Szabédi László:

KÜLÖN KERÉK

Mikor születtem, kész volt a világ;
tudásomnak volt híja, nem az égnek,
tudatlanságom láttatott hibái
Ott is, hol lelkesedtek már a vének.

Soká hitette velem valami,
hogy küldetés az én megszületésem:
az ó világon kijavítani,
ami rosszul van, vagy nincs jól egészen.

Sokáig ünnepeltem úgy magam
- táplálta büszkeségemet alázat -
mint alkatrészt, melyre szüksége van
a mindenséget összetartó váznak.

Országokat bejártam; otthon is
- látszatra tétlen - ott se ültem resten,
betűk világába merülve is
a helyemet, a helyemet kerestem!

Hiába. Ép, egész, tökéletes
a pokol is, a föld is és az ég is.
Hadd járjon a világ! Fölösleges
külön kerékként elkeringek én is.

1940

Szabédi László (sz. 1907 - mh. 1959) fölösleges embere a szereptévesztés tragédiája. Úgy akar alázatos alkatrésze lenni egy bonyolult szerkezetű világnak, hogy tulajdonképpen, titkon főszerep jusson neki, vagyis nélküle lehetőleg összedőljön a mindenség. De a mindenség ennél sokkal több lábon áll...

Cseke Gábor:
 

A VIHAR UTASAI

vitorlabontás közben feltámadt a szél
kezünkből kitépett vásznat kötelet
s mellen taszított mint a kocsmai duhaj

lökés lökés után jött ellenállhatatlan
hullámokba oltva bőgve hánykolódó
hajónkra támadt és mi meglapultunk

mint egerek a lyukban zsák mélyén
szuszogó lisztben dehogy emeltük
volna fel tekintetünket fájtunk

magunkban a ránkmért gyávaságtól
reszketve csak álmodtuk valamikor
hogy minden lehetnénk a kivont kard

kicsorbult megrepedt bojtja szutykos
lett szennyes kezünktől mákszemnyi túlélők
vagyunk isten markában mikor ejt le végleg

csak ő tudja vagy tán ő sem
velünk kering a nagyidő táncába lökve
fölöttünk a téveteg ég is viháncol