Liter a túra

A lyuk a falban volt, a patkány pedig benne. A szagok lassan megszállták a Maros u. 9/c lépcsőházát. Az emberek szemüket hunyorítva, nyelvüket a szájpadlásukhoz szorítva, gyanakvó arckifejezéssel jártak-keltek és orruk minduntalan feszes fintorba ugrott. De senki nem tett semmit.

Talán azt sem tudták, mi a szag oka, talán sejtették, de lakásukba beérve könnyelműen elfelejtették a rejtélyes ügyet, hogy aztán legközelebb, mikor ismét kilépnek az ajtón, újra kétségek feszíthessék mellkasukat és orruk minduntalan összeugorjon. Egyedül Koszta Laci bácsi volt oly' bátor, hogy kiderítse, mi lehet a gond. Elindult a szag irányába és meg sem állt a lyukig.

Ott mélyen beleszippantott az áporodott levegőbe, ugyanis egészen az alagsorig kellett mennie. Öreg derekát rábírta egy nagy hajolásra és belekémlelt a lyukba. Nem látott semmit, de sokat tapasztalt szíve tudta, ez nem lehet más, csak A Patkány. Azonnal cselekedett. Hozta a cementet és úgy befalazta a lyukat, ahogy azt kell. Senki sem csinálhatta volna jobban.

A patkány immár semmi jelet sem adhatott elmúlásának szomorú híréről. Koszta Laci bácsi még állt ott egy ideig. Állát fogva morfondírozott, hogy ,,hát igen, ilyen ez a mai világ, senki nem tesz semmit, nem is kellett volna társasházba költöznie. Hallgatnia kellett volna a fiára, aki azt mondta, csak "a kertes ház az embernek való."

Aztán egy idő után abbahagyta a morfondírozást és elindult, hogy bokros teendőit még aznap elvégezhesse, hiszen az öregkor ilyen. Az ember csak akkor jön rá, mennyi dolga is van igazából. A patkány pedig csendben folytatta útját az enyészet ösvényén, ottlétéről hírt nem adva, szerényen.