I

Eljött a tavasz, amely (megint) elhozza a húsvétot, Gebe által a medvék egyikét, előcsalogatja a rügyeket, a reményt és az örömöt is. A tavasz, amely a szabadban élvezhető igazán! A tavasz, amely egyes primitív hiedelmek szerint a halottakat is feltámasztja. A tavasz, amely néha szándéka ellenére is fölülmúlja önmagát, mint például Béla.

I/1.

A tavasz elhozza a húsvétot.

Gebe bevitte az asztalt a konyhába. Gizike vizet forralt, egy kicsit a vájdlingba öntött, langyított rajta, és elmosogatta a poharakat, a disznózsírtól fényes kést, tányért. Béla, miközben a földre rázta a morzsákat az abroszról, észrevette, hogy azon bor- és zsírfoltok éktelenkednek.

- Ezt is ki kéne mosni – mondta Gizikének.

- Mit? – kérdezte Gizike, aki fel sem nézett.

- Az abroszt – mondta Béla.

- Miért? – kérdezte Gizike.

- Foltos – mondta Béla.

- Mitől? – kérdezte Gizike.

- Bortól és zsírtól – mondta Béla.

- Akkor ki kell mosni! – mondta Gizike.

- Nem azt mondtam? – kérdezte Béla.

Miután végzett, Gizike kiterítette az abroszt a diófa és a körtefa közé feszített madzagra, három helyen fel is csíptette. Alig tudtak betelni a széltől lobogtatott, apró barna kockákkal ékesített rongydarab csattogásával. Az sem zavarta három hősünket, hogy eleredt az eső,, az se, hogy elállt, az se, hogy éjszaka lett, majd nappal lett, és megint éj és megint nap, s az sem, hogy mire feleszméltek, már csak három nap volt hátra húsvétig.

- Ej, mi a franc van magával, tyúkanyó? – harsant fel Gizike. – Csak bóklászunk egész nap? Lazsálunk, lazsálgatunk, ahelyett, hogy húsvéti tojást tojnánk? Munkára, szaporán! Legkésőbb hétfő reggel fél hatra nekem itt legyen – az ujjain kiszámolja – hét tojás! – Lakoma unottan kitátotta a csőrét, pislogott néhányat és lefeküdt a sparheit alá, a hamuba. Gizike felemelte a piszkavasat, erre kelletlenül felállt, s peckesen kisétált Gizike konyhaként is funkcionáló szobájából.

A Pókháló megremegett, amikor meglátta Gebe kezében a partvisra tekert rongyot, a nagytakarítás kezdetének első jelét. A férfi észrevette, és komolyságot színlelve magasba emelte az alkalmi tisztítóeszközt.

- Meghibbant? – kiáltott fel a belépő Gizike. – Tudja maga, hogy mit csinál?

- Mit csinálnék? Takarítok – felelte Gebe olyan hangon, amiből a vénasszony kihallotta a tényleges szándékot, s ő is belement a játékba.

- Helyes! Nagyon helyes. Látom, jó férj vált volna magából!

- Voltam nős, Gizike. Kerek tíz évig.

- Nagyon trehány asszonya lehetett, ha így megtanulta a pókhálózást!

- Ne bántsa szegénykémet! A szüléskor lebénult az egyik oldalára.

- Bocsásson meg, ezt nem tudtam! Gizike megsimogatta Gebe fejét. – Mi lett vele?

- Ami mindnyájunkkal lesz, meghalt.

- Ezt miért nem mesélted el eddig? – kászálódott ki az ágyból Béla.

- Változott volna valami?

- Nem hiszem.

Béla bevetni készült az ágyat, de Gizike elvette a kezéből a dunnát, kivitte az udvarra. Jött a párnákért, a lepedőért.

- Hova viszi azokat?

- Kiaggatom őket a napra, hadd szellőzzenek!

Béla megfogta Gebe dunnáját, kivitte. Aztán a párnát és a lepedőt vitte ki. Bejövetele után kérdezett.

- És mi lett a kicsivel?

- Megnőtt.

- Fiú?

- Nem.

- Lány? Akkor biztosítva van a megélhetése! – Gizike hangja megnyugtató volt, legalábbis ő annak szánta. Gebe másként hallotta.

- Az én lányom nem teszi szét a lábát minden jöttmentnek! Az én lányom nem lesz kurva!

- Ugyan, ne tegyen már úgy, mintha nem értené! Azt akartam mondani, hogy biztosan talál olyan férjet, aki így tud pókhálózni, mint maga. Ilyen érzéssel, ilyen emberien. – Gebe ragyogó szemmel nézett, ő is elmosolyodott, s beállította a sarokba a rongyba bugyolált partvis nyelét. A Pókháló megnyugodott, és most már tényleg megkezdődhetett az ünnepre való készülődés.

Gizike átöblítette Béla és Gebe fehér ingjét, vállfákra téve kiakasztotta a kosztümje és az öltönyök mellé, majd bement sütkérezni-főzőcskézni. Gebe és Béla lemosta az ablakokat, kirázta a pokrócokat és a szőnyeget, rendet tett a szobában, kisepregetett, fölmosott, tüzelőért, vízért szaladgált, rendbe szedte az udvart.

Hétfőn fél hat előtt kettő perccel Gizike kaparászást hallott ablakán. Kisietett. Lakoma már visszafelé baktatott. Hátra-hátranézett. Egy lapunál megállt, a tövére mutatott. Gizike lehajolt, félrehajtotta a méregzöld leveleket.

- Lakoma, te angyal! – felemelte a büszke tyúkot, az arcát a mellet borító puha tollazatba dörgölte. Óvatosan a kötényébe rakta a nyolc tojást.

- Miért nyolcat tojtál, tyúkocskám? Ha mind eljön, akkor is csak hét gavallért számítok! – Lakoma nem válaszolt. Követte Gizikét a konyhába, figyelte, ahogy a vízbe teszi a tojásokat, fát rak a tűzre. A résre nyitott ajtón átugrált békamama is. Gizike a hóna alá kapta, illetve tenyerére emelte az állatokat, együtt nézték a víz bugyogását. Hosszú percek teltek el ebben a madarak danászása, a szomszéd szoba lakóinak ünnep reggeli neszezése, a hím béka vitázó brekegése és kutyák távoli dühös acsarkodása zavarta csöndben, ekkor Gizike félrehúzta a nagy fazekat, nyolc bádogbögrébe merített a forró vízből, nyolc különböző színű port szórt beléjük. Egy kanállal a hét edénybe rakott hét megfőtt tyúktojást, a nyolcadikba azt a két cinegetojást tette, amit hálából kapott a téli gondoskodásért. Mire azok megszínesültek, Béla és Gebe is kirittyentette magát. Az ajtón behallatszott az évek alatt szertartássá vált párbeszédük.

- Tavaly én léptem be elsőnek, most te jössz!

- Nem igaz, tavaly is engem toltál előre!

- Tévedsz, Béla! Öregszel!

- Miért, te nem?

- De rajtad jobban fognak az évek!

- Jól van, te vagy a fiatalabb, de amikor apámmal jártunk locsolkodni, mindig nekem kellett először belépni és mondani verset a rokon meg a szomszéd lányoknak, asszonyoknak.

Gizike elmosolyodott újra hallva Gebe válaszát.

- Megfordult a világ, és nem a te javadra! No, eredj!

Gebe taszításától Béla most is majd’ hanyatt esett, és Gizike a mostani húsvét hétfőjének reggelén ügyesen elkapta őt és a kölnivizet, s hagyományos őszinteséggel kérdezett.

- Maguk azok? Mi járatban vannak? – és lesöpört egy darab borotvahabot Béla arcáról.

- Húsvét van, és hogy el ne hervadjon…

- Hol vagyok én még attól? Jól van, locsoljanak meg bennünket, aztán menjenek át a másik szobába, és foglaljanak helyet.

Úgy történt. Béla pirosló arccal, akadozva elszavalta a nyúlfarknyi verset, megöntözték illatos kölnivel Gizikét és Lakomát, egy-egy kannatető vízzel a béka asszonyságot. Mindhármuktól kaptak két-két puszit az arcuk két-két oldalára. Átmentek a másik szobába, és helyet foglaltak. Gebe jelzett a bordó nyakkendős apának, erre az fiával együtt átcaplatott. Hónuk alatt pici parfümös üveget és gyűszűt tartottak. Gizike nevetve hasalt le a padlóra fejjel a locsolkodóknak, Lakoma széttárt szárnyakkal pukedlizett. A békák visszajöttek, felugrottak a hokedlire, s pislogva vártak.

- Mondd meg nekem, Lakoma, minek a nyolcadik tojás?

- Kot-kot-kot!

Gizike a homlokára csapott.

- Szégyellem, hogy nem jutott az eszembe! Gyorsan, még egy bögrét! – A kilencedik forró vízbe lilás-kék festéket szórt, abba tette a tojást.

- Remélem, örül majd neki! Remélem, tud még örülni! Remélem, eljön!

Miután lehűtötte a tojásokat, szalonnabőrrel és tiszta ronggyal kifényesítette, a kis vesszőkosárba, a hímzett terítőre pakolta őket, az edényeket kiürítette a vödörbe, mosatlanul a vájdlingba rakta, megmosta karját, kezét, arcát, átöltözött, megigazította haját.

- No, lányok, mehetünk! – mondta, és tálcákkal a „kezükben” átvonultak a most éppen ünnepi szobába. Béla kinyitotta az ajtót előttük.

A Szoba ünnepi hangulatát a bútorokra szikrázó tavaszi napfény mellett az asztalra terített hófehér abrosz, az elrendezett kistányérok, villák, poharak, a ráhelyezett porcelán tálcák ínycsiklandó tartalma, de főleg az asztal közepén álló váza virágai fokozták. Gebe már-már szakértelemmel válogatta össze az ibolyákat, a hóvirágokat, az orgonákat, a tulipánokat, a pipacsokat, a búzavirágokat, az őszirózsákat, a krizantémokat, és alkotott belőlük ízléses csokrot. Béla az utcán letört aranyeső ágakkal, és a Bizi néni szerint garantáltan megszentelt barkával járul hozzá húsvét magasztos ünnepéhez.

- Az idén nem válogathatnak! – ült le hozzájuk Gizike. – Személyre szólóan festettem meg a tojásokat. Tessék, ez a magáé, Béluska! Tengerkék! Gebének égszínkéket választottam. Hogy miért? Gondolkozzanak rajta! Éhesen persze az is nehéz, vegyenek és egyenek, ahogy ezt pár napja Jézuska mondta!

- Köszönjük!

A békamama smaragdzöld cinegetojásokkal köszönte meg a locsolást férjének és fiának, s a hokedlin vendégelte meg őket a Gebe által összegyűjtött légytetemekkel.