Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Bűn) |
Írta: Elekes Ferenc | |||
2012. április 20. péntek, 04:34 | |||
Farkasok, saskeselyűk között, vadonban, egyedül, gumókkal, gyökerekkel élni nem volna semmi kedvem. Miután szelídnek születtem. Azt hiszem, ez nem emberi kényeskedés, így van vele a legtöbb háziállat, miután megszelídítették. Szívesen eszik cukrot markunkból a csikó, a malacok visítanak örömükben, ha zörren a moslékos vödör, lábunkhoz heveredik szundítani a macska, a ludak nem tudják, hogy fussanak az asszony után, ha nyílik a kapu, a bárány mezőre kíséri az embert, s nem csatangol messze, kikergethetjük a kutyát, ha megszokott, úgyis visszatér, s a jó tehén odatartja a nyakát, hogy megtapogassuk. A jó tehén... Álljunk meg itt egy pillanatra. Mert történt, hogy a jó tehén mindennap kiment a legelőre a csordával, mert hajtották. Nem tudott szólni, hogy nem megy szívesen, nehéz neki az út. Egy idő után a jó tehén lehajtott fővel ballagott haza, mert hajtották. Nem tudott szólni, hogy nem megy szívesen, fáj néki valami. Aztán egy napon észrevették, hogy privát ügyei vannak a jó tehénnek, otthagyja a csordát, s rohan a bokrok felé. Nem is sejtették, hogy szoptatni megy a jó tehén, ott a borja. Ott szülte meg egyedül, észrevétlen a bokrok között, hol éjjelente farkasok, saskeselyűk járnak. Én a szelídítést nem szeretem, sem a szelídítőket. Szelídítő őseim bűnét szerettem volna leróni mindég marék zabbal, sörény-simogatással. Hanem ez a mostani vétek azt hiszem, leróhatatlan. A kezünkhöz szokott jó tehén vajúdását nem látni meg, nem venni észre a szelídítők minden bűnénél ezerszer ostobább.
|