Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Az én világom Növényvilág Paprikaültetvényem (16)
Paprikaültetvényem (16) E-mail
Írta: gyalogos   
2011. április 19. kedd, 20:32

Amíg a számítógép "rosszalkodott" - péntektől hétfő estig - , vagyis kivonta magát a forgalomból, a paprikapalántáim kedvükre nyújtóztak: tudták, hogy a figyelmemet és érzelmi hozzáállásomat mindenestül a géphez való ragaszkodás (függőség?) kötötte le.

altNem voltam se eleven, se holt. Nem találtam a helyemet. Nem érdekelt semmi. A paprikák sem. Pedig olyanok  már, mint valami karcsú, nádszálderekú lányok. És erősen zöldek. Szíkleveleik hamarosan elsárgulnak és lehullnak, bimbóik pedig érzékien duzzadoznak, csücsörítenek a világra.

Ilonka nekiállt és kitakarította az erkélyt. Péter fiunkat várjuk haza, ott lesz az ő kuckója, a verandán, s berendezzük neki a ház legotthonosabb, leglakályosabb részét. Két paprikapalántát áthoztunk a dolgozószoba ablakába, az egy cserépben három palánta pedig ott maradt a díszvirágok között, társaságban. Most láss ám versenyt, amikor egymástól függetlenül vetélkednek majd, hogy ki érik be hamarább, kiről fogok elsőnek szakítani, kivel múlatom majd el az első éjszaka jogát?

Tény, hogy virágvasárnapot pompázó gloxíniák és pármai ibolyák fogadták, de még az óriásamarillisz sem nyílott teljesen el. A havas, zord hét elmúlt felőlünk, s most újra tavasziasan melegít a nap.

A gépem is megjavult, reménykedjünk. A paprikaültetvényen a helyzet változatlan. Tovább már csak a közhelyeimet pufogtatnám...

 

11_apr_17_a11_apr_17_a11_apr_17_b11_apr_17_b11_apr_17_c11_apr_17_c11_apr_17_d11_apr_17_d11_apr_19_a11_apr_19_a

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 522 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs