(Vakációs emlékek)

 

—  Sose nyaraltunk a tengerparton a szüléinkkel, hanem az erdőn takartunk.   Nincs időnk pihenni,   mert a családban   haton   vagyunk   és állatokat is tartunk.

 

—  Édesapám szénát, szalmát, deszkát hord a lovakkal, nyáron meg a hegyen huzatja a buglyákat. Mi is kaszálunk a hegyen, ahol találtunk egy forrást. Kalyibában háltunk. Egyszer velünk aludt egy szomszéd ember. Alig fértünk el, édesapám a lábunknál kellett hogy aludjon. Ott volt a kutyám, Rexi meg a kölyke. Egy éjjel felborították a tejfölös üveget. Láttunk mókust és őzeket is. Tizenkét buglyát takartunk a nyáron. Egy éjjel úgy ugattak a kutyák, biztosan vad járt. Édesanyám minden este hazajárt, és reggel jött vissza a busszal. Buglyába raktuk a szénát, és jöttünk haza, de csak a Rexit hoztuk, mert a másikat agyonnyomta a szekér.

 

—  Az egész család megy nyáron málnászni. Van ott egy szép kicsi házikó.   Benne emeletes vaságyak, s külön-külön   szekrények,  ahol az élelmiszert s a ruhákat tartjuk, s még van egy kályha. Mikor felérkezünk, már alig várom, hogy szedhessem a málnát. Közben édesapám vicceket mond, s nagyon jól telik. Egy-egy helyt nagyon szép málnakórók vannak, olyan magasak s kövérek, ki se látszom alóluk. A szemek is akkorák, mint egy-egy szilvaszem. Egyszerre három vedret viszünk. Kétszer lehet málnát leadni egy nap, délben és este. Mikor leadjuk, visszamegyünk a szedőhelyre, van ott egy szép fenyőfa, s az aljára letelepszünk. Tüzet teszünk, szalonnát sütünk. Ebéd után egy szép éneket éneklünk, amit az egész család tud.

 

—  Meg voltam ijedve, nehogy szembe kerüljek a medvével, mert tudtam, hogy szereti a málnát.Vettem a csuprot, s másfele indultam, mint a szüleim. Egy helyen szép nagy szemek ringatóztak a bokrokon. Hamar megtelt a csuprom, s indultam, ürítsem a közös vederbe. Ekkor, úgy két méterre, megrezdült mellettem a bokor, s tompa morgást hallottam. Már bántam, hogy egyedül mentem el. Mozdulni nem tudtam, hang nem jött ki a számon, csak néztem a bokrot. Recsegett a gally a medve lába alatt, nem tudtam, mihez kezdjek. Ekkor szétváltak a bokrok, s az állat nem volt más, mint édesapám, örömömben a nyakába szöktem.

 

—  Felébredtem egy reggel,  s édesapám nem volt  a   házban.   Azt hittem,   elment  valahová. Szomorú  lettem, mire  bejött édesanyám   s mondta, hogy csak az állatokat rendezi. Jött nemsokára apa is, s kérdezte, megyek-e vele? Bizony, hogy mentem, legalább egyet megmotoroztat. Szólítottuk a szomszédot is, aki ugyanott kaszált, ahol mi. Annak is jött a kislánya. Megmásztuk a hegyet, s vittünk meleg plédet, mert három napig ott aludtunk, szénaházban. Másnap reggel ketten ébredtünk fel. Egy kicsit még heverésztem, aztán kidugtam a fejem a kalyibából s a medvét utánozva brummogtam. Édesapámék elkezdtek kacagni. Apám fel is dobott a levegőbe, hogy jobb kedvem legyen. Akkor még nagyon kicsi és könnyű voltam, meg kicsit buta is, s ha valamit megkérdeztem, a válasz nem maradt meg az eszemben. Kérdeztem, hány éves. Negyven, jött a válasz. Most meg elgondolkoztam, hogy akkor még milyen kicsi voltam,  s ő milyen fiatal. Már őszül a haja, de azért még igen sokat dolgozik!

 

—  A fővárosba is szoktam látogatni vakációban, nagymamámhoz. Már annyit jártam oda, hogy többnyire a várost is ismerem, menni és jönni a testvéremmel szoktam, aki már nagyon jól tudja az utat. Amikor hazajövünk, napokon át meséljük ottani élményeinket.

 

—  Jövök haza az iskolából, s a kutyánk lelkes ugatással fogad, mintha azt mondaná: „Szervusz, Edit!" Nyáron, az erdőre menet boldog útitársunk.  Mikor  kiértünk s  a csomagot letettük,  ő leül oda  és úgy vigyáz. Elfogy a borvizünk, s el kell memai a forrásig, szólítás nélkül is elkísér. Nagy fáradtan,  amikor hazaindultunk, neki s nekem is jólesik egy kis kergetőzés. Egészen a faluig játszadozunk. Otthon szó nélkül fut a rekeszéhez, hogy kössük meg.