Egyre bizonyosabb, hogy azok az apró, bolondos dolgok, amiket a véletlen játékának szok­tunk nevezni, sokkal bonyolultabb és jelentőségteljesebb történések, mintsem gondoljuk.

Nagyot kacagtam magamban például azon, hogy egy szórakozott ember bejött a kávézóba, s fejjel nekiment a fogasnak. Azért mulattam rajta, mert nyomban a fogasra nézett, vizsgálta, hogyan is történhetett az eset, ahelyett, hogy a fejét tapogatta volna.

De emlékszem sok futballistára, akik ha földbe rúgtak, szintén visszanéztek, úgy tettek, mint­­ha valamit keresnének, mondjuk, egy kilométerkövet, amely most dugta ki a fejét az évszáza­­dok sötétjéből. Eszükbe sem jutott a lábukat hibáztatni.

Az az érzésem, hogy a véletlen nem azért rendezi meg az ilyesmiket, hogy csak kacagjunk egyet, hanem éppen a tanulságért.

Mert nyilvánvalóan nem lehet hibás a fogas, ha fejjel nekimegyünk, s a föld sem, ha labda helyett belerúgunk.

A véletlen sokszor nagyon jól tudja, milyen példát válasszon a mi okulásunkra. Persze, jókat nevetni sokkal könnyebb, mint tanulni belőlük.

Amikor erre rájöttem, jól megnéztem magam.