Miért nem jártok színházba?

Queneau papagájnak válaszolom

(Nagyon – de gyanítom, fölöslegesen is – remélem,

hogy legalább őt, és az ő Zazie-ját olvastátok!)

: Igen, járatom a pofám, járatom a pofám,

de egyebet is tudok!

(Ha máshonnan nem, hát a tapasztalásból.)

Tudom például a mákgubók rettenetét,

tudom a letépett gyermekláncfű jajait,

a pubertás albínók iszonyát,

a „bezzeg, ha más lett volna a pultnál” mondat keserűségét,

a beretvált fogzománcok szilaj röhejét,

ami odvas is lehet már, vagyis végérvényesen büdös,

és hogy az öntudat
belőlünk mind gyávát csinál,
s az elszántság természetes szinét
a gondolat halványra betegíti!

Soksoksoksoksokat tudok én még,

sorolhatnám az időnek végezetéig.

(Vagy talán a végzetéig?)

Mi van, balfácánok?

Na, kell-e már a színház?

Mulassatok hát,

ti hitványak, ti éltető szentek!