Székely János:

GALAMBOK

Mért szállanak, hová repülnek,
Minek köröznek, Istenem,
Ezek a hófehér galambok
Ezen a tintakék egen?

Mért rajzanak a hűs magasba?
Milyen hatalmak rendelik,
Hogy ott csillogva és ragyogva
Róják gyönyörű köreik?

Mondják, az állati világban
Az éhség és a félelem
Szavára mozdul, ami mozdul,
És minden más elégtelen.

Hát tévedés! Naponta jönnek,
S nem űzi őket soha más,
Csak maga ez az örömittas
És diadalmas szárnyalás!

Ó, bárcsak tudnék még repülni,
Róhatnám számtalan köröm
Oly örömszerző repüléssel,
Amelyet látni is öröm,

Repülni, ahogy ők repülnek,
- Oly céltalanul, Istenem -,
Ezek a hófehér galambok
Ezen a tintakék egen.

(1965)

Székely János (sz. 1929 - mh. 1992) versgondolataitól minduntalan beindult bennem a szakmai irigység: hogyan lehet a legnyilvánvalóbb és legegyszerűbb kérdéseket föltenni úgy, hogy bár tulajdonképpen válasz nélkül maradnak, az az érzésünk támad, hogy már nincsenek is kérdéseink.

Cseke Gábor:
 

MÁMOR

az erdő fölött szárnysuhanás lebegve
száll velük egy lelkes kis csapat
sárkányrepülők lendülnek végtelenbe
senki se mondja fogd vissza magad
alájukforog minden amit mi itt a földön
görcsös kezünkkel csak szorongatunk
fölöttük kinyílt semmivé vált a börtön
kapuja mindjárt égbe juthatunk
a lélek oly kicsiny szemünk mélyén is elfér
pupillánkon át olykor ki-kiröppen
rakoncátlanul messzire csatangol
illanni készül táguló körökben
bolond ki feljutott és visszatérne máris
kőként hull vissza mígnem józanul
vele zuhan az élet és a vágy is
s az este hűs cellájába vonul