| Nyárvégi ruhapróba |
 |
| 2010. november 30. kedd, 20:01 |
|
"...magam
Olyan vagyok, mint amikor sok ember egyszerre üvölt. Hangok disszonáns, kéjes harmóniája Vagyok én A világ közepén.
Egy groteszk vigyor egy színdarabban, Egy furcsa illat a szomszéd szobában Vagyok én A világ közepén.
Oda nem illő szín egy ruhában, Keleti íz egy nyugati vacsorában Vagyok én A világ közepén.
Színek kavalkádjában a nyárvége Friss eső után a nehéz pára Vagyok én A világ közepén.
Temetésen a hangtalan vigyor Haldokló ágynál a kacagás Vagyok én A világ közepén.
Az egész világban az a pillanat Mikor a sóhaj bent marad És mielőtt a tüdő lazulna Még eszedbe jut: Vagyok én A világ közepén.
Csak én csak én csak én… De hát kit szeressek, ha nem magam? Legkedvesebb személy az én vagyok, hát mit tagadjam?
S mégis szeretlek titeket! Ti semmirekellő, édes, kényes, tükörfényes kis bolondok… Jajj, de úgy szeretlek titeket, hogy a szívem is belefájdul, ne is mondd!
Szeretni olyan, mint elcsenni a teremtés tortájáról a habot! Ünnepeljük hát meg, hogy tolvajok vagyunk! Egymástól lopunk és keveset adunk, de vagyunk!
És olyan kedvesek vagytok nekem mind! Együtt! S miket most leírtam, hát csupa hülyeség… S pont ezért játék, de szép.
Szerelmemmel betakarlak, csörög az óra, kitakarlak Éjjel szeretlek, nappal feledlek… Mert én értek csak igazán ahhoz, Hogy a nappal a bolondoknak való S én úgy szeretlek, mint a nagy dalnokok és hősök, Kik este szerettek!
Írom a versem a Senkihez(kiben egy kicsit tán valaki van) De csak mert nehezen feledek… Szerelmes vagyok, de nem tudom kibe, S aki megmondja, annak én is átnyújtom Újonnan szerkesztett, legújabb divatú névkártyám. Majd elmerülünk egymásban. És ennyi! Ez ennyi! Szép és egyszerű. S megint megtelik majd verejtékkel a hálószobám… Végre! |
