Évekig megbízhatatlan vérnyomásmérőkhöz idomulva

tengtem-lengtem a világban.

Néha írtam ezt-azt, hiábavalót.

Mindhiába valót.

A múlt nagyobb iramra váltott, lomha, nyikorgó szekér volt,

ma hintó, a négy lóval.

(Bár figyelmeztettek erre, piha!,

fiatal voltam és bohó.)

Ma a múlt napról napra

több teret ragad el a jelentől.

Ráadásul:

Annyira magányos vagyok,

hogy ha egy senki eljönne hozzám,

tele lenne a lakás!