"...magam
    magam,"

Önmagamba ragadva

Dudorászom, énekelgetek…

Szerelmes vagyok…KIBE??

Nem tudom, hisz’ ott van

Ő meg ő meg Ő meg Őőő,

Kék vagy barna, zöld talán,

Kibontva vagy betakarva

Segít önmagán.

Önmagába vissza-vissza hullva…

Leejtem magam.

Tükör folyosókon örökbe nézem

Arcom.

S pillanatemberekkel rózsaszínben alszom.

Szép vagyok és csúnya benned,

Régi arcom elfeledted.

Maradt nekünk a fél…

Önmagátólnembeszélszerelem…

Nevedet nem tudom.

Véletlen vagy készakarva

Kibontva vagy betakarva

Megint.

Meglegyint.

A VÁGY

Hogy több legyek.

Én nem gondolkodom.

Csak szeretek.

Névtelen embereket.

Szépek ők, bár buták nagyon.

Úgy hiszik a tudás vagyon..

PEDIG! Nem tudni, hogy értelmetlen

Minden szájban türelmetlen

Szívekből törő nagy szerelem

AZ ÉLETEM!

Megmarad, ha már nem leszek.

Szeretem, ha szeretem!

Búsan vonja bennem az ősz

Az elmúlt szerelmek dalát.

Romantikus enyelgésem nem talált

Alanyt.

Volt talán, de el is ment. Itt hagyta illatát.

Csokoládé hegyekben fürdőzöm

És mézet csepegtetek saját köldökömbe,

Hogy kinyaljam a szerelem minden dallamát

Vonagló szólamát

Szeretkezés-Isten-szagú almafát

Az értelmetlen sorok között az eredendő

Nembűn, ha élvezem…

S harapom a vágyat, önmagam vagyok.

A legszebb alanya saját szerelmemnek!

Nem is lesz talán…szebb.

Keresem a lényt, ki szeret.

Keresem a lényt, ki feketefehér.

Ki a szívemig elér, s

Nem arctalan.

Felfedi örök báját nekem.

Megehetem, eltehetem, zsebemben

Magammal vihetem…s ő is ezt teszi…

S vannak ezren, mert ezreket szeretek

A szerelmet szeretem, de egyért is szenvedek

S így érzem, hogy élek, de önmagamba

Vissza-vissza hullva, holnaptalan, én,

S magamat ejtem le…

DE! szebb leszek, ha megtalálom Önmagam!

Csak én és én leszünk,

S aztán jöhetsz Te!

Úgy várlak!

Gyere!