Minden a legnagyobb rendben volt. Az iskola nem bontotta meg  Jóska és Pista nyugalmát. Élték a maguk békéét. Még focimeccsre sem jártak. Elég volt a teke és a lepkevadászat. Mégis bonyodalom lett  belőle. Kedvenc helyükön, a homokos tengerparton Jóska tekét gurított, amikor elütötte a lepkét fogó Pista lábát. A baj nem is ez volt, hanem Jóska golyója irányt változtatva  a tengerbe gurult, Pista lepkéje pedig szárnyát szegte a tétova lepkefogó háló miatt. (Gyengébb idegzetűek kérem a következő sorokat ne olvassák el: a lepke a  zuhanás következtében a nyakát törte.) Most visszatérhet kedves olvasóm: a golyó túlélte. (Most aki nem bírja csukja be a szemét: a golyó nem lett meg)

Mi történt ekkor? Pista bevonult egy kajófa  hűvösébe. Jóska talált egy puja gumót. Gyorsan felszeletelte. Már ekkor elkezdődött ez a ronda szenvedély, minek később az egész globalizált világ a tanúja lett.

-Pista!

-No!

-Hoztam pár felszeletelt puja gumót.

     -Jó.

    - Az egyiket tedd a szájpadlásod alá. A másikat én a lábujjaim közé illesztem.

-Jó.   

 Ez idáig még minden rendben volt. Jött két csavargó. Látta a békét. Nekünk is kell! Elcsórták Pistáék mellől a  maradék gumót és gumó szeleteket.

   A két  csavargó a zsákmánnyal elinalt. A rohanás vége mindig a pihenés. Most is így történt. Leültek egy kajófa alá, egyikük a szájpadlása alá helyezte kincsük egy darabját, másikuk a lábaujjai közé tette a szeletet. Megpróbálták egyszerre mindketten a szájpadlásos és a lábujjast módszert. Óriási lett a bonyodalom. Nem  tudtak megszólalni, nem tudtak mozdulni. Valóságos kígyóbűvölés! Bűvölet, mámor!

-Adjuk el!

Mondta volna az egyik a másiknak, ha meg bírt volna szólalni. Már-már katasztrófális volt a helyzet, óriási szerencsére pont erre járt a  Nemzeti Kajófakutató Hivatal egy magasrangú hivatalnoka, aki mindent tud a kajófáról és megrázta azt. A félérett gyümölcsből mindkét csavargó fejére pottyant egy darab. Mindketten valósággal kiköpték a puja gumó szeletet. Egyszerre szólaltak meg:

-Eladjuk!

Köszönet nélkül hagyták ott nagyszerű kutatót és hivatalnokot. Irány a kikötő!

Térjünk vissza barátainkhoz, akik a mai napig semmit sem sejtve részesei, -sőt tulajdonképpen megalkotói- ,lettek csodálatos országuk egyik   sikertörténetének. Hőseink nem kerültek újabb bonyodalomba, hiszen Pista ugyan nem tudott beszélni a puja szelet miatt, de bírt járkálni. Jóska ugyan korlátozva volt a mozgásban, de annál többet beszélt. A párbeszéd  viszont kissé fura volt:

-Pista, te láttál már tekegolyót dupla szaltót ugrani bicska mozdulattal?

-(Jóska tágra nyitotta a szemét.)

-Még én sem.

-(Jóska csinált egy bicska mozdulatot.)

-(Pista is csinált volna, de a gumó szelet miatt nem tudott, viszont megszólalt:)

-Jó, hogy legalább az eső nem esik!

-(Pista becsukta a szemét.)

-Jár az osztályodba egy nagyon helyes csaj, Mendemonda!

-(Pista kiköpte a puja szeletet, Jóska valósággal kitépte lábujjai közül  ugyanazt!)

Történetünk újabb fordulópontot vett, hiszen valahol most születik meg az  a bizonyos Legenda nevű leányzó. A két jó koma barátsága újabb próbatétel elé került. Pista nagyon jól ismerte Mendemondát, sőt tett már pár bizonytalan lépést a nagyszerű leányzó meghódítása érdekében. Most meg itt a jókoma! Bölcsen hallgatott:

-………………………………!

-Van két tiszteletjegyem a szombati tekemeccsre, elhozhatnád!

  Pista jól tudta, hogy a tekemeccseken nem szednek belépőt. Jóska ezt nem tudta, hiszen ő csak gurított, nem belépett. Amikor pedig belépett, elvették a gurítását. Pista rövid mérlegelés után megszólalt:

-Rendben, meghívom a meghívásodra.