Kedves Olvasók!

Szeleczki Flóra Eszter vagyok, Szabó Zoltán Tanár Úr egyik, idén érettségizett diákja, kis szerencsével ősztől a Szegedi Tudományegyetem média-kommunikáció szakos hallgatója leszek. A jövőben újságírással szeretnék foglalkozni. Tanár Úr kedvességének, az Ő felkérésének köszönhetően oszthatom meg itt, ezen az oldalon a gondolataimat.

Elsődleges feladatom a bemutatkozás lenne, ami nem egy egyszerű feladat. A felnőtté válásom küszöbén, számos nehézség, közel 20 év reménytelenség és néha abszurd kitérők, tapasztalatok után, talán most nyílik először lehetőségem és esélyem arra, hogy eldönthessem, hogy ki szeretnék lenni, milyen célkitűzéseim lesznek az életemben, ha van „küldetésem”, felfedezzem azt. A múltam, annak állomásai ugyan mind szükségesek voltak, de nem szeretném egyértelműen azokkal azonosítani magamat.

A gondolkodás, elemezgetés majd később az írás kezdettől fontos, meghatározó volt az életemben. A „sorstól” áldásként és egyben átokként kaptam egyfajta különös érzékenységet. Ennek egyik megnyilvánulási formája, hogy bizonyos helyzetekben szinte képtelenné válok a szóbeli kommunikációra, ha meg is tudok ugyan szólalni, csak töredezett, egy – két szavas mondatokban. Akadtak viszont teljesen problémamentes időszakok is életem során. Érdekes, valószínűleg lelki eredetű problémám oka és mibenléte mind a mai napig, számos szakember segítő szándéka ellenére is ismeretlen maradt, rejtély.

Ez párosul nálam egyfajta fogékonysággal, mind érzelmekkel, gondolatokkal, benyomásokkal, minél több minden megismerésének vágyával kapcsolatban – ez talán helyzetemből is adódik részben.

Ennek okán vált ösztönössé és létszükségletté számomra az írás. Éveken át szinte kizárólag csak írásban tudtam kommunikálni a külvilággal, a mindennapi életben ez volt az egyetlen lehetőségem arra, hogy gondolataimat kifejezzem, kapcsolatot tartsak a külvilággal. Sokáig csak „hiánypótló”, kisegítő szerepe volt, egyéb művészeti ágakat (képzőművészet, tánc) próbáltam alkalmazni érzelemkifejezésre. Néhány éve javasolták először, hogy gondolkozzak el rajta, hogy esetleg az íráskészségemet kellene fejleszteni.

Elszigeteltség, kiközösítés és tökéletes esély-egyenlőtlenség, néha durva bánásmód volt az osztályrészem szinte minden közösségben, az általános iskolában és a gimnázium első három évében – a magánéletben is sokszor. Általában a hallgató, szemlélő szerepét töltöttem be, aki az események passzív résztvevője: figyel és következtetéseket von le, anélkül, hogy belefolyna a cselekményekbe.

A szememben olyan az egész világ, akár az irodalom vagy a történelem, – ha nem is találtam meg még a helyem igazán sehol, saját tapasztalatom csekély – minden egyes esemény, melyet láttam / hallottam / olvastam, mintha tudatom részévé válna: tanulság, lehetőség a látókör szélessé tételére, hasznos és értékes nézőpontok megismerésére, még ha nem is tudok feltétlenül azonosulni velük. Kevés dolog hagy csupán hidegen (mint például a bulvár – a „celebek” világa; az aktuális, ész-vesztett trendek), szeretek tájékozott lenni, olvasni minél több mindenről. Érdeklődésem alappillérei azért az irodalom, pszichológia, filozófia és a történelem, különböző kultúrák.

Miután egyszer már kétségbeesetten feladtam, kilátástalannak tűnő tanulmányaimat félbehagytam, „lesz, ami lesz” alapon kezdtem újra, hogy eljussak legalább az érettségiig. Sikerült végül meggyőzni arról, hogy nincs mit vesztenem, csak akkor, ha meg sem próbálom. Váratlan, hihetetlen meglepetésként ért, hogy életemben először a kecskeméti Németh László Gimnáziumban mind a tanáraim, mind a társaim hittek bennem, elfogadtak és támogattak. Mindenkor szeretettel és hálával fogok visszagondolni erre az időszakra, hogy általuk visszakaptam az esélyem, a lehetőségem egy teljes, normális életre. Először találkoztam azzal a felfogással, hogy attól, hogy valaki más, mint a többség, még válhat értékes emberré.

Ez a legfontosabb célom, hogy bebizonyítsam mindenkinek, aki hitt bennem, hogy ez nem volt hiábavaló.