Négy óra előtt tíz perccel Tomi ismerősének kocsija megállt a szökőkút előtt. Gergő és Tomi kiszálltak. Gergő felnézett a városháza tornyának órájára.

- Van még időnk.

- Messze laktok?

Gergő arca elkomorult.

- Nem az a gond. Andrea azt mondta, hogy apám veszélyes lehet.

- Rád? Hiszen a fia vagy! Még mindig hiszel annak a nőnek, ugye?

A fiú nem válaszolt.

- Nincs valaki ismerősöd ebben a városban? Vécére kell mennem!

- Megnézhetjük Robi anyukáját. Robi az egyetlen az osztályban, akiről tudom, hogy hol lakik. Nem messze innen.

Két utcával odébb ott voltak. Egy vidám arcú nő nyitott ajtót, mögötte egy kislány feje, jelent meg.

- Gergő, te már felébredtél? Vagy nem is tudtál aludni?

- Ezt miért tetszik kérdezni, Irma néni?

- Robi még úgy alszik, mint akit fejbe vágtak.

- Robi itthon van?

- Nem együtt jöttetek?

- Nem.

Az asszony Gergőre bámult.

- Robi nem beszélt rólam?

- Nem. Szegényt nagyon elszomorította Jancsi halála.

- Milyen Jancsié?

- Az Ádám-fiúé. Nem tudtad?

- Nem. Mikor? Hol? Miért?

- Gyertek be! Felébresztem a gyereket.  

Tomi bemutatkozott, megkérdezte, merre van a vécé. Irma néni megmutatta, a fia szobájába vezette Gergőt, felrázta Robit és kiment. Robi szeme tágra nyílt.

- Gergő! Hogy kerülsz ide? – És megölelte.

- Majd mindent elmondok. Mi van Jancsival?

- Hallottad?

- Édesanyád mondta, hogy…

- Igen… – Robi nagyot sóhajtott, s elmesélte barátja eltűnését, keresését és megtalálását. Beszélt a Klárával kapcsolatos gyanújáról is.

- Andrea gyakran hivatkozott Klári nénire – jegyezte meg Gergő.

- Lehet, hogy ez a két nő…

Bejött Tomi. Gergő bemutatta őket egymásnak.

- Tomi, elmennél a szökőkúthoz? – Robihoz fordult. – Idejöhetnek még ketten?

- Persze!

- Megjegyezted az utat, Tomi?

- Hozom őket, ne aggódj! Lehet, hogy később jövünk. Ne menjetek el sehova nélkülünk! – Kiment a szobából.

Robi kérdő tekintetére Gergő pár szót mondott a vonatbeli ismerőseiről.

- Éhes vagy? – kérdezte Robi s a választ meg se várva kiszólt az anyjának, hogy csináljon valamit. – Gyerünk a konyhába!

Átmentek. Irma néni felvágottat, sajtot, paprikát, paradicsomot tett egy tányérra, két kisebbet és kést a fiúk elé. Egy kis, kerek kosárban hozta a kenyeret is. Ölébe emelte a kislányát.

- Gyere, Ilonka, ne zavarjuk a fiúkat!

Evés közben Gergő elmesélte a történetét. Mindent, amire emlékezni tudott. Robi közbeszólás nélkül hallgatta végig, aztán az osztálytársára nézett.

- Beszélnünk kell Tamasi alezredessel!  

- Az ki?

- Ő nyomoz utánad. Jó fej! Ismeri… ismerte Jancsit is.

- Várjuk meg a többieket, jó?

Nyílt az ajtó. Tamás lépett be. 

- Gergő, te itt vagy? Nem akartam hinni Irmának! Hol csavarogtál?

- Jó napot kívánok, tanár úr! Éppen az előbb fejeztem be Robinak, nem szeretném most megint…

- Jól van! Fő, hogy élsz! – A másik fiúra nézett. – Robikám, beszélhetnénk négyszemközt?

- Nem hiszem, tanár úr! Bonyolultabb a dolog, mint hittük. Amit Gergő elmesélt, más irányba fordítja az ügyet.

