Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Elekes Ferenc Leborult szivarvég Elekes Ferenc: Leborült szivarvég (A melltartó kipróbálása)
Elekes Ferenc: Leborült szivarvég (A melltartó kipróbálása) E-mail
Írta: Elekes Ferenc   
2011. július 20. szerda, 06:43

 

Tudományos ember az órásmester, szeretek véle társalogni. Azt mondja, ha rendszeresen késik az órám, az jel, mert van benne következetesség. Az nem jel, ha egyszer siet, máskor késik. Ha szökdösik, késésről sietésre és fordítva, az nem jel. Mondom, az én órám nem szökdösik, hanem rendszeresen késik. Az nyugtat meg az órásmester –, éppen csak be kell állítani. Tessék megvárni.

Amíg éppen csak beállítja, egy kis tudományos előadást tart nekem arról, hogy az ember is olyan, mint az óra. Ha szökdösik az ember gondolata, az nem jel. Kerüljem az olyan embe­reket, akik minden összefüggés nélkül egyik beszédtémáról a másikra ugranak. Rajtuk nem lehet eligazodni. Mondom, megfogadom a tanácsát, kerülni fogom az olyan embereket, aki­ken nem lehet eligazodni. Már eszembe is jutott, kik azok az ismerőseim, akiknek szökdösik a gondolata, egyik beszédtémáról minden összefüggés nélkül a másikra ugrik.

Ekkor azt kérdi az órásmester, próbáltam-e már ki magamon női melltartót? Mondom, ne tessék haragudni, az órám járási szokásairól beszéltünk eddig, hogy kerül ide a női melltartó? Arról nem is szólva, hogy férfi melltartóról még nem hallottam.

Na, látja, teljesen meg vagyok zavarodva! Nekem is szökdösik a gondolatom, egyik témáról a másikra. Ma reggel óta vagyok megzavarodva. Ma reggel mondta be a rádió, hogy szakem­berek népes csoportja széleskörű tudományos fölmérést végez fiatal férfiak körében. Arról, hogy hány férfi próbált föl magára női melltartót a nagyvilágban. Ettől vagyok én megzava­rodva. Magam sem hittem volna, hogy egyszer megérem, gondolataim csak úgy szökdösnek, egyik témáról a másikra. Ez nem jel! De a nagyvilág jövőjét tekintve sem jel, ha szak­emberek népes csoportja azzal foglalkozik, hogy hány férfi próbált föl magára női melltartót. Nézze, itt van a kezemben ez a csavarhúzó. De lehetne a kezemben akármilyen szerszám, ne ragadjunk le az órás mesterségnél. Mármost ha a szakemberek népes csoportja arról készítene fölmérést, hogy hány fiatalember próbált szerszámokkal megjavítani valamit a nagyvilágban, akkor azt mondanám, úton járunk. Mert a szerszámok használata teszi az embert, nem pedig a melltartó kipróbálása. Vegyük például a maga rendszeresen késlekedő óráját. Akár­hány melltartót kipróbálhatnék, attól pontosan az az óra soha nem járna. Reggel óta töröm a fejem, milyen meggondolásból kell egy férfiúnak magára vennie egy női melltartót.

Mondom az órásmesternek, valamilyen elgondolása csak kell, hogy legyen a szakembereknek a melltartó férfiak általi kipróbálásáról. Mert ha nem lenne, nem vesztegetnék idejüket teljesen hiábavalóan...

Erre az órásmester visszatette az óra hátlapját és azt mondta, felőle gondolhatok, amit akarok a melltartókról, ő csakugyan nem vesztegeti idejét velem, teljesen hiábavalóan...

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 458 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs