| Kocsis Francisko: Éjszakák zenéje (10) |
|
Óramű
(Ceasornic)
renyhe kísértése a sorsnak
minden óra mely ketyeg,
egyhangú ütemben arról szólnak,
hogy egyszer csak elmegyek
oly tájakra hol elmosódnak
szokatlan égi jelek
egybehangzóan róluk szólnak
a fák, a fehér kövek
sírokon ahol a fű neszez
borzong belé a mélység,
ó jaj! mily gyakran feledem meg-
hallani ketyegését
egy más órának, mely nem kímél
éltünk napjaira jár,
a létezés néma ütemén
óra fogy óra után.
Ajándék
(Dar)
Azon agyaltam mit ajándékozzak neked,
hogy egészen más legyen, szokatlanabb mint
bármi egyéb amiről hallhattál vagy amit elképzeltél
hogy megkapod talán;
leginkább egy feketerigót küldtem volna neked,
de ez maga lenne az elválasztás, s elképzelem
hogy velünk történhetne mindez, ezért most csak
reggeli dalát küldöm egy lemezen,
az éles hangokat elhallgatások tarkítják
mint az ebéd utáni kávé melletti csöndes beszélgetéseinket;
tudom, te nem számítanál részemről ilyesmire,
s azonnal szélnek eresztenéd, miután mutatóujjaddal
végigsimítanád a gerincét és bocsánatát kérnéd
bár tudnád hogy beszélt nyelved meg se értené,
és úgy megrémülne hogy talán a szíve is meghasadna,
éppen a kezeid között;
e pillanatban eszembe jut a fecskefiók,
aki idő előtt odahagyta fészkét
és az úttestre zuhant épp a lábam elé
fölemeltem és halálra rémülve mélyesztette törékeny karmait
ujjamba, hogy egy óra múlva se tudtuk lefejteni,
hiába nedvesítettük meg a csőrét,
hiába fogtam neki legyeket, miként érthette volna meg
hogy ekkora óriási lények nem akarják őt felfalni,
hogy szívesen megmentenék, még ha oly jelentéktelen is a világ szemében;
és tudom, hogy nem kívánsz egy ilyen rendhagyó ajándékot,
amitől legalább három ízben is elszorul a torkod,
és az izgalomtól elállna a lélegzeted – aki
ezt eléri nálad, azt biztosan megemlegeted valamennyi
születésnapodon, gondolatban legalább - ,
ezért adnám neked a legmeglepőbb ajándékot,
hogy elnyerjem azt a helyet ahonnan soha
senki ki nem túrhat engem
még ha a Bahamas-szigeteket helyezi is lábaidhoz
egy igazgyöngyben amelyen át rögtön a plázsra léphetsz
egyenesen a hullámot vető tenger permetébe.
élet
viaţă
élet, élet – semmi több,
napra nap jön s még mindig élek,
hányszor ébredtem reggelente
hogy csak álmodtam az egészet
egy-egy nap végére érve
mind jobban s jobban elcsigázva
nem futja már az időből
a megboldogulásra;
az álom is csak annyi
fekszünk vízszintesen,
már pihenésre se vágyom,
az idő bánt el velem.
2010 október
(Octombrie 2010)
Az éjben
békés állócsillagok
a víztükrön, sötéten,
mint gyűrűk
a röptükbe dermedt
baglyok szemében
alant
a megborzongó tükör alól
egy képzelt hajsza nyomán,
látomások
tünékeny hálórajza
lebeg egyik a másik után
a gondolattal
amit az élet-játékban
a képzelet kipontoz
eltérve
alapoktól, s ettől kimozdul
helyéből minden oszlop
világaink közül -
hajnali homályban a madarak
dalukkal nyitnak utakat.
A földalattiság vidéke
(Tărâmul subpământului)
feketén villan
szentséges csillag
lenti világban
földalattiságban,
az ég hogy ragyog
fordított csillagok
élettelen az élet
a tiszta légből köd lett
szikla a gondolat
sírkőként megmarad
Cseke Gábor fordításai
{jcomments on} |
