A férfiak felemelkedtek fektükből.
- Andrea! Hol volt eddig? – kérdezte szemrehányó hangon András.
- Úgy emlékszem, letegeződtünk! Hol lettem volna? Lintánál!
A három férfi szemében hitetlenség villant fel. András szólni akart, de Tamás megelőzte.

- Meddig voltál nála?
- Úgy tizenöt perce váltunk el.
- Nem ment a városba? Olyasmit mondott az éjszaka.
- Áá, azt csak azért mondta… De miért kérdezitek ezeket?
Demeter megköszörülte a torkát.
- Bálint meghalt.
Klára toppant be. Átölelte a holtsápadt Andreát, aki sírós hangon szólt hozzá.
- Klárus, mondd, hogy nem igaz!
Klára végigsimított Andi haján, egy székre ültette remegő testét, s némán nézett a szemébe.
- Mikor?
- Reggel negyedkilenc tájt volt itt a rendőrség. Klárit meg engem átvittek, hogy azonosítsuk… illetve, hogy megnézzük, találkoztunk-e már a holttesttel, illetve…
- És? Mit mondtatok?
Tamás másodpercek után válaszolt.
- Azt mondtuk, hogy sose találkoztunk vele. Elég nagy szarban vagyunk a Balogh-gyerek miatt, meg a… Egyáltalán nem hiányzik még egy!
- Hogy halt meg? Baleset, vagy…
- A hadnagy szerint megcsúszott a parton, és beverte a fejét egy kőbe.
- Szóval baleset.
- A hadnagy szerint.
- Ezzel mit akarsz mondani?
Klára tekintetére Tamás visszakozott.
- Semmit, semmit, csak…
- Azt hiszitek, hogy nekem is közöm van a halálához?
Klára enyhítő hangon szólt.
- Ne érts félre! Miért vádolna bárki bárkit is? Hallottad, baleset volt, bár még nem volt boncolás és, hogy is mondta a hadnagy, alapos vizsgálat.
- És azt hiszed, hogy az engem fognak gyanúsítani? Én nem csináltam semmit!
- De veled ment el! Te láttad őt élve utoljára!
- És először holtan, mi?
- Nem ezt mondtam! – Klára hangja éles volt. Békülékenyen folytatta. – Nem lenne semmi gond, ha Ádám Jancsi nem látott volna együtt titeket. Mi történt aztán, hogy elmentetek?
- Vallomást kell tennem?
- Ne legyen gyerek, kedves Andrea, Klárika jót akar! Mi is! – Andi hálával nézett Demeterre.
- Hát legyen! Felmentünk a nyaralójába, ittunk egy-két pohár pezsgőt, aztán…
- Aztán?
- Aztán arra akart kényszeríteni, hogy…
- Meg akart erőszakolni?
Andrea hallgatott, és tagadólag rázta a fejét.
- Hanem?
- Hogy a számmal…
- Értem. És te?
- Ellöktem és befutottam az erdőbe. Egy darabig kiabált utánam, aztán bement a házba.
- Miért nem jöttél ide?
- Egyedül akartam maradni, járkáltam egész éjjel. Féltem, hátha ő, vagy egy állat… Világos volt már, amikor el mertem aludni. Aludtam néhány órát, megkerestem az idevezető utat. Ez történt. – Andrea hitetlenkedést olvasott ki a többiek szeméből. – Szerintetek eljönnek még a rendőrök? Elhiszik, amit mondtam?
- Tanúd van?
- Nem tudom. Nem találkoztam senkivel.
Demeter rájuk szólt.
- Úgy beszéltek, mintha gyilkosság történt volna!
- Isten őrözz, csak…
Klára megállapította.
- Gergőről tehát nem tudsz.
- Nem, még nem jött vissza? Azt hiszem, nekem is jobb lesz, ha eltűnök egy időre.
- Nem tűnik ez menekülésnek? – kérdezte András.
- De igen! Tudsz jobbat?
- Ha azzal a Jancsival beszélnél…
- Szó se lehet róla! – förmedt rá Klára.
- Ja, igaz…
Andrea értetlenül figyelte barátnőjét és a három férfit.
- Majd elmesélem, ha tisztázódtak a dolgok. Most mennem kell telefonálni.
- Elviszel a csónakkal?
- Elvihetlek, de ott mit csinálsz?
- Elgyalogolok egy forgalmasabb útig, és stoppolok. Megyek, hozom a holmimat.
Öt perc múlva trikóban, szoknyában, szandálban hozta a táskáját.
Tamás evezett. A csónakban Andrea megkérte Klárát, mondja a gyerekeknek, hogy családi ok miatt kellett neki elmennie ilyen hