Gréte elszunnyadt az ablak előtt. 

 

Nemrég ebédeltek, Berci bátyó ilyenkor beleájul egy jó, zuhanós, mindent elfelejtető délutáni álomba, amelyben visszatér korábbi énje, amely még fürgén járt-kelt a világban, mint minden épkézláb ember. És szalad, és labdát kerget, hegyet mászik, országúton gyalogol...

 

Szerencsére, mindez visszatérő álom. Jól el lehet benne bújni.

 

Gréte viszont ilyenkor, embere alvása idején az ablak elé ül, hogy olvasgasson. Ez az egy-másfél órácska az ő ideje. Olykor levelet ír, máskor recepteket másol, belenéz a Berci bátyó által már kiolvasott újságokba vagy kézimunkázik. A fontos: ne azt csinálja, amit a nap többi részében.

 

De ezen a délutánon valahogy ő is elszunnyadt. Az ablakot vastagon belepte a jégvirág, csak a szűrt, tejszerű fény tört magának utat, minden ami cselekvés és látvány, az teljességgel odakint maradt. Grétének csak egy lehetősége maradt: önmagába nézni. Ehhez viszont el kellett jutnia a révület állapotába, amely az egész nyomorúságos házat bevonja a jégvirágos szürkület áthatolhatatlan redőnyével. A hangok eltávolodnak, a külső ingerek elülnek, a gondolatok mintha vattával bélelt fészekben ringatóznának, ahogy a köd ül meg az erdők-mezők fölött: ki is csapódik, marad is belőle a levegőben, egyszóval a köd is szundít, meg a jégvirág, és lekókadt feje mélyén szunnyad Gréte is.

 

Olyan buzgón szunnyad, hogy megnyíló szájából a nyála is megcseppen a terítőre...

 

És közben fiatal leánykorában jár, egy szál nyári ruhában, amelyet jobbra-balra kapdos a szél, amely nem túl heves, de nem is kíméletes, mert olykor nyakába fújja a lenge vásznat, s ő mindegyre visszagyűri kivillanó, libabőrös combjára, mely olyan feszes, mintha szobrász faragta volna. Szerencsére, senki sem jön vele szembe, csak egyedül van a széllel, ketten birkóznak szeliden, kitartóan, de mintha nem is birkózás lenne ez az egymásnak feszülés, hanem egyenesen ölelkezés... 

 

De hogy lehet a széllel ölelkezni? Ezt már nem tudja meg soha Gréte, mert hiába remélte, hiába próbálkozott, ez a szunnyadásos álma később sose tért vissza. Akár csak annyi szép, titokzatos pillanat elmúlt életéből...