THEOLÓGIA

(hittudomány, vallástan)

Hajdanában-danában, az időknek még azon legelején, amikor nem is volt idő, az istenek miden kifürkészhetetlen szándék nélkül csámborogtak egyik színes golyóbisról a másikra. Aztán kipécéztek egy fényesebbet, nem túl nagyot, nem túl kicsit, a Napot. Céljuknak ez is megfelelt, hiszen nem volt céljuk. Ellipszis pályára álltak rá, mondván szabályos, mégsem egyhangú. A Földnek is akkortájt kezdett benőni a feje lágya, mert ha akar valamit, hideg fejjel kell gondolkodnia! Nem voltak túlzott igényei, annyit kívánt, amennyi az Élethez kell. Kiválasztott magának két nyugodt fókuszpontot, fütyült a galaxisokra. Az istenek eleinte féltek attól, hogy lesnek. Nem találták túlzottan praktikusnak a gömb alakot, a lapos jobban megfelelt volna nekik. Ám akármerre jártak, mindig talpon maradtak. A forgással is bajuk volt, úgy érezték magukat, mint a kimenőnapos inasok vagy szobalányok a vurstliban a lánchintán. Megszokták ezt is. Az idők legelején az istenek mindössze annyiban különböztek a humbiktól, hogy voltak. Megszülettek ráncosan, éltek évmilliókig az időtlenségben, s meghaltak ráncosan. Igen, kezdetben az istenek is halandók voltak. Égi halandók! Haláluk után bűneik és erényeik szerint jutottak az Alsó vagy a Felső Világba. A Középső Világ megmaradt a leendő humbik számára. Kihalt az Ichtyodeus, a Tirannodeus, a Dinodeus. Kihalt az istenelőd, az  előisten. Az ősistent is ez a sors fenyegette, amikor elkezdett csöpögni a Megfagyott Szivárvány. /”Plötty! Platty! Plitty, plitty! Plötty!”/ Nagy volt az öröm istenéknél! Megmenekültek! Ezt mondotta a Szivárvány: „A Tekenő rejtekében meglelhetitek, amire vágytok. Vigyázzatok! Visszanézni nem szabad!” Az egyik szemük sírt látott még, a másik már az örök életet. Az istenek szinte a mennyben érezték magukat!

Aztán megjelent az első Baj: merre van a vissza? Aztán a második: merre van az oda? Gyanították, hogy a kettő összefügg egymással. Össze-, vagy talán szét/?/dugta fejét a Vénistenek Tanácsa. A sürgősség ellenére évekig /évezredekig?/ vitatkozgattak. (Fajspecifikus tulajdonság ez a humbi istenvilágban!) Egyszer megszólalt Muzul: „Megvan!” Hangja nyugtató hatású volt (ezt persze csak ők érezték), rábízták magukat Muzulra, aki menten útjelző táblává változott. (A humbik istenei azóta szükség esetén bármilyen úttáblává át tudnak változni, sőt más alakban is megjelennek láthatatlanul.) Ahová Muzul, a nyíl mutatott, várost alapítottak. Függőkertekkel, szökőkutakkal díszített, káprázatos láthatatlan várost. (Mire a humbik megjelennek, már híre sem lesz. Hamvát néha még felkavarja egy-egy meghasonlott forgószél.) Ék alakja volt a városnak, keskeny éle éppen „oda” mutatott. Domba javaslatára ugyanezen eljárással megjelölték a visszautat is. Az így keletkezett rombuszt látva újra felmerült a kérdés az istenekben: merre van a vissza, ill. merre van az oda? Megoldották. (Gyerekistenek játéka az ilyen rébusz, még ha a megoldása évmilliókba is kerül!) Végre útnak indulhatott IX. Muzul, VI. Tumm és IV. Cécseplin. Útjuk hosszú volt, rögös és satöbbis.

A Megfagyott Szivárvány intelméről teljesen megfeledkeztek. Különösen VI. Tumm. Hátranézett. Semmi. Megint hátranézett. Semmi. Harmadszor is hátranézett. Sóbálvánnyá vált szinte az ijedtségtől. Társai után kiáltozott. Erre már IX. Muzul és IV. Cécseplin is hátrafordult: a Semmi! Követte őket útjukon. Mindent felfalt, naprendszert, istent, függőkertet… Most estek csak igazán pánikba a maradék három istenek.

- Ez hát az ára a halhatatlanságnak!

- Ez meg akar enni?

- Mire várunk? Futás!

Futottak. (A makacs tények szorításában meg kell jegyeznem, hogy e sorsdöntő milliárdnál is több pillanatban IX. Muzul harántcsíkos, VI. Tumm fehér, IV. Cécseplin kockás inget viselt.) Futottak az istenek. A szemük se nézett hátra. Szerencsésen odaértek. Leöblítették egy korttyal a nagy ijedelmet, megtörölték a szájukat, és abban a minutumban halhatatlanokká lettek. Ebben az új minőségükben sóhajtottak egy nagyot. Ez a humbi isteni időszámítás – „god time „ – kezdete: „A Semmi előtt körülbelül másfél méterrel”. /S. e. cca 1,5 m/ A szorgos semmit-tevés eredménye utáni leltár: 1, azaz egy talpalatnyi Föld + 3, azaz három halhatatlan, de elkámpicsorodott isten. És A Nagy Hamarimba Tök. Mit lehet csinálni?

Muzul az átéltektől haloványan emlékezett rá, hogy a néhai öregistenek emlegettek egy kiveszett mesterséget: „Teremtés, vagy mi az isten!”

- Azt hogy kell?

- Neked kell tudnod, te vagy a rangidős!

- Lehet, hogy mese? Olyan mondvacsinált dolog?

- A teremtésit! – Muzulba visszatért az életkedv. – Ez az!

Rögtön ki is próbálta.

- Hahó!

Abban a pillanatban ott termett a hahó. Lőn. Megvolt a módszer! Lajstromba kellett szedni a rengeteg teremteni valót, szólt hát Muzul lajstromot. Megosztották a munkát.