Miután az ivisz olvasói magukénak tudhatnak egy verses-képes herbáriumot, most ugyanattól a szerzőtől származó Besztiárium (Állattani enciklopédia versekben) válogatott darabjaival ismerkedhetnek. Mielőtt belevágnánk, néhány szót a 2000-ben napvilágot látott kötetről, keletkezésének körülményeiről.

 

Amikor a nagyváradi Literator Könyvkiadó megjelentette a versfüzetet, a marosvásárhelyi Népújságban Szekér Endre értő méltatása is napvilágot látott, amelyet célszerű bőven idézni.

 

A Besztiárium – lírai állattan, melyben a költő folytatja Herbárium című kötetét, költői növénytanát. Lírai enciklopédiát ír, a Lapidáriummal, a Szoláriummal együtt: a természet élő- és élettelen világának sajátos összefoglalását, egyszerre "tudományos" és "költői" összegzését akarja megalkotni. Ezt a különös, egyéni vállalkozást "megmagyarázhatjuk" félig- meddig Tóth István alkotói egyéniségéből. Benne él mindig a klasszika- filológus, a hajdani latin költészetet magyarul megszólaltató műfordító, a régi és modern költőtársak (német, francia stb.) tolmácsolója, az irodalomtörténész (aki élőszóban tanárként és kötetekben összefoglalva, leírva, kutatóként, alkotóként). De ez a "felsorolás" nem fejezi ki igazán alkotói egyéniségét: ő a természeti-környező világot középpontba állítja; az emberi közösséget és a rettentő nagyvilágot ismerő, felmérő, abban sokszor csalódó költő, aki hajdan, Csokonaiként, a csörtető, pénzéhes, elembertelenedő világtól szívesen elfordul, a "magányosságba" menekül. Tágasabb ez a nagyvilág, emberibb ez a magányosság a természetben, fákkal, növényekkel, hozzánk csendesedő állataival, "vadjaival". Kezes ez az állat, csodás illattal köszönti a virág, átkarolja őt egy-egy faág. Tóth István költői világa, lírai "természetrajza" csak félig vezethető vissza az Aiszóposz-Phaedrus-féle görög- latin állatmesékhez. Ők és követôi (pl. La Fontaine, Krilov stb.) az állatvilágban olyan "emberi" történeteket ábrázoltak, melyek mindnyájunknak, emberi halandóknak tanulsággal, bölcsességgel, útmutatással szolgáltak. Ebből a "tanulságból", "emberi bölcsességből" megőriz valamit a költő, de lefaragja belőle a történetet, a csattanót, a jellemzést. És sokkal inkább közeledik a lírához, a maga egyéni mondanivalójához – természeti "környezetben"...  Ez a lírai állattan sokféleképpen szól hozzánk. Gyakori a négysoros vers – máskor is –, követve akarva- akaratlan Áprily Lajos, Horváth Imre és mások példáját. A verseknek legtöbbször egy nagybetűs magyar címe van: a név, önmagában. Alatta olvasható a tudományos állattannak megfelelően a latin név zárójelben...Utána jellemzi, bemutatja, rövid helyzetképet ad, sorsáról ad számot, majd legtöbbször önmagával kapcsolatos a befejező pár sor...

 

Tóth István természetesen nem követi mindig a szeretett négysoros versformáját. Hosszabb arcképet rajzol kedvelt Dió kutyájáról, rövid verssoraival rögzíti az ébredő madarak felejthetetlen pillanatait. Szereti őket, alig tudja versét abbahagyni... De a Besztiáriumot is "pótkötettel" folytatja, angolból, franciából, görögből, latinból stb. fordított versekkel egészíti ki munkáját. Nem felejti el Odüsszeusz régi kutyáját, Argoszt, Homérosz eposzából: "Ám ahogy megszimatolta Odüsszeusz közeli létét:/ Farkát csóválgatta, fülét mind egyre konyítva;…" A költő szívesen idézi Szamosközy István, Zsámboky János sorait a régebbi időkből, de leggyakrabban francia kortársait szólaltatja meg lírai állattanában...

 

Tóth István természetközelsége, életszeretete, emberi bölcsessége, a kis- és nagyvilágot egyszerre látó és megörökítő szemlélete feltétlenül eredeti, értékes, figyelemre méltó fejezete napjaink magyar irodalmának. Ő mindig a változó és változatlan világ őre akar lenni, a szépre odafigyelni, megállítani mai Faustként a tovaröppenő pillanatot versben, lírai enciklopédiájában.

 

Szekér Endre értékelése után jöjjön hát a válogatás, amihez a lehetőségek függvényében igyekszünk képi illusztrációt is illeszteni. Kezdetben egy székelyudvarhelyi természetfotós, dr. Szabó József lesz segítségünkre, őszi tócsába fagyott madarával...

 

 

Bogár

(Insectum)

 

Nagy, sápadt gomba lett a Nap,

nőni kezdenek a mohák.

Penészkiverte ég alatt

egy bogár megy az úton át.

 

 

Cinke

(Parus major)

 

Dalolsz a kertemben, hős cinkém,

Bár kint minden csonttá fagyott.

Biztosan jobb munkás vagy, mint én,

Aki még bent is hallgatok.

 

 

Csikók

(Pullus Equinus)

 

A déli itatás alatt

szikrát vetett a hó.

Felettem szinte átrepült

a két szilaj csikó.

Az erdőig vadul futott,

a fák között megállt.

Csámborgott restelkedve, és

a kötőfékre várt.