Kaptam egy kisded paksamétát. Svédországból. Időnkint szoktam kapni könyveket Svédországból. Nem lepődtem meg. De most igen. Kinyitom a csomagot, hát egy olyan könyv van benne, amit nem más, hanem én írtam. Címe: Éden Bádenben.

Nézem, lapozgatom. Szép könyv, tetszik. De ki adta ki és milyen pénzen? Mert erről nem volt szó.

 

A belső lapon apróbetűs írás: „Készült az Ághegy skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyamnak nyújtott támogatás maradékából, a szerző éveinek megfelelően hetvenöt példányban”.

 

Rendben van. Ha Ághegy, akkor Tar Károly. Tehát ő adta ki. De miért adta ki a tudtom nélkül, önfejűleg? Itt a magyarázat: csak. Hogy legyen meglepetés. Mert mi ketten nagyon régen munkatársak voltunk az Ifjúmunkásnál. És barátok. Most pedig megmaradt egy kis pénze valami támogatásból. És nem itta el azt a reszli-pénzt, mint amiképpen sokan elisszák.

 

Ebből a könyvből egyelőre csak ez az egy példány kapható Romániában. Bőven elég! Egy olvasója már van: az, aki írta. Én.

 

Köszönő levél Tar Károlyhoz Svédországba:

 

Károlyom,

 

a könyvet azonnal elkapkodták a városban. A népek sorbaálltak érette. Piroska, a feleségem kapkodta el. Ő állt a sor elején.  Már megjelentek az első kritikák is. Piroska, a feleségem fogalmazta meg az első kritikákat. 

Szerinte szép mozdulat volt a részedről ez a kiadás. A könyv is szép. Fekete. Ez a szín a mi színünk. A pirossal együtt.

 

A birálat másik fele nem  lényeges. Ez abból áll, hogy a könyvet a felétől a végéig nehéz elolvasni. Még a jó szeműeknek is. Mert igen apró betűkkel van szedve. Úgy látszik, nem volt elég pénzetek papírra. Nem csoda. Itt is eladták az erdőket. És a pénzt elitták! De mondom, ez nem lényeges. Mert hát ki olvas a mai világban könyvet? És különben is ott van az a ragyogó közmondás, mely szerint ajándék-lónak ne nézd a fogát!

 

Te, Károly! Ezt a könyvet hol adták ki? Pesten, vagy Svédországban? Mert ha pillanatok alatt elfogy, utána lehetne majd nyomni. Ugyancsak pillanatok alatt. Hát nem? De nagyobb betűkkel. Hogy ha véletlenül valaki el is akarja olvasni, ne legyen annak akadálya. Vagy ne rontsa a szemét.

 

És mely évben adták ki ezt a könyvet? Mert nem írja.

 

Csak megjegyzem, van nekem egy érdekes  könyvem. Árva Bethlen Kata írta. Az alján ez van: Nyomtattatott ebben az esztendőben.

Hogy melyikben, azt találjuk ki.

 

Az ilyen dolgok teszik igazán értékessé a könyvet. Akárcsak a rosszul nyomott bélyeget, vagy a hibásan vert régi pénzt. Olykor  a nyomdász, vagy a vésnök tévedése, melléütése emeli a tárgyak aukciós árát égi magaslatokba. Hasonló a helyzet nálunk, embereknél is: van, akinek a hibája többet ér mint másoknál az erény.

 

Énnekem például annyi hibám van, hogy az értékemet föl sem lehetne becsülni. 

 

De itt van ez a könyvecske, mely összeköt már minket arra a kicsiny időre, ami még esetleg hátravan. Ezt szeretném megköszönni. Szóval: köszönöm a kötetet. Úgy, ahogyan van. Minden nyomdai hibájával együtt.

Tudod te azt, mit jelent most számomra ez a  váratlanul kinyomtatott könyv?  Korszerűen, divatosan  fejezem ki magam: ez egy svéd bréking. Az. Svéd bréking, Károly!