Szabad, boldog ember |
2010. november 03. szerda, 19:53 | |||
Szabad, boldog ember vagyok. Tudom, hogy a nagy lehetőség az életben az, hogy kiszabadítsuk magunkból istent.
Rengeteget gondolkodom azon, hogy miért érzem azt, hogy nem vagyok azonos az élettel, hanem csak a medre vagyok, és az élet bennem folyik, és így, együtt vagyunk a folyó. Ezek a folyók Herakleitosz óta nem hagynak nekem békét. Hogy nem léphetek kétszer ugyanabban a folyóba. Először azt hittem, azért, mert a folyó változik. De később rájöttem, hogy nem a folyó változik, hanem én. Én változom valami fölfoghatatlan módon az élet minden pillanatában, az egész életem egyetlen szakadatlan áttűnés valahonnét valahová. Meg van írva: Én vagyok a Meder, és Énbennem gyűlnek egybe az Élet vizei. Igaz, ezt csak én írtam, de nagyon jelentős mondatnak hangzik. Dehát sokszor úgy érzem, tényleg én vagyok a folyó, és a szeretteim, barátaim belémömlenek, és végül elérjük az óceánt, amelyben föloldódunk, megszűnik a különlétünk, és egyesülünk a Végtelen Egy-ben. Tudom, hogy mindannyian az Utat keressük. De én azt tapasztaltam, hogy az Út nem létezik. Csak az ehhez a nem létező Úthoz vezető Út. Amit én „kisútnak” nevezek. És most itt vagyunk, ki-ki a saját kisútján. És kiderült, hogy semmi sincs kész, az élet nem egy tervezhető csoda (legföljebb utólag értelmezzük okszerű, szabad választásként azt, ami egyszerűen csak megtörtént velünk), és ez az élet a legváratlanabb dolgokat tartogatta-tartogatja számunkra. Kiderült, hogy egyáltalán nem létezik "középkor", ezt jobb híján aggatják csak a negyvenesekre-ötvenesekre, és nem létezik ifjúság sem és valószínűleg öregség sem létezik, mert mindez együtt van meg az emberben, csak mindig más-más elemekre kerülnek a hangsúlyok. Kiderült, hogy nem lehet szerezni semmiféle megnyugtató ismeretet a világról, mert az a dimenzió (az "ÉN"), amelyben a világ megjelenik és értelmeződik, jórészt ismeretlen, hozzáférhetetlen a számunkra. Kiderült, hogy azok a nyugtalanító hírek, melyek szerint az élet felettébb veszélyes és zavaros üzemmód, tele van mocsokkal és szenvedéssel, és egy idő után valami csak úgy elkezdi majd szorongatni az ember szívét, szóval kiderült, hogy ezek a hírek igazak. Kiderült, hogy a "vansághoz” lényegileg tartozik a hiány, mert a valóság kábulatában nem érzékeljük történeteink, kapcsolataink valódi mélységeit, határait és határtalanságait, és kiderült az is, hogy az életünk egyetlen valóságos dimenziója a múlt, mert ez az egyetlen dolog, ami már "van", és ami fölfogható rendszerként értelmeződik. És kiderült, hogy tényleg a semmi ágán ül szívünk, s "kis teste hangtalan vacog", és ha nem melegítenénk át egymást időnként, hát meg is fagyna az a szív. És kiderült, hogy az élet mindennek ellenére a legnagyszerűbb dolog, magassága-mélysége végtelen, édessége mámorító és elpusztíthatatlan, mert Isten érintése által szent. És kiderült az is, hogy a szeretet tényleg "soha el nem múlik, szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén is", hiszen például itt vagytok Ti, meg én...
|
Hozzászólások