| Óda a Parizerhez |
 |
| 2010. november 21. vasárnap, 22:46 |
|
Liter a túra
Ó, te titokzatos, számban lágyan elomló, Csak remélhetem, hogy nem bomló Húsból alkottak ide, e Földre S válsz néha rózsaszínből zöldre.
Ott lapulsz csendben kosaramban S mikor fizetek, csak egyre várom Hogy megehesselek, télen, nyáron.
Van belőled mindenféle, fajta, Sajtos, füstölt vagy éppen bors van rajta 70 százalékod víz, te dága, óóó Ez is csak jó, hisz’ nem vagy hízlaló!
Te vagy esténként szendvicsem éke, Ehetlek téged, legyen háború vagy béke. A macskám is szeret, te kis csintalan S téged emlegetünk minduntalan.
S ha eltűnnél hirtelen, mint erőben a vadnyom… Óó, ne is mondd, ezt nem szabad hagynom! Te szerelmetes, de dúskeblű húspép! Nélküled az élet nem lenne ily’ szép.
Imádkozom hát, Hozzád, Parizer! Hogy te engem soha, soha ne hagyj el! Légy velem míg életem, s halálom Míg végső nyugalmamat meg nem találom.
S ha egyszer meghalok, hát a halotti tor… Legyen ott parizer, mondom parizer és bor! S kopjafámra is ezt írjátok majdan: Itt nyugszik Ő, ki úgy imádta a parizert hajdan.
De míg élek, hát légy velem kérlek Elhagysz, tudom, úgy, de úgy félek! Vagy nem? Maradj velem, szerelmem, te hús! S ígérem, soha többé nem leszek én bús. |
