Ujjongtak, amikor meghallották, hogy a férfi előbb elkészült, mint a nő! Jókedvűen kacsintottak egymásra: „Akkor már a gola is kész volt!” A humbiknál még ma is a férfi megy elöl az úton, s a nőknek ma sincs választójoguk, persze erre a megbeszélésre ők is eljöhettek. A bűnbeesés lefolyása hallatán a férfiak vészjósló arccal szóltak: „Szeretném én azt látni, hogy nem nekem szed először az asszony az ételből!”

     Sajnálták Ábelt, s a szemükre vetették a misszionáriusoknak: „Nem csoda, hogy kigömbölyödtetek, ha ilyen húst kedvelő istenetek van! A helyes, egészséges táplálkozáshoz szükség van növényi eredetű ételekre is!” Káin tettén sokan elszörnyedtek, ezeket azzal vigasztalta, hogy a járványokban sokkal többen elpusztulnak. „Jó, jó, de ő megölte az emberiség 1/4 – ét! Képzeljétek, ha felindultságában agyonüti az anyját is!” „Az már a fehér emberek baja lenne!" Az incestus kérdését elővigyázatosan nem vetették fel.

     A bábeli toronynál tanácstalanok lettek. Az eget ugyan naponta látják, de elképzelni sem tudtak odáig érni akaró építményt. Világukban egyedül a ragaszkodó hikko volt képes ilyen produkcióra, ő ráadásul felért, mégsem sújtották az istenek ekkora büntetéssel. „Azt mondtad, hogy abban a könyvben kívülről pont olyanok az emberek, mint a ti istenetek, miért ne lehetnének belülről is olyanok? Mit ér az olyan ház, amiben nem szabad lakni?” Amikor megtudták, hogy az övékén és a misszionáriusokén kívül még sok nyelv van, megkérdezték: „Ha ti meg tudtatok tanulni humbiul, nem fölösleges pazarlás ez? Mire volt jó az a hercehurca? Büntetés az ilyen?” Egyesek kérték, hogy a papok tanítsák meg őket idegenre.” „Lehet róla szó, ha átálltok a mi oldalunkra!” A jelentkezők csak csóválták a fejüket, mire a hittérítők szónok az özönvízzel fenyegetőzött. „Hagyd el! Még ha igaz is volt a bivulu, azóta nem ismétlődött meg! Amúgy meg mifelénk minden nap esik – eloltja tüzeinket –, ezekkel hát nem tudsz eltántorítani minket!” Lesz, ami lesz, a misszionárius végigmondta a történetet. A humbik megjegyezték, „Helárnak nem lett volna szíve ilyet csinálni!”, egyébként közönyösen hallgattak, csak a végén kérdezték, hogy az olajágat hozó galamb azonos-e a gabonájukat csipegetővel? A tüzes kénesőt érthetően átugrotta, belekezdett Ábrahámba, de amikor  Izsákra került a sor, és a humbik gúnyos ingerültséggel kiáltották, hogy  „A ti isteneteknek a vérében van a gyermekgyilkosság, és mást is rá akar beszélni arra !”, betelt a pohár, a Szentírást a földhöz vágta és elrohant. Egy asszony az elfutó után kiáltott: „Kikaparnám a szemét az uramnak, ha ilyen aljasságra vetemedne, még ha Hanga Anya parancsolná is neki!” A humbik csúfondárosan nevettek a misszionáriuson, és megölelgették az imént szóló asszonyságot. A misszionáriusok nem győzték a kereszteket vetni, csókolgatni a reverendák alól előkerült feszületeket ennyi hitetlenség láttán, hallatán.

     A Quasimodo atya által felsorolt tízparancsolatnak sem volt sikere a humbiknál. „Fertelmesen züllött világ lehet a tiétek, ha ennyi tiltásra van szükség, hogy megférjetek egymással!” „Akad, aki betartja ezeket a parancsokat?” Az atya nem válaszolt a kérdésre, nem mintha nem tudott volna erről akár órákig is mesélni, hanem, mert nem akarta megszegni a 8. parancsolatot. Lesütött szemmel szorította össze a száját.

     - Miért nem Jézus urunkkal próbálkoztak?

     - Az ám! Ha nem zsidó misszionáriusok voltak, biztos hallottak a Krisztuskáról!

     - Hetet-havat összehordasz itt nekünk! Gondolod, hogy egy zsidó elmegy olyan messzire?

     - Jézus is zsidó volt, mégis majdnem annyit járkált, mint Petőfi Sándor!

     - Az meg tót volt.

     - Tót az eszed tokja!

     Gebe segítséget kér /”Mondjátok már meg ennek a fajmagyarnak, hogy Petőfi mi volt!”/, de Sanyi nem enged.

     - Petőfit oroszok szúrták le, Jézust meg zsidók feszítették a keresztfára, a saját népe! Kinek is volt igaza tegnap?

     - Neked, hogy jól berúgtál

     Hetedik jobbnak látja odalapozni, és emelt hangon indítva folytatni a felolvasást.

     Furcsa, de a humbik mítoszaiban nincsen a keresztényékéhez hasonló, meghaló és feltámadó, ember alakban a földön élő, aztán istenséggé váló lény. Nincs Jézus, nincs Krisztus, nincs megváltás, mégis érdeklődve, néhol – mint a kánai menyegző a misszionáriusokat is nyeldeklésre késztető jeleneténél – hangos ujjongással hallgatták a pap térítő célzatú meséjét. A heveny érdeklődés meglepte, és a siker reményéveltöltötte el Salvatore atyát.        

     Lélektani sarkigazság, de hétköznapi tapasztalat is, hogy a már ismert, megtapasztalt dolgok, események, szituációk újbóli megismétlődése, felidéződése az egyénben és közösségben a biztonság és az elégedettség érzetét kelti. A humbi és a keresztény mitológia paralel mozzanatai involválták ezt a lelkiállapotot. Azért ujjongtak például a víz borrá változtatásakor, mert a magyar ember a pálinkás butykoson felül hozott egy demizsont is, majdnem tele jóféle egri vörösborral, megteremtve a humbi mandabor gyártás alapjait. /Ennek említés az Előszó jegyzeteinek szövegösszefüggésében nem volt indokolt! /

     A szeplőtelen fogantatás Hanga Anya történetét juttatta eszükbe. Többen megjegyezték, hogy Hanga túlment Márián, mert ő megőrizte lányságát, sőt szűz maradt Humbó világrajövetele után is!

     Büszkén döngették a mellüket, amikor meghallották, hogy a három király közül legalább egy fekete volt, de elkeseredett felháborodás váltotta fel a jókedvet a gyermekmészárlás hallatán. Nem is Heródest, inkább az istent és hírnökét kárhoztatták. „Ha tudta figyelmeztetni a veszélyre az egyik családot, miért nem ébresztette fel a többit is?”

      A misszionárius megvárta, amíg lecsillapodnak a kedélyek, majd folytatta. Keresztelő Szent János tevékenységének a lényegét az egyik humbi így fogalmazta meg: „Ő is azt csinálta, amivel ti próbálkoztok.” Egy másik ezt mondta: „Mi is csinálunk ilyet az ivulu körüli tóban!” A harmadik – filozofikusabb – megjegyzés: „Nincs új a nap alatt.”

       Derültséggel fogadták a Jézus 40 napos pusztai böjtjéről szóló beszámolót. Náluk a férfivá avatás rítusa hasonló ehhez. A korban lévő fiúnak egy ültő helyében végig kell néznie, amíg a frissen tojt pajon-pajon tojásból kikel, és szárnyra kap a kis madár. /Európai idő szerint ez kb. 40 nap. /A humbi férfiak talán legfőbb erénye a türelem. /Ez érthető, ha a humbi nők, főleg az anyósok temperamentumára gondolunk! / Ha megtörtént a beavatás, a férfivá serdült ifjú kereshetett magának megfelelő társat, megházasodhatott.  Megtörtént egyszer – ezért volt a derültség –, hogy egy fekete legény összekeverte a pajon-pajon tojását az Óriási Burbafa nem kevésbé óriási magjával, s várta az eredményt. A mag csírát eresztett, csemetévé szökkent /kb. 10 év alatt /, majd fává érett. A humbi nézte, nézte, várta, mikor áll meg a növekedés. Az is bekövetkezett, másodpercre pontosan 30 év alatt. Ekkor a humbi felnézett, kidüllesztette a mellét. Férfi volt! Gyerekkori szerelme gyengéden megsimogatta ősz haját, aztán ment az unokái után.

     Gizike felsóhajt.

     - Hiába, a szerelem megbolondítja az embert! Még a férfit is! – Bélára és Hetedikre pillant. Egyik sem veszi észre, mert Hetedik az olvasással, Béla, mert a tegnaptól kiszáradt szájának, torkának megnedvesítésével foglalatoskodik, továbbá Hetedik, mert már a könyökén jönnek ki Gizike szurkálgatásai, magyarán immúnis azokkal szemben, Béla, mert se lát, se hall Hildácska újbóli lehetősége óta. Ha észreveszi, biztosan elvörösödve ad igazat Gizikének.