Amíg a számítógép "rosszalkodott" - péntektől hétfő estig - , vagyis kivonta magát a forgalomból, a paprikapalántáim kedvükre nyújtóztak: tudták, hogy a figyelmemet és érzelmi hozzáállásomat mindenestül a géphez való ragaszkodás (függőség?) kötötte le.

Nem voltam se eleven, se holt. Nem találtam a helyemet. Nem érdekelt semmi. A paprikák sem. Pedig olyanok  már, mint valami karcsú, nádszálderekú lányok. És erősen zöldek. Szíkleveleik hamarosan elsárgulnak és lehullnak, bimbóik pedig érzékien duzzadoznak, csücsörítenek a világra.

Ilonka nekiállt és kitakarította az erkélyt. Péter fiunkat várjuk haza, ott lesz az ő kuckója, a verandán, s berendezzük neki a ház legotthonosabb, leglakályosabb részét. Két paprikapalántát áthoztunk a dolgozószoba ablakába, az egy cserépben három palánta pedig ott maradt a díszvirágok között, társaságban. Most láss ám versenyt, amikor egymástól függetlenül vetélkednek majd, hogy ki érik be hamarább, kiről fogok elsőnek szakítani, kivel múlatom majd el az első éjszaka jogát?

Tény, hogy virágvasárnapot pompázó gloxíniák és pármai ibolyák fogadták, de még az óriásamarillisz sem nyílott teljesen el. A havas, zord hét elmúlt felőlünk, s most újra tavasziasan melegít a nap.

A gépem is megjavult, reménykedjünk. A paprikaültetvényen a helyzet változatlan. Tovább már csak a közhelyeimet pufogtatnám...

11_apr_17_a11_apr_17_b11_apr_17_c11_apr_17_d11_apr_19_a