Liter a túra

Tulajdonképpen nem is számít. Tulajdonképpen soha nem is számított. Nem gondolkodott rajta, csak szenvedett. Soha nem rajzolt, csak énekelt és mérgelődött, mert nem tudott táncolni. Unalmas. Elment volna Afrikába, de arra nem volt pénze és a macskáját sem szívesen hagyta volna otthon.

Egysze feketére festette az egész hálószobáját és piros cseresznyéket rajzolt bele, zöld szárral. Úgy érezte, ez élete fő műve. Aztán a lelkesedése alábbhagyott és nem érdekelte többé a dolog. Sőt. Egyre inkább elkezdte sötétnek érezni a szobáját. Hívott egy hétköznapi szobafestőt és fehérre mázoltatott mindent. Elégedetten csettintgetett ezután, mikor szürke bárcsony foteljében üldögélt, amit egy lomtalanítás alkalmával szerzett, és nézte a fehér falat, csak nézte, de nem szólt semmit, csak csettintett és a nyálát visszafelé szívta. Emiatt kirepedt a szája és ez rettentő elégedetlenséggel töltötte el. Vett egy ajakbalzsamot, amit a közértben váratlanul egy szakadt öregasszony kezébe nyomott és groteszk hangon, amolyan visítva odacsisszantotta: ,,Váljék egészségére!”

Ezután nem tehetett mást, mint vett egy bágelt a sarki péknél, de a bágel már szikkadt volt. Nem baj, ő beleharapott és kitartóan rágta a száraz lisztforgácsot, ettől várva a megváltást őrületére, amiért egy vadidegennek adta márkás ajakírját. Hiszen egy bágelnél nem is találhatnánk normálisabb dolgot. Bágelt csak az ép elméjű emberek esznek.

Miután megküzdött a bágellel és ettől persze még szárazabb lett a szája elment, hogy vegyen epret, meg pezsgőt, mert este jön Ő. Már két hete megbeszélték és ő minden nap erre várt. Amolyan snassz jókedvvel ült bársony foteljében, vagy ímmel-ámmal maszturbált a kádban, de mégis, olykor elfogta valami egészen bizsergető érzés, ami a talpát csiklandozta. Ilyenkor főzni kezdett, de belül tudta, ez a szerelem.

Közeledett az este. Két órán keresztül szőrtelenített és vissza-vissza rohant a fürdőszobába, hogy újra és újra elvégezze a folyamatot. Haját kivasalta majd bebondorította és körmeit először lilára majd babarózsaszínre festette. Öt féle parfümöt használt, majd újra lefürdött, mert túl büdösnek érezte magát.

Végül kopogtak. Ő ott ült bébidolljában a szürke bársonyfotelben és még egy utolsó igazítást végzett a rózsaszirmokon, amik a földön várták az észveszelytő romantikát.

Felállt, elindult, kinyitotta az ajtót, majd így szólt: ,,Semmit sem csinálnék most szívesebben, minthogy felpofoználak, aztán egyenként tépném ki a hajad szálát, te mocskos, perverz állat! Takarodj innen!”

Becsukta az ajtót és lekuporodott a fotelbe. Elővette a műsorújságot és ennek megfelelően kapcsolt az ötös csatornára.

Nem érzett semmit. Talán egy kis savanyú tejszagot, mert aludttejet csinált a konyhában.

Elaludt. Másnap kezdődött minden elölről. Az egyetlen, amire vágyott, az egy szafari volt.

Két évig gyűjtött rá. Kiutazott és megismerkedett egy maszáj férfivel. Ott maradt. Kétszer volt terhes. Egyszer majd egy liter vér folyt ki belőle, mire elment a baba, másodszor kettő.

Túlélte. Nem is vágyott másra, csak egy forró teára. Három hétig gyalogolt étlen, szomjan, az oroszlánüvöltéstől remegve, a hiéna vihogástól dermedve, kiverekedve magát egy bébi óriáskígyó szorításából, mire elért egy városba, ahol felszállt egy buszra. Négy ellenőrrel szeretkezett, míg eljutott a nagykövetségre, s onnan haza.

Otthon, leült a szürke bársonyfotelbe és kínait rendelt. Reggel pedig úgy érezte, a szája igencsak ki van száradva, ígyhát elment és vett egy ajakírt. A tükör előtt az ajkára kente és olyan elégedettséget érzett, mint még soha.