- Klári néniről akartam beszélni veled.

- Nyugodtan beszélhet Gergő előtt – és magyarázatképpen felvilágosította Gergőt a hétfő éjszaka eseményeiről. Tamás feszengett, de nem állította le a beszámolót. Amikor befejezte, Tamáshoz fordult. – Mit akart elmondani, tanár úr? De menjünk vissza a szobámba, ott jobban elférünk majd! – Odaát gyorsan bepakolta az ágyneműt, s összehajtotta a rekamiét. – Üljünk le!

- Tudod, tudjátok, sokat gondolkoztam Klári felől. Nem titok, hogy tetszik nekem, de amit Csilla rákiabált… Ne értsétek félre, nem kurva ő! Az csak az ital miatt esett meg. Roppantul bántotta, hogy ti kihallgattátok… kilestétek… szóval észrevettétek… Azt mondta, idézem, hogy „érzelmileg magunkhoz kell láncolnunk” benneteket. Téged szemelt ki alanynak vagy áldozatnak. – Tamás elmondta Klára tervét.

Robi erősen gondolkodott.

- Aha! És kapóra jött neki Jancsi helyettem! Kihasználta Jancsi részegségét, és…

Nem merte befejezni a mondatot. Tamás felemelkedett a fotelből.

- Mennem kell! Nagyon szerettem Jancsit, bántott a lelkiismeret. Tőled is bocsánatot kérek, amiért nem tiltakoztam a terv ellen.

- Ha esetleg úgy adódik, tanár úr elmondja ezt a történetet bíróság előtt is?

- Tartozom ennyivel neked és… Jancsinak is.

- És a másik két tanár, Andr…

- Bízd csak rám őket! Szevasztok!

Kezet nyújtott a két fiúnak. Gergőt meg is ölelte.

- De jó, hogy éltben látlak!

Robi kikísérte. A három fiatallal jött vissza. A kölcsönös bemutatkozás után Gergő tájékoztatta őket. Dániel ironikusan megjegyezte:

- A végén mellékszereplő leszel, Gergő!

Elzát más foglalkoztatta.

- Bízhatunk abban a Tamasiban? Ő is az apád embere volt!

- Mire alapozod ezt?

- Így ment ez a régi rendszerben! Lehet, hogy neki is szerepe volt abban a… tudod miben!

- Nem kell rejtjelekben beszélned, Robinak elmondtam mindent!

- Azt hiszem, közülünk csak én ismerem az alezredest. Tűzbe tenném a kezemet érte!

- Oké, ha te ezt mondod, akkor hívjuk!

Robi megkereste a névjegykártyát. Mind kimentek az előszobába, a telefonkészülékhez. Tárcsázott.

- Tamasi! Tessék!

- Laczkó Róbert vagyok, megtal…

- Tudom, Robikám! Ebergényi szólt. Már behozták a rendőrségi szakértő megvizsgálta.

- És?

- Semmi. Belefulladt a vízbe. De nem hiszem, hogy csak ezért hívtál.

Dániel füttyentett.

- Nem akárki fickó!

Robi válaszolt.

- Adok valakit.

- Csókolom, Bandi bácsi! Balogh D. Gergő vagyok. Robi azt mondta, hogy beszélnünk kellene.

- Ide tudsz jönni?

- Nem vagyok egyedül.

- Hányan vagytok?

- Öten.

- Gyertek!

Háromnegyed óra múlva, negyed nyolckor odaértek. Tamasi együttérzéséről biztosította Robit, megölelte Gergőt, megismerkedett a másik három fiatallal. Leültette és üdítőitallal kínálta meg őket. Ő maga is kólát ivott. Először Gergő mondta el, amit tud, amit fontosnak tart. Beszámolójába Tamasi háromszor szólt bele.

- Vett fel ciklámenszínű parókát is?

- Az milyen?

- Sötét rózsaszín.

- Akkor igen.

- A bestia! Nagy színész! Elmondom, ha rám kerül a sor.

Másodszor a levél tartalmáról kérdezett. 

- Te hallottad már ezeket a neveket?

- Csak a Kondráthot.

- A fia a barátunk.  Ő is ott volt a vonaton.

- Milyen vonaton?

- Mindjárt rátérek arra is.

Gergő mesélt tovább. Nem részletezte a vonaton történteket. Beszélt a könyvről, az elrejtett levélről, s arról, mi áll benne.

- Hol az a levél? – Tamasi hangja izgatottá vált. Kitépte a papírokat Gergő kezéből. – Miért nem ezzel kezdtétek? Egy percet sem várhatunk! Andrea az anyádnál van! A hétvégi házatokban.

Felpattant, a telefonhoz futott. Felhívta Gábort, hogy siessen ide, ahogy csak tud. Aztán Ebergényitől is kért  egy járművet. Ahogy másodszor letette a kagylót, a készülék abban a pillanatban jelezni kezdett.

- Főnök! Balogh elhagyta a várost. A délkeleti útra tért át. Éppen most haladt el a benzinkútnál levő fülke mellett egy másik is. A Moszkvics, a barna Moszkvics, amit…

- Ne beszélj! Kövessétek! Ez most élet és halál kérdése!

Letette, s máris tárcsázott.

- Hívom az édesanyádat – szólt oda Gergőnek.

A fülét a hallgatóhoz szorította.

- Vedd már fel! Vedd már fel, édes! – sziszegte könyörögve.

Újra próbálkozott. Megint eredménytelenül. Kinézett az ablakon.

- Hol késnek már azok a kurva autók?

 

                                                               62.

 

Angéla kilépett a fürdőkádból. Andrea megcsodálta és megdicsérte a tenisszel és aerobikkal karbantartott test karcsúságát, üdeségét, a mellek feszességét. A törülközés után felvette fehérneműit, bugyiban, melltartóban ült le a sminkasztal elé. Andrea bepúderezte az arcot, Angéla kirúzsozta az ajkakat. Mindeközben viccelődtek, mulattak a másikon, önmagukon. A vidám hangulat a bennük egyre jobban gyülemlő feszültséget palástolta. A blúz, a szoknya és a szandálok felvétele után következett a paróka, a szőke paróka felrakása. Andrea sokáig igazgatta, fésülgette az álhaj fürtjeit. Angéla a tükörből ellenőrizte újdonsült barátnője munkáját.

Kilenc óra után öt perccel Gergő édesanyja bezárta a lak kapuját, a kulcsot beletette az Andreától kapott neszesszerbe, és ráérősen sétáltak lefelé a domboldalon. Mint két csitri lány, vihogtak, viháncoltak. Nem hallották meg a telefon csörgését, pedig az ablakokat nyitva hagyták.

- Fönséges a látvány ilyenkor, este, éjszaka. A hold, a csillagok!

- És milyen lágy, selymes itt a levegő! Teljesen más, mint a városban.

- Imádok itt lenni! Ha rendeződnek a dolgok, ha… Nem, Gergő jelenlétében ne gyere el!

- Jó anya vagy, Angéla!

Jobbra fordultak. A kövezett út túloldalán fák és bokrok nőttek. A két nő egy darabig sétált az úton, aztán megálltak.

- Én majd – mondta Andrea – megbújok a bokrok között, onnan figyellek téged, titeket, s ha ne adj’ isten úgy alakul a dolog, segítségedre leszek.

Angéla szemébe nézett.

- Néhány perc, és életed új irányt vesz!

- Remélem.

Megpuszilták egymást. Andrea bement a fák közé, meglapult egy bokor leveles ágai között, Angéla szoruló lélekkel sétált fel s alá az úton, időnként végigsimított parókáján. Az út bal oldalán járkált éppen, amikor megpillantotta egy gépkocsi lámpáinak fényét. Megállt. A fénypontok lassan közeledtek. Magában megpróbálta megsaccolni, hogy mennyi idő múlva ér ide, hozzá az autó. A férje autója! A fénycsomók egy ideje nem élesedtek, nem növekedtek, s zúgást sem hallott. Tudta, hogy a kocsi megállt.