Rozsdálló levelek peregnek. Megnyúlnak az árnyak. Az éjszaka percekkel győz a nappal felett. A

rekkenő hőség csak a nappaloké. Az este már csendes, visszavonuló. Az éj hűvöse árad a minden

napokba.

Nem köszön, csak észrevétlenül bekúszik az ősz.

Tudomásunk van az érkezéséről, talán várjuk is, de nem ujjongunk, nem repesünk a boldogságtól.

Legbelül mégis örülünk, hogy eljött, mert megértük, és mozog a kezünk, lábunk és azt csináljuk, ami a

dolgunk. Örülünk, hogy jár az agyunk, és azt gondolunk, amit akarunk. Örülünk, mert azokkal

lehetünk, akiket szeretünk.

Mik vagyunk? Kik vagyunk?

A kérdésekre az ősz válaszol.

Őszi levél, mely aláhull az évek óceánjába.

Őszi levél, mely magában hordozza a nyár színeit: a zöld ezer árnyalatát.

Őszi levél, amelyben ott pompázik az ősz barnája, sárgája, pirosa, aranya, zöldje, teljessége.

Őszi levél, amelyben már ott sejlik az elmúlás, a tél üzenete.

Őszi levél, amely fekete és fehér.

Őszi levél, amely hordozza a tegnapot, a mát és a holnapot.

Őszi levél, amely elsüpped az avarban, folytatván a körforgást.

Őszi levél vagyunk!

Lehet ilyenkor valamit is kívánni?

Lehet!

Talán hosszú őszt…!