| Cédulák / Otthon, idegenben |
 |
| Írta: Cseke Gábor | |||
| 2011. február 06. vasárnap, 21:06 | |||
|
A nyolcvanas években, újságíróként, mindenféle cédulákra jegyzett, sebtiben rögzített ötleteket, témákat gyűjtöttem egy fiókban. Ki nem bontott gondolatokat, eleve elvetélt írásokat. A többség mit sem ér egy tovapöccintésnél. Néhány jellemzőbbet most megtaláltam. Egy-egy gondolatot talán ébresztenek.
*
Huszonhat évet éltem szülővárosomban, Kolozsvárott. Véletlen sorsszerűség kényszerített Bukarestbe, a fővárosba, később pedig valahányszor hazalátogattam, első utam a szüleimhez vezetett.
Egyszer aztán Nagyenyeden, majd Tordán jártam. Éjfél előtt értem a Mátyás-szobor elé, hajnalban utazom is tovább. A kihalt főtéren latolgatom: érdemes-e éjnek idején fölverni álmából a családot? Ráadásul hajnalban ismét zaklatná őket a továbbutazással járó korai szöszmötölés...
A sarki szálloda mellett döntök.
Ismerem a várost, akár a tenyeremet, de még egyetlen szállodájában sem szálltam meg!
Az emeleti ablakhoz lépek: szunnyad a mélyben az idegen szögből szemlélt, ismerős utca, amelyet hányszor, de hányszor koptattam nappal és este, gyermekfővel, hajdanán!
Éjfélt kongat a toronyóra, kivilágított számlapja sápadt holdként dereng az éji homályban. Vaksin pislogok a távoli külváros felé, a Palocsay-kert alatti lakótelep csak emlék, akár a szüleim, testvéreim, akik nyugodtan alusszák az igazak álmát, ki-ki a saját ágyában...
Én pedig itthon, idegenben, bérelt ágyban, ágyneműben, egyedül az első „elidegenedett” éjszakámmal.
Mikor a kapus pirkadatkor felszól telefonon, hogy ideje fölkelni, még mindig az ablaknál ácsorgok, kialvatlan szemem hunyorog az ismerős, ám először látott hajnali fényben.
|
