Az emberek igen sokszor vesztik el és találják meg újra önmagukat. Ez természetes hisz az emberek a hobbijuknak és a szenvedélyeiknek jobbik esetben a munkájuknak élnek. De ha történik valami rossz az életükben pl.: haláleset,egy jó barát elvesztése vagy épp az oly imádott munkahely megszűnése. Képesek vagyunk "mini depresszióba"esni. Ha rossz passzban vagyunk, sajnos elhanyagoljuk azt, amit igazán szeretünk és napokig-hetekig hozzá se nyulúnk kedvenc időtöltésünkhöz. És akkor valami csoda vagy unszolás folytán újra nekiállunk alkotni és a hobbinknak élni és a belső világunk rendje helyreáll.

    Bevallom, őszintén én szeptember óta vagyok ebbe a „mini” depresszióba. Imádok alkotni, főzni, varrni, táncolni, de az utóbbi időben egyiket sem csináltam. Leterhelt a saját magamba omlás. Nem tudom miért talán az új környezet vagy a munka hatására, de képtelen voltam alkotni.

    Ahogy javult az idő és megnőtt a napsütéses órák száma valahogy kezdett az életkedvem is visszajönni és egy új hobbit is találtam magamnak: a futást.

    2 hete szombaton és vasárnap futni járok. 5 óra felé indulok, zenét hallgatok és felfutok a tőlünk 2 km-re lévő felüljáróig, amit már alig használnak. Onnan csodálom a parasztházak és fák sűrűét és imádattal nézem a ragyogó naplementét, ahogy narancs-rózsaszín csíkokkal festi be az eget és a felhőket.

Így találtam meg újra önmagamba a kreativitást és a futás iránti új szenvedélyemet.