Vak napraforgó

Az út mentén szomorú, lehajtott fejű napraforgó-tábla. Az addig örökké vidám, sárgán virító, kíváncsi virágtányérok most ködnyaltan, elbarnulva sütik le szemüket a földre - az őszi bágyadt napfényben, félig vakon...

Gólya-közérzet

Szorongató látvány elnézni az őszbe borult faluban a villanyoszlopokra, kéményekre telepített, üres gólyafészkeket. Nincsen sok belőlük, de ahol vannak, el lehet képzelni, milyen nagy élet folyt ott tavasszal-nyáron, szeptemberi útrakelésig. Felfokozott figyelem, gondviselés követte minden mozdulatukat, életrezdülésüket. A kiürült, kihűlt fészkek kimondatlanul is arról mesélnek, mennyire jól érezte magát egy-egy szaporodó, megerősödő gólyacsalád. Ha meg így áll a dolog, a fészkek tövében élő emberek emlékezetében is kitartanak, jövő tavaszig.

Mókusnyár

Egy márciusi hajnalon arra ébredtem, hogy az ablakon át, az udvarra nézve, mókust látok átszaladni a gyepen. Kecses volt, könnyedén elegáns, akár egy költemény. (Meg is írtam akkor Mókushajnal c. versemben.) Évek múlva aztán, ugyanabban a városban, több héten át naponta végig kellett néznem, amint az udvaron álló fán tanyázó mókussereg szabályosan lezabálta a közeli körte- és almafák minden ép és zöld termését. Ami érett volt, a kis állatok mohón magukba tömték, ami éretlen, abba csak beleharaptak és rikácsolva elhajították. Semmilyen eszközzel nem tudtuk megvédeni a termést: a mókusok egymással perlekedve, nyüzsögve, makogva fittyet hánytak minden ijesztgetésnek. Már-már megbántam, hogy valamikor megírtam azt a verset, de arra gondoltam, hogy az igazsághoz ez is, az is hozzátartozik.

Arborétum

Állnak a fák az arborétumban, alacsonyak és magasak, századosak és aligcsemeték. Szorosan egymás mellett, mögött, erdőfoltba szerveződve vagy magányosan, magyarázó táblával ellátott, szemléltető díszpéldányként. Az őszi nap rájuk süt, ők megszűrik fényét, nekem inkább csak árnyékuk marad. Aztán valahonnan fuvallat indul, hallatszik felerősödő, lihegő huhogása, megzörrennek a fákon a száraz levelek, néhányuk koronája megrázza magát és hull alá a sok világnak eresztett, kódolatlan üzenet az elmúlás búcsújáról, arról a halk pillanatról, amit azóta is Ady szavaival a legtisztességesebb idézni: "Elért az Ősz és súgott valamit..."

Ostrom

Küldött a fiam egy kurta videofelvételt. Arról készítette, amint éppen az ausztriai Németújvár (Güssing) sasfészkét ostromoljuk - turistaösvényen. A kezdő képkockákon mindjárt ott látom becses magamat: tétován botorkáló, lomha vénemberként, aki jobbra-balra nyújtogatja a nyakát, mint egy kíváncsi pulykakakas. Tiszta szerencse, hogy az egész jelenet alig néhány másodperc, restelkedni is alig van időm, múló epizód, talán meg se történt, csak én fantáziáltam - nézem tovább elégedetten a családi várostrom képes krónikáját.

Mi lóg...

A tölgyfa ágán nézd, mi lóg?

Egy elfuserált nekrológ...

Négy fej

A mai napon meggyalultam négy fej káposztát. Télire. Majd alaposan besóztam az egészet. Ugye, milyen hasznos, dicsérendő cselekedet? Aztán eszembe jutott, hogy ha a természetrajzi múzeumban dolgoznék, s most azzal állnék elő, hogy márpedig én a mai napon négy koponyát  preparáltam, ez hogy tetszene?

Villámteszt

Odakint zimankóra áll az idő. A szemközti épületen javában ácsolják a tetőszerkezetet, majd valamikor a cserepezésre is sor kerülhet. Mi jut eszébe erről a látványról? Az alább felsorolt lehetséges válaszok közül ikszelje ki, amit helyesnek tart.

O szervezetlenség     O optimizmus    O a hajléktalanok sorsa    O "Magasabbra a tetőt, ácsok!" (J.D. Salinger)

Víruskeresés

Tudom, hogy naponta kellene a megfelelő programmal minden ízében végigpásztázni számítógépem valamennyi zegét-zugát, de a sok, találat nélküli próbálkozás után nem visz rá a lélek a könyörtelen ellenőrzésre. Bizakodó ember vagyok, de valahogy éppen, amikor a legjobban bízom valamiben, rendszerint beüt a mennykő. Hát nincs erre más mentség a mindennapos víruskeresésnél?!