Szeretném lefényképezni az egyik csíki faluban épülő gépesített fejőcsarnokot. Az istállók melletti mérlegház nyugdíjas őre szolgálatkészen nyitogatja a kulcsra zárt ajtókat. Kíváncsi kamasz szegődik mellénk a szomszédos istállóból, apját helyettesíti az állatoknál, beteg az öreg. Míg a géppel vacakolok, az öreg a fiút faggatja, hogy van az apja? Az meg mondja: rosszul, nagyon rosszul... Fel se tud kelni...

 

Aztán rájuk szólok, állnának egymás mellé, hadd kapom le őket is emlékbe. Boldogan beleegyeznek, s mereven, komoran néznek farkasszemet a lencsével.

 

- Beszélgessenek egy kicsit, ahogy szoktak - próbálom életesebbé oldani feszengésüket.

 

Összenéznek, hallgatnak; ugyan, mit is mondhatnának egymásnak? Egész nap együtt vannak, jól ismerik egymást; az öreg a legénykét, a legényke az öreget.

 

Végül az öreg szólal meg elsőnek:

 

- Hogy még van az apád, Pista fiam?