Vagy másfél évvel utána ment el a nagybányai hagyományokat folytató, áttelepült festőművész Merza Pista, aki egyszer-kétszer bevitte képeit a Malomárokba, és annyira az ital vonzásában élt, hogy néhányat potom áron, általában két-három nagyfröccsért eladott. Másnap nem győzte visszakunyerálni őket. A becsületesebb vendégek vissza is adták neki, de akadtak, akik a szemébe nevettek és tagadták, ami embertelenül aljas dolog volt. Vagy emberien? Egy éjszaka a Malomároktól mintegy ötven méterre levő padon leütötték és kirabolták. Halála előtt sokáig feküdt a kórházban.

Egyszer Carlofranco Istvánnal és néhány törzsvendéggel elment egy kiállítására. Ezt írta a vendégkönyvbe: „Innen, a kocsmából nem is látszott, hogy ilyen kurva nagy festő vagy!” Pista nem tudta meg, hogy ki írta, de már másnap nagyon boldogan és büszkén újságolta el a beírást. Olyan volt a hosszú hajával, hegyes orrával, búzakék szemével, vékony hangjával, mint egy nagy gyerek. Most már olyan is marad az emlékezetekben.