| Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Kocsma) |
 |
| Írta: Elekes Ferenc | |||
| 2011. október 11. kedd, 20:40 | |||
|
Szólhattam volna.
Most bánom.
Pedig elgondoltam, odamegyek az asztalához, kicsit meghajlok, s a lehető legkedvesebben megkérdem, hol vette azt a szép játékot... Van ugyanis egy öcsém, ez épp jó lenne neki, nem szeretnék üres kézzel hazamenni.
Nem szóltam. Lehet, azért, nehogy megszégyenítsem.
Kemény, nagy ember volt, a júliusi délben sört kért a szomszéd asztalnál, én észrevettem, hogy valamit rejteget széles tenyerében.
Szép kicsi gyermekjáték volt, talán sokáig válogatta boltban vagy vásáron, valahol, estére hazaviszi örömnek, óbégatásnak. Tudom, leül majd kicsi fiával, játszik ő is, próbálgatja ő is. De itt, a kocsmában, a nagyot könyöklő férfinép között szégyelli kitenni az asztalra.
Azt gondolja, nem illik ide, a csontos öklök közé, eldugja inkább.
Kár pedig elrejteni azt a kicsi játékot. Olyan jólesne ott látni a nagyot könyöklő férfinép között, a sörös asztalon, épp ide illene jelnek, hogy várja az embert valaki otthon, akárhol, kell az ő megérkezése.
Szólhattam volna.
|
