1984 telén, néhány székelyföldi iskolában egy eltervezett riport végett fogalmazási versenyt irattam elemista tanulókkal, arra kérve őket, hogy meséljenek családjukról, testvéreikről, otthoni mindennapjaikról. A kitépett füzetlapokra írt hosszabb-rövidebb vallomás-cserepekből utólag érdekes, őszinte mozaik állt össze, melynek egyetlen szerzője a kommunikációra éhes, romlatlan gyermeki lélek. A most elkezdett kollektív beszámoló nem kitalált olvasmány: hiteles dokumentumok a megtartó emberi kapcsolatok megannyi élő, személyes változatáról

 

 

(Házunk)

 

—  Hegyi tanyáról költöztünk be a községbe, mert édesanyám félt a fák susogásától.

 

—  Szülőházam egy hatalmas sziklatömb lábainál áll. Sok kiránduló keresi fel fényképezőgéppel a helyet, hogy megörökíthesse a ritka látványt.

 

—  A folyóhíd a házunk előtt. A borbély a szomszédban, a számtantanárunk a másik felől lakik.

 

—  Szeretem, hogy nem a főút mellett lakunk, mert télen nem kell nagyon félni, hogy elüt az autó, amikor a dombról lesiklik a szánkó.

 

—  Házunk bütüjénél két tujafa áll. Kapunk zöldre festve, ez édesapám   kedvenc   színe,   nem   hiába erdőn dolgozik. A ház előtt keskeny szurokjárda szalad végig. Onnan a lépcsőre jutunk, ahol tarka, cserepes virágok sütkéreznek a napfényben. A házban négyen élünk: édesanyám, édesapám, a testvérem és én.

 

 

(Mi és a szüleink)

 

—  Virágos kertet alakítottunk, s a nyáron violák, rózsák tarkították házunk elejét. Az udvaron jonatán és más almák teremnek, s a kaszálásból hazaérve, a fa tetején el-elcsemegézgetek néhány piros gyümölcsöt.

 

—  Szobánk  érdekesen  van  berendezve,  mert mindent  behordtam, ami csak elképzelhető. Van fali poszter, lemezjátszó, sok baba, de azok már inkább  csak  díszek.  A lemezjátszót  sokat használjuk...  Hét  éve költöztünk ide, addig egy más házban laktunk, nem volt saját lakásunk. Ott csak egy szobánk volt, s nem szerettünk a felnőttekkel esténként egy helyiségben lenni.

 

—  Valahányszor városra megyek, kívánkozom  haza.  És ha hazakívánkozom, édesapám ezt jónéven veszi s máskor is elvisz magával. De ha sírok, akkor haragszik . . .

 

—  Édesapám haja szürke, termetre sovány. Édesanyámnak barna a haja, kicsit alacsony, kövérkés asszony. Piros arca akár a rózsa. A néném elég magas, karcsú, haja barna. Könnyen felidegesíthető. Hogy én milyen vagyok? Ezt nagyon nehéz leírni; rólam van szó és az embernek nehéz magáról beszélni.

 

—  A faluban minden családnak megvolt a mellékneve. Nálunk például sok az Antal Gergely, az apámat is így hívják. Az ő mellékneve Róka ... Dédnagyapámnak volt két leánytestvére, állítólag vöröshajúak voltak. Rókának nevezték őket, s nagyapámnak ez kezdetben sértette a fülit. Egyszer aztán adót kellett fizetnie egy másik Antal Gergely helyett. Nagy nehezen járt utána a dolognak, míg kiderült a tévedés. Attól kezdve semmilyen hivatalos papírt nem fogadott el, amíg nem látta a neve után az R betűt.

 

—  Nálunk nincsenek nagyobb veszekedések, esetleg csak miattam. Főleg, ha nem adok enni rendesen az apró állatoknak, vagy felmegyek a ház padlására és régi újságokat, kalendáriumokat, naptárakat rakosgatok összevissza. És főleg nyáron van ez, amikor unom magam... Édesanyám nem szereti, ha hazajön s minket nem talál otthon. Ezért van egy füzet   a   konyhában, s mindig   beleírjuk,   hol   vagyunk,   merre   járunk. Ugyanitt szerepel az is, hogy naponta ki mit csinál.

 

— Mikor a munkából hazaér, édesapám nem négykézláb jön be, hanem józanon és örökké hoz valamit a hátizsákban, mert azt tartja, hogy a nehéz táska sokkal könnyebb, mint az üres. Mikor ebédelünk, s a testvéremnek egy combot tesznek s nekem nem, ő nekem adja az övét.

 

—  Az iskolából hazamenet vár a főtt ebéd, eszünk, s utána édesanyánk kienged játszani 1—2 órára. Majd kikérdezi a leckét, s megnézi a jegyeket. Nem szeret veszekedni. Ha a jegy rossz, jól megver s megmondja édesapámnak, amikor ő hazajön az erdőről. S akkor ő is megver.

 

— Egyedüli gyermek vagyok, ezért a szomszédok egyetlenkének szólítanak. Én nem szeretem ezt a nevet! Édesanyám minden héten más tésztareceptet hoz, de nem is baj, mert amikor elkészíti a süteményt, olyan finom! Sok a barátnője, akikkel esténként összeül varrni, kötni, kézimunkázni. Nem tudom megérteni, miért nincs ideje egy kicsit beszélgetni velem. Talán mégis egyetlenke lennék?

 

— Szeretem az állatokat, főleg a tehent. Nyáron édesapám és én kaszálunk, majd mind a négyen takarunk, az egész család. Ősszel pityókát szedünk. Télen, mikor az állatok el vannak rendezve, édesapám televíziót néz vagy rádiót hallgat. 

 

— Egyszerű, falusi élethez szokott, négytagú család vagyunk, habár édesapám fogorvos. Édesanyám viszont nővérke. Azért használom így e szót, mert termetre eléggé kicsike, csinos és kedves. Dolgos, fürge otthon is, akár a rendelőben. Türelmes, megértő, de szigorú is tud ám lenni; hogy az édesapám szigorúságáról ne is beszéljek! Az osztálytársaim is félnek tőle, de lehet, inkább csak a műszereitől. . . Rólam azt mondják, szeleburdi vagyok. S az öcsém! Ötödikes, pajkos kisgyerek, fürge, de türelmetlen. A nyáron pisztrángra halászott, s nemhogy fogott volna, de őt fogták meg a halak: türelmetlenségében beleesett a patakba.

 

—  A helyi malomban van egy géplakatos, kiválóan érti a szakmáját. Nagyon megköveteli a fegyelmet és tisztaságot, de ha ő nem tartja be, nem szabad neki említeni. Az ő igazát nem hagyja, de ritkán szokott tévedni.  Az időjárást is pontosan megmondja. Ő az én apám. Nagyon megértjük egymást, csak sakkozáskor veszünk össze.

 

—  Közepes termetű, mogorva ember édesapám. Télen-nyáron gyűjti az erejét, amit aztán kaszálásra használ fel.

 

—  Van, hogy csak fél négyig dolgoznak, s akkor édesapám kicsit megittasodik. Hazajön, leül, s azt mondja, húzzam le a cipőjét, s ha erősen meg van ittasodva, vetkőztessem is le. Szabad idejében kimegyünk és rakjuk a fát vagy hasonló. Ha nincs mit dolgoznia a ház körül, veszi a könyvet, amit én szoktam olvasni, s addig olvassa, amíg majdnem be-végzi. Amikor abbahagyja, azt mondja, szeretne látni három ellenőrzőt az asztalon. Ő traktorista, sokszor még éjjel is szántani megy. Vakációban vele tartok. Ott a mezőn jó, mert ha a dél eljön, elővesszük a táskát s megnézzük, mit pakolt bele édesanyám.

 

—  Szeretek   olvasni, s nem végzem el mindig szívesen, amit rámbíztak. Mindig akkor kérnek valamire, amikor a legérdekesebb a könyv.

 

— Az iskolában öt körre járok, mert itt megtanulom a különböző gépek kezelését, és fejlesztem a beszédkészségemet. Édesanyámmal meg tudjuk érteni egymást, de édesapám este későn jön haza. Nem szereti, ha másként megy a dolog, mint ahogy ő akarja. Moziba, színházba nehezebben enged, s hajtogatja: „Fiam, te mindig művelődsz, és mégse vagy művelt!"

 

—  Tanulás  után  elmentem  egyszer játszani.  Elmerülten  rúgtuk a szép fehér és piros pettyes labdát, s közben eltelt az idő. Mindenki ment hazafelé, nézem , a toronyórát, már háromnegyed hat,  s ekkor ijedtem meg.   Léptem hazafelé,   mintha hajtottak volna.   Igen ám, de már késő volt, s elszomorodtam, hogy ezután nem lesz már semmi a délutáni játszásból, s melléje még kapok egy jó nyaktaslit.. . Közben elértem a kapunkig. Nem kívántam bemenni, de muszáj volt. Nyitok a konyhába, de ott nincs senki. Édesanyám az esteli bajokat végezte hátul az istállóban, s amikor beléptem,  akkor töltötte be a disznónak az ételt. Megálltam mellette, úgy ki voltam tüzülve, mint a rózsa. Édesanyám megtudta az orcámról, hogy ijedt vagyok. Az volt a legelső szava hozzám: „Most kell hazajönni?" Én nagy szomorúan,  lecsüggesztett fejjel azt  válaszoltam, hogy nem. Megsajnált, és nem szólt többé a tettemről. Mindent segítettem volna, csak valahogy örömet szerezzek neki. Vittem volna a fát, megtöltöttem volna a betétet, de már nem kellett, elvégezte ő. Bementünk a házba, hazaérkezett édesapám az építőtelepről. Édesanyám panaszkodott, hogy miket csinálok, s édesapám jókedvében volt, de e szavak hallatára elszomorodott. Már vártam a pofont, de csak szidást kaptam, mire megfogadtam, hogy többé nem lesz ilyen. Reggel vígan ébredtem föl, mintha mi sem történt volna. Átismételtem a leckét, s mentem iskolába. Aznap kaptam egy jelest, s úgy éreztem, az eltörölte a rossz cselekedetet.