p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; }

Múlthéten Zágrábban voltam.

Nagyon nehezen mentem el itthonról. Aztán sok óráig kellett vonaton ülni, mire odaértünk este tíz volt. A mikor a taxi megállt az út közepén, nem tudtam, hogy megérkeztünk. De amikor rájöttem megpróbáltam kiszállni, és akkor egy kék villamos vezetője erősen gesztikulálva nem örült és nem picit csengetett. Becsuktam az ajtót és csodálkoztam milyen közel vannak az út mindkét oldalán a sínek. Szállóban csak valami súlyos mentális beteg halmozhat föl ennyi giccset. Minden ott volt, és aranyozva.. Egy kis pufók angyal békát csókolgatott az ajtóban, majd rabszolga fején edény jött és így tovább, kristálycsillár mindenhol, még a wc-ben is, oroszlán az asztalon, bárhova néztem mindenütt volt valami ilyesmi. A portás egy nagyon idős bácsi volt, és horváton kívül nem beszélt nyelvet. Annyira nagyon sajnálom, hogy nem fotóztam.. de nem sikerült feldolgozni a látványt sem, amikor nagy nehezen kiderült: nincs meg a szoba foglalás. Szuper, már az első éjjel hajléktalan leszek:) Cuccokkal felpakolva indultunk az étterembe, és reménykedtem amíg eszünk, kerül valami szállás. Odaértünk, és nem étterem volt hanem tömött egyetemi klubszerűség. Szerencsére volt helyünk és le tudtunk ülni. Egyszerűen nem akarta ideadni a pincér az étlapot, de aztán meggyőztük, hogy az nekünk kell. Amikor végre a kezünkbe nyomta, abban a pillanatban lekapcsolták a villanyt és indult valami koncert, nem láttunk sok mindent a zenekaron és a pulton kívül.. innentől kezdve sejtettem, hogy nem fogok Zágrábban unatkozni.

Telefonnal világítva silabizáltuk az étlapot. Én rendeltem gyömbért és rózsaszin pacsuli illatú italt kaptam, hát egyszer élünk és lehetne rosszabb is. Majd kiderült, hogy a horvátok menüt rendeltek nekünk. Ja, hogy ezért nem akart étlapot adni a pincér? Atyaég.. A Mamám és a szüleim is próbáltak anno megnevelni: „Amíg nem eszed meg, nem állhatsz fel az asztaltól!” Így asztalnál ülésben bajnok vagyok, de ma sem eszek meg sok mindent. Hatalmas fatálakon hoztak vacsorát, jól nézett ki szerintem, csak ne lett volna sötét. Így a sültkrumplit és a hamburgert megismertem, de egy húst vettem ki találomra és nagyon drukkoltam,, hogy ne valami olyasmi legyen aminek ízelt lábai voltak, vagy úszott.. szóval legyen disznó. Édes volt és csípős, de legalább felismerhetetlen. Mire végeztünk, lett szállás. Hurrá! Nem hittem a szememnek.. de a taxis egész úton beszélgetett és közben végig chatelt a telefonján. Ezen már nem tudtam nem röhögni, a horvátok látens görögök :))

A hirtelen szálláskeresésnek vannak előnyei, pl. nagy rá az esély, hogy csak nagyon drága holtelben találnak neked helyet.:)) A szobában is be kell dugni a belépőkártyát különben nincs világítás, és el kell kerülni a minibárt.

Másnap előadások voltak,és közelebb kerültem a szomszédos ország szociális rendszeréhez picit. Velem szemben is horvátok ültek, azt hittem önkéntesek, de kiderült, hogy ők a hajléktalanok.. Este városnézés volt. Nagyon sokféle embert láttam, a téren kiszúrtam magamnak egy vagy nagyon idős, vagy annak látszó nőt. Aztán találkoztam vele újra, ült egy kirakat tövében és szaxofonozott. Nagyon jó volt:) Mindenfelé zenéltek, mindenfélét. Ahol vacsoráztunk ott is egy ember próbált énekelni, és nem adta fel, pedig minden oka megvolt rá. Magával ragadó volt a lelkesedése, alig tudtam otthagyni. Biztos ami biztos alapon, aznap vakmerően paradicsomlevest és négysajtos nokedlit ettem. Szerintem is tök gáz, de ez van..

A harmadik napon miután megnéztünk egy hajléktalanszállót, elindultunk haza. A vasútállomáson már lecuccoltunk mikor kiderült, hogy töröltek minden járatot hazafelé. Átköltöztünk a szembelévő parkba megoldást keresni. Végül itthon Cserdiben találtunk olyan buszt aki kijött értünk.

Jó későn értünk Budapestre. Aztán másnap még lekéstem hazafelé a vonatot, de jött másik:)

Októberben Ukrajnába megyek..;)