| Noé |
 |
| Írta: Elekes Ferenc | |||
| 2011. augusztus 13. szombat, 05:41 | |||
|
A minap egy statisztikus-lelkületű állami közeg azt mondta a rádióban, hogy valamilyen intézményből ki kell hajítani négy és fél embert. Mert meg kell húzni a nadrágszíjat. Tudom, milyen, amikor meg kell húzni a nadrágszíjat, de azt nem, hogy miképpen lehet kihajítani valahonnan négy és fél embert.
Aztán eszembe jutott az én barátom, Cseke Gábor. És igazat adtam ennek a statisztikus-lelkületű állami közegnek. Mert vannak emberek, akiket ha valahonnan kihajítanak, az annyi, mintha hármat, négyet, vagy mondjuk, négy és felet hajítanának ki. Ugyanis annyit érnek. Hármat, négyet, vagy négy és felet. Ilyen ember az én barátom, Gábor. Ahonnan ő hiányzik, onnan legalább négy és fél ember hiányzik. Ahol ő ott van, azon a helyen négy és fél emberrel többen vannak.
A számok furcsa teremtmények. Semmi nem annyi, mint amennyinek látszik. Mindig valamivel több, vagy kevesebb. Gábor most még nincs egészen hetven éves, de mi úgy ünnepeljük a születésnapját, mintha kerek évfordulója lenne. Kereken hetven. Vagy kereken hetvenöt. Mondanivalómat tekintve teljesen mindegy. De mit akarok én most mondani a barátomról, akinek néhány évet máris megelőlegeztem? Röviden azt, hogy ennek a Csekének valami furcsa szövetsége van az Úrral. Pontosabban megbízatása. Hogy mentse a menthetőt.
Ő egy mai Noé!
Nagy a gyanúm, reá vannak bízva például a bozótos irodalmi berkek, a bennük hemzsegő poétákkal, híres és elfelejtett tollforgatókkal, voltakkal s leendőkkel egyetemben. Reá van bízva a bárka ácsolása, s főleg az, hogy tegyen belé minden fajtából egyet, aki megtanulta az ábécét, s írásra adta a fejét.
Furcsa ember ez a Gábor! Úgy vettem észre, nagy gonddal, körültekintéssel, együttérző lélekkel válogatja ki az utókor számára kiszemelt egyedeket. Ott áll a bárka lépcsőjén, s egy vékony vesszővel gyöngéden reácsap némelyek fejére, majd puha spongyával el is simítja a vesszőcsapás nyomát, csak azután mutatja meg, melyik az a hely, ami őt megilleti. Ezt azért cselekszi, hogy mindenki érezze jól magát a bárkában, addig is, amíg föltűnik a láthatáron egy kiszállásra alkalmas szárazföld teteje.
Most itt ülök a Cseke-féle bárka egyik félreeső zugában. Térdemen nagy, fehér papír. Arra firkálgatok. Nem csapkodok és nem bántok senkit. Csak csodálom Gábor barátom türelmét. És olykor integetek neki, hogy tartson ki. Legalább hetvenig. És hetven után írja ki a bárka oldalára: leltár miatt zárva. És azt is, hogy azonnal jövök! Noé.
|
