigyek másokra,olyanokra,akik
saját értékrendunk szerint sokkal többre vitték mint
mi magunk.A legborzasztóbb,hogy,ezek az emberek
legtöbbször saját családtagjaink.És igyekeznek
minden erejukkel gátat vetni "emelkedésunknek",csak
hogy ott tarthassanak minket az ő "szintjukön".A
kérdésem az lenne,hogy a nagy többség (bárki rajtam
kivul) szerint rossz-e hidegnek lenni azokhoz
akikhez a vér fűz.(nekem nem sokat jelent ez a
véresdi,de bárkivel kivel beszéltem igen,szóval
elfogadom,hogy fontos dolog),mert általában az ő
véleményuk előrébb valónak számit.Azzal,hogy
egyenlően próbálok fogalmazni,senki családját nem
akarom minősiteni,valószinuleg a kedves olvasó
családja nem viselkedik igy a saját vérukkel.Én ezt
ismerem.Ezt a viselkedést.A családom nem egyszerű,de
szeretem és tisztelem őket,sok mindenre
megtanitottak,mégha akaratukon kivul is.Anyám
megtanitott a kitartásra.A végsőkig,ha kell.Nagyon
sokáig egyedul nevelt,az iskolát is velem fejezte
be,szó szerint,mert emlékszem,ott voltam az
iskolában a vizsgáinál.Az apám megtanitott a
huségre,és a magunkért való kiállás fontosságára.Ő
soha nem volt huseges anyámhoz,aki szomorúságában
majdnem megölte magát,még gyerekkoromban,szerencsére
nem sikerult.Apám mindig hagyta,hogy mások
irányitsák a sorsát,biztosan nem gyávaságból,mert
nem az,meglehetett rá az oka,tán áldozatnak
látta,amit tesz,de csak rosszat tett magának.És
nekunk.Ő még mindig az álmaiban él.Nem a
juelenben.Nem látja a valóságot,vagy nem akarja.A
nagymamám nevelt fel engem.Szeretem őt.Ő olyan
ember,aki nem rest mindent beáldozni a családért.A
baj az,hogy a család az ő meglátása szerint ő
maga.Bármit amit tesz "szivesságként" azt később
behajtja majd érzelmi vagy bármely más úton történő
zsarolás útján.Nagy játékos.Szeret manipulálni.Nem
rossz akaratból,hanem mert azt hiszi tudja mi a jó
nekunk.De nem tudhatja.Senki sem láthat át
mindent,ahhoz egy emberöltő kevés.Ezt ő nem érti
meg.Nagyapám olyan ember,aki csendesen tűr,és
tényleg mindenre hajlandó a családjáért.Még a mai
nap is dolgozik 74 évesen és leadja a pénzt otthon.Engem ők formáltak.Egyikuk sem tökéletes,ahogyan én
sem,de általuk jobb lettem.Akár negativ akár pozitiv
példaként,de segitettek.És én is segitek majd a
gyermekeimen.Nem szabad féltékenységből erősebbnek
mutatni magunkat mint a gyermekunk.Mutassuk meg a
gyengeségunket is,mert abból tanulhatnak majd.A
gyengeségeinkből többet tanulhatnak,mint
"erősségeinkből".Mert az erősségeink már bennuk vannak,de a gyengeségeinkről nem akarnak tudni,nem igaz?Sokan ezek közul az emberek közul irigyen viselkednek,de nem baj,mert értem.Nem akarnak balfácánként megjelolve lenni.Ez érthető.Senki sem szeretné egész életét kudarcként kiértékelni.Főleg mert senkié sem az.Még a negativ példa is példa.Éljunk úgy,ahogy szeretnénk,és engedjuk a gyermeknek,hogy lássa.Ő nem hulye,tudni fogja,mi a helyes.

Szóval mindezek mellett vagy ellenére jó-e hogy elhidegulök tőluk.Ez a kérdés.Nem könnyitették meg a dolgomat,de erőssé tettek.De valahogy a bizalmam nem az övék.Mert félek,hogy az én felemelkedésem az ő kudarcukat jelentené.Azt ők nem tudom hogyan viselnék.Rosszul valószinűleg.Ne legyetek ilyenek.Szeressetek egymast.Es legyetek erosek.

Tanuljatok mindenki más hibáiból és erősségeiből is.Lehet elcsépelten hangzik,de igaz.Figyeljetek.Tág szemekkel.Legyetek jobbak.Jobbak,mint mi.

