Sörhabok

Szebbek, mint a felhők, mert nem takarják el a napot. Szájpadlásomra simulnak és ott elenyésznek. Létező, ellenőrizhető, valóságos illúziók – kár, hogy kiadós böfögés formájában tovatűnnek.

Kívül-belül

Nyílegyenes kerítés fut fel hosszan a havasra, kettészelve a roppant legelőt. Nem tudni, hogy a közelben legelésző ló most éppen kívül van vagy belül…

Nem állta

Este sokáig néztem egy csillagot. Végül nem állta a tekintetemet: elkezdett pillogni.

Nyúlsaláta

Salátaleveleket rágcsálok – szaporán, mint a nyúl. Nyúlcipőm is van, s már csak a szaporító szervemet kell – a nyúléhoz hasonlóan – munkára fogjam.

Mi a jó egy bakancsban?

Valamikor egyetlen ütött-kopott bakancsban jártam: az volt a Cipő. (Ó, hogy utáltam!) Ma ismét hódit a bakancs – de mi a jó benne? Hogy teljesen foglyul ejti a lábat? Majd puhára főzi? Hogy katonásan kopog vele a léptünk? Hogy kényelmetlen lehúzni – hát sose húzzuk le?

Álmodni szabad

Apám idejekorán figyelmeztetett: ne fecséreljek gondolatot az örökmozgóra, mert képtelen ötlet. Sosem lesz belőle semmi. Azóta két emberöltő is eltelt, de még mindig ábrándozok róla – sikertelenül, de szabadon.

Jönnek - de honnan?

Jönnek a hullámok... Újabb hullámok jönnek... És jönnek... Jönnek... A hullámok jönnek... De hogy jönnek!... A hullámok... Csak jönnek... De honnan?

Eladó sziget

Csónakkal kerülgetjük a köves partot, rajta százados kiserdő sötétlik. A mélyén buja növényzettel benőtt, félbe maradt villa legalsó szintje vereslik. Az erdő szélén, a földbe tűzött ELADÓ SZIGET felirat alatt elmosódott telefonszám. Három csúf varjú billeg a táblán.

Kőre kővel

Kőre követ dobálunk. A cél: a tó vizéből kiálló gömbkő. A lövedék: a partmenti apróbb hordalékkövek. Valahányszor eltaláljuk a nagy követ, az ütközéstől nagyot csattan, szökken, felszikrázik és enyhe lőporszagot egy-egy kavics. Ahány csattanás, annyi kis kénköves füstfelhő, vízpermet...

Libellula

Nincs visszataszítóbb nonszensz egy horkoló szitakötőnél. És ha libellulának nevezném?

Esti kocsmaláz

Dagályhullámok az esti tavon. A víz egyre távolabbra csap ki a köves-homokos napozón. Tülekedő darazsak gyülekeznek oda a közeli erdőből, s pofátlanul vedelnek, mint törzsvendégek a kocsmában.

Vörös bogyók

Hajnalra, a sátor mellett, a tisztás szélén kipirultak az első erdei bogyók. Mosolygósak - legszívesebben beléjük kóstolnék. A bogyók mintha csak erre vártak volna: a szélben kelletik magukat.

Átkozott hőség

Ha Caragiale ma élne, ma is csak ugyanazt mondaná: "Căldură mare, domnule..." Átkozott egy hőség, uram!... A hőmérő ugyan +39 fokot mutat. És mi még élünk.