Tánczos G. Károly (Carlofranco): Kosztolányi az alvilágban 41. (Humbik Könyve; theológia 2.) |
Írta: Tánczos G. Károly |
2013. január 14. hétfő, 10:50 |
A korábban már voltakkal kezdték: A Nappal, a Holddal, a bolygókkal, ezután napi nyolc órában teremtettek. Tumm jóvá akarta tenni botlását, az éjt nappallá téve dolgozott. Muzul és Cécseplin veszélyben érezték a teremtést, figyelmeztették kollégájukat, hogy ez így nem lesz jó. Tumm éppen a 39,5 órát akarta létrehozni, amikor az intés jött. Csalódottan nézett rájuk, de látva, hogy nincs harag a szemükben, lemondott tervéről. A három isten tenorja, basszusa, baritonja nyomán hihetetlennek tűnő tárgyak is születtek. Csak néhányat azok közül, amelyekre az isteneknek abszolút nem volt szükségük: öreg barna szekrény, lepattogzott zománcú lavór, nyikorgó ágyak, törött tükör, üres demizson, kép a falon, bicegő hokedli. Teljesen belerekedtek. Még egy istennőre futotta, aztán fájront! A lényeg, hogy majdnem minden kész, és a szaporodás is biztosítva van. A humbi istenek sok szempontból felvilágosultabbak a humbiknál. Például nem hisznek a gólyamesében. Muzulék azonnal tudták, mit kell tenniük: gabonaáldozatot mutattak be Luli előtt. (Aki ennek ellenére megtermékenyült!) Az istenek őt tekintik ősanyjuknak. „Szedjék még kend, ősanyánk, ebből az ízletes miribi levélből!” – szoktak neki kedveskedni.
Mielőtt Muzul, Tumm és Cécseplin nemzé – vagy mit csinált vala velük – a többi istent, történt valami. Egy özönvíz. Tumm tehetett róla. Lelt cókmókjában egy kevés maradék teremthetőt, és neki épp a vízözön jött a szájára! /Tumm személyiségét sokan próbálták már megfejteni. Egyesek apró figyelmetlenséggel magyarázzák a katasztrófát, mások „schizophréniát” emlegetnek mentségül. Van, aki a gonosz, pusztító istenség prototípusát látja Tummban./ Istenfeletti erőfeszítéssel átvészelték az istenek, még szaporodtak is. Szemére vetették Tummnak, hogy ilyen badarságra fecsérelte az utolsó Igét ahelyett, hogy benépesítette volna az Eget és a Földet! Az egyikük (személyét még homály fedi) – talán megsejtve a mai nemzetközi bonyodalmak okát – megemlítette a föld alatti térséget, mire a másik kettő felháborodott, hogy nem gondol a víz alatti ürességre. A merészebb fantáziával rendelkező Cécseplin Ég fölötti világról is beszélt. Ám hiába tátogtak ezután az istenek, főleg Tumm, annyi szó hagyta el az ajkukat, mint a leendő halakénak.
Az istenek pedig így sokasodtak vala. Mint azt már említettem, Muzul, Tumm és Cécseplin megteremték Lulit. Ugyanők „nemzék” Hangát, aki szüle nékik számos istenfiakat és istenleányokat, és a humbik ősanyja leend. Külön-külön is folyt a nemzés. Muzul nemzé Hüzült, kinek ágyékából számos nemzetség sarjadt, és Hippét, ki magtalanul búsulkodék vala. Tumm nemzé Hukkit, aki számtalan istenivadékkal örvendezteté meg az ő urát, Hegent, kinek utódaiban szerfelett gyönyörködék, és Harmát, akit szívből gyűlöl, de nem tudá, hogy miért. Cécseplin nemzé Hillu 1-et, Hillu 2-őt és Hillu 3-at, akik egy napon /?/ születtek vala, s akiknek nem kevés utódja lőn,, és nemzé Hompit, gyerekeinek kedvenc anyját.
Ez a humbi istenek históriájának első fejezete. Eljutottak a halhatatlanságig, és láták az istenek, hogy az igen-igen jó! De éjszakánként a humbi mitológia különböző pontjain fel-felhangzik a halált hívó, embert káromló, néha crescendóig fokozódó panaszos üvöltés. Persze mi, whitefülű európaiak ebből semmit sem észlelünk, hiszen a humbik istenei hallhatatlanok is!
- Hű, ez kemény volt! – sóhajt Sanyi, és a többiek egyetértenek vele.
|