A macskámat 4 dologgal tudom kihozni a sodrából. 
1. ha nem olyan kaját adok neki, amit ő elképzel 
2. ha megfogom a mellső mancsát
3. ha a Hej Vargánét éneklem neki
4. ha a Time to say goodbye-t éneklem neki
Főleg az utolsó tudta mindig kiborítani idegileg. 
Viszont azt bóknak veszem, hogy az előadásom nyomán a rádióban is felismeri ezt a számot. Ha meghallja, teljesen leblokkol, megdermed és kirobbannak a pupillái. Aztán a felenged, rohan pár kört és mindenre felugrik. Nagyon kész van. 
Az utóbbi időben - tavasz lévén és nem ivartalanított lévén - sok borsot tört az orrunk alá.
De aztáááán........beindult a zenélő szökőkút. Nem hittem, hogy ennek lesz pozitív folyománya is de ha valamit, azt mégis annak könyvelem el, hogy a macskában megszűnt a párzási vágy. Ahányszor felcsendül az említett muzsika - és ez kb. napi 8-szor történik meg - megdermed, kirobban a pupillája, üvegessé válik a tekintete és mélyen magába fordul. Nem akar ő már semmit, eltűnik belőle a kalandvágy, a szexuális ösztön kihal, élőlény helyett csak egy kiégett hús és szőrelegy lesz belőle.
Egyszer azt olvastam, hogy a macskák előre tudják jelezni az ember jövőbeli állapotát, akár a halálát is. 
Remélem, ez nem az a kis jóstehetség-típus.

Indult azzal, hogy egy sérült kábelen lévő repedésre fogtam rá véletlenül, ezért megrázott kicsit az áram, 10 centis szikrákat szórva a kezembe és apró fekete pöttyös közepű hólyagot égetve a mutatóujjam begyébe. Aztán ásványvizet borítottam az ágyba, aztán a körömvágóval kilyukasztottam véletlenül a lepedőt, majd a pohár helyett a telefonomba öntöttem a kólát. 
Pali szokás szerint több-kevesebb nyugalommal és nagy türelemmel viselte, mint ezeket az időszakaimat általában. E legutóbbi húzásom után is érdeklődéssel nézett egy ideig, majd nagy nyugodtan megszólalt:
- Sosem gondoltam, hogy van a katasztrófaturizmusnak olyan fajtája is, mikor a katasztrófaturista ül egy helyben és a katasztrófák vonulnak el sorra előtte.

És tényleg grin hangulatjel grin hangulatjel

Megérkezett a tavasz és pont itthon ért. 
Tudom, sokszor mondtam már, hogy a tavasz szerintem Sárospatakon a legszebb és tudom, hogy persze sok helyen csodaszép – Pécsen is imádom a sok virágzó mandulafával, magnóliával -, de itt Patakon semmihez sem fogható illata is van. Nem csak amolyan általános tavaszillat. llyen sehol máshol nincs, ezer közül megismerném. smile hangulatjel
Itt az áprilisi-májusi kék égen ülő bárányfelhők alatt keveredik a Hotel előtti ágyásokban nyíló tulipánoknak, a Lakcsin terjengő frissen sülő kenyérnek, a Comenius szűk folyosóinak, a Vízikapunál a Bodrogpart iszapjáról lehúzódó folyónak, a Vár lőréseiből áradó dohnak, a Művház faszerkezetének és bársonyboxainak, a Kávéház recsegő padlójának, a kólacitromkarikával-nak, az Iskolakert nyirkos talapzatú szobrainak, a régvolt Rózsakert gyöngykavicsfedte sétányának, a fehérorgonás csengőbúcsúknak, a Múzi mögött sebtiben elnyomott csikkeknek, az ugyanitt elcsattant csókoknak, az örökké-fogadalmaknak, a tétova keresgéléseknek, a nagy rátalálásoknak, a Sörcis „eszik-ISZIK!” ordításoknak és a soksok „kacagó jókedvnek” az illata.
És olyan sokan juttok eszembe, ha csak csukott szemmel is kiszippantok az ablakon... wink hangulatjel heart hangulatjel 
Sehol ilyen kedves nem tud lenni nekem a tavasz. Naná, hogy nem. smile hangulatjel

srospatak

A túléléshez néha csak elegendő humorérzék szükséges, az legalább nem hízlal..

Bizonyos férfiak élete sem könnyű azért.

Megmérettetés No1. "projekt", 2015, utolsó napok. Visszaszámlálás, bármimástcsinálás és hisztifaktor az egekben.

Pali: - Úgy érzem zavarlak most itt. Elvonom a figyelmed. Akár ma este is hazamehetek, ha úgy gondolod.
Én: - Neeeem! Én nem így látom.
Pali: - De jobban tudnál koncentrálni, ha egyedül lennél. Tegnap még te mondtad ezt.
Én: - Az tegnap volt. Ma meg ma van.
Pali: - De ha..
Én: - Nemnemnem.
Pali: - De akkor...
Én: - Nemnemneeeem!
Pali: - De most próbáljuk már felnőttként....
Én: - Neeeeeeeeeeeeeeem!!!
Pali: - Akkor állj be a sarokba!

Egy kis friss utazásos:

A mai út úgy kezdődött, hogy 23 perccel a vonatindulás előtt kiértem az állomásra. Gondoltam, megveszem a jegyet és utána kényelmesen beszerzem a szomszédos boltocskában a Pécsről-elrugaszkodáshoz szükséges (szokásos) reggelimet, a virslis párnát és a 3 barackos és 3 túrós fornettit. Vannak dolgok, amik nem változnak. 
Nade! Ha az ember –akár csak véletlenül is - közeledik bármely állomás épületéhez, azonnal csökkenni kezd az esélye arra, hogy a napja az általa eltervezett módon folyjon le. Merhát ugye, vannak dolgok, amik nem változnak. 
Két pénztár volt nyitva. Mindkettő előtt kb. 30 ember sorakozott. Beálltam az egyikbe. Nyilván nem haladt. A „mi pénztárosnőnk” kedélyesen cseverészett egy 60 körüli nővel, aki szélesen gesztikulált egy óriási csokor levendulával.
Kb. 15 perc elteltével többen begyanítottuk, hogy a levendulás nő elhadonászta a vonatunkat. Megkezdődött a morgás, hogy már csak 8 perc van. A hangzavar fokozatosan erősödött, többen előre kiabáltak, hogy haladjunk. Már csak 3 perc volt, és előttem még 4 ember, mikor a pénztárnál álló fiatalember elővette a kártyáját és betette a forgóizébe. Na, mondom: " Még ráadásul kártyával…Ennyi volt. Vége.”
És ekkor a kártya tulaja megfordult és megszólalt jó hangosan: Ne aggódjanak, senki nem fog lemaradni, máris megkeresem a forgalmistát és megkérem, hogy tartsa még vissza néhány percig a vonatot, mert több, mint 20 perce állunk sorban.
Hát, gyerekek! Látni véltem, ahogy hősünk szupermenpalástja meglibben a napfényben, miközben elhagyta a terepet.
És a vonat valóban megvárt! A fiatalember és a kalauznő kedélyesen társalogtak a peronon, miközben mi többen, egyenlő követési távolságot tartva vágtattunk el mellettük.
Azt már inkább el sem mesélem, ahogy a levendulásnő a fülkémben egy gázgyújtónak látszó tárggyal masszírozta (??) az arcát…

Majdnem

Az egyik szobatársam, Rozika (néni, mivel, az utánam következő legfiatalabb beteg is 60 éves, de ilyen fiatal sem túl sok van, pl. Rozika is bőven a hetedik x-et tipegi) kapott ma egy műanyag poharat, benne egy dugós kémcsővel. 
Instrukció: "Rozika néni, ebbe kellene a pisit beletenni". 
Rozika mozgáskordinációját látva a "beletenni" helyett én inkább a "belevarázsolni" szót használtam volna. 
De Rozika sem ma kezdte! Úgyhogy reggel vígan egyensúlyozta a pohárban a teli kémcsövet a lift felé.
Fél óra múlva összetalálkoztunk a szobánk felé menet, ismét a liftben. Rozikánál egy újabb pohár, benne egy steril kémcső. 
Mondom: Naaa, Rozika, mi történt? Elpárolgott mire leértél a nővérszobába?
Rozika: Neeem! Csak rossz kémcsövet adtak.
Én: Hogyhogy??
Rozika: Mert az sima vizsgálathoz volt és tenyésztéshez kellett volna. Az Erdős névre szólt én meg Bokros vagyok.