Pár napon át csak a paprikaföld megfigyelésének éltem. Figyeltem és vártam.

 

Pénteken reggel első dolgom volt, hogy portrékat készítsek a megerősödött hajtásokról. Ez már az én gyatra makrózási tudományommal is sikerült: mind az öt palánta belépett egy új fejlődési szakaszba, amit már illik komolyan venni.

 

Paprikáim, mindent összevetve, jó körülmények között élnek és fejlődnek. Ez ellen nem lehet semmilyen kifogásom. Szomszédságukban egész sor amarylisz, gloxínia és pármai ibolya-példányok élik a maguk sajátos életüket, bölcsen és szabályszerűen, immár több esztendeje. Ebbe a rendbe illeszkednek most be paprikáim is, bőven részesülve a csupaüveg erkélyre érkező fényből. Jut is, marad is... A 16-18 fokos átlaghőmérséklet nem kényezteti el őket túlságosan, és ami mindennél fontosabb: nincsenek kitéve semmiféle szélnek, ami a föld kiszáradását is meggátolja.

 

A miniatűr "rőzsecsomó"-n talán már törpeként se tudnék megpihenni, mert még inkább összezsugorodott, szinte úgy tűnik, mintha a föld beszippantani készülne, hogy humusz legyen belőle: életet adó tápszer a kiválasztott túlélő "ötök" sikertörténetéhez.

 

Szombat, vasárnap, hétfő elég volt ahhoz, hogy az öt palánta kellően versenyképes legyen. Ahogy rájuk nézem, azt észlelem, hogy rendkívüli bennük az ambíció, lepipálni egyik a másikát. Pedig hát tudniuk kell, hogy minél szebbek, mutatósabbak, egészségesebbek, termékenyebbek lesznek, annál nagyobb eséllyel és sebességgel végzik a tányéromban.

 

A megfigyelés holtidejében eszembe jutottak gyermekkorom paprikajancsis meséi, mondókái. Rá kellett jönnöm, hogy a paprika iránti elkötelezettségem csöppet sem újkeletű. Igaz, nem a csípős fajtára van kihegyezve a gyermekek fantáziája, amikor a paprikajancsis mondókákat ismételgetik, de a paprika azért paprika marad: a hegyes sapkás mesealak csipkelődő, ugrató, mókás, örökké ugra-bugra figurája az alakja köré kerített történeteknek.

 

Íme egy közismert, hajtogatásos-rajzolós gyerekjáték hőseként. És a hozzá tarozó mondóka, ami közben a megfelelő módón kell hajtogatni a papírt:

 

Volt egyszer egy paprika

Paprikából Jancsika

Jancsikából kiskirály

kis királyból tulipán

 

Kedden reggel készültek az utolsó felvételek a paprikákról, illetve az erkély alatt elvonuló, zúgó-búgó-benzinbűzt okádó reggeli autóforgalomról. Paprikáim mindebből semmit sem észlelnek, ők csak a szomszédos cserepek garmadáját látják, ahoigy azok az utolsó fotón a március elsejét fogadták...

11_febr_26_a11_febr_26_c11_febr_2811_mart_01_a11_mart_01_b11_mart_01_c11_mart_01_d11_mart_01_e