| Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Leltár) |
 |
| Írta: Elekes Ferenc | |||
| 2011. szeptember 12. hétfő, 10:30 | |||
|
Azt hiszem, másnak is feltűnt. El is gondolkozott a buszban, de nem eléggé. Mert nem háborodott föl. Nem tett semmit, hogy azt a táblát levegyék. Ott van most is. Egy kicsi falu kellős közepében. A méltóságteljes középület homlokán. Jókora deszkadarab, erős szegekkel fölszegezve. Fekete betűkkel azt írták rá, hogy leltári szám 127.
Azt értem, ha a könyvtári könyvnek, kölcsönözhető dominónak, sakknak leltári száma van. Hogy ne vesszen el, ne cserélje el senki, ne tévessze össze a sajátjával. De ezt az épületet nem kell félteni, hogy elvész egy ködös éjjelen, kicserélik, vagy összetéveszti valaki a magáéval, s újravakolja.
Sok mindent elbír egy ház. Erkélyeket, obeliszkeket, cirádás párkányokat, kőből faragott oroszlánfejet, madarakat, vázákat, hermát és kariatidát, cégtáblát s az építés dátumát is. Csak a leltári számot nem.
Mert dőre dolog kartotékolni az Eiffel-tornyot, a kölni dómot, a Kremlt, a templomokat, a sírköveket. És szomorú dolog lenne, ha leltári számot viselne az ember. És minden, ami nem téveszthető össze semmivel és senkivel. Mert az az egy van belőle. Mint amiképpen minden emberből egy van. Ha ér valamit.
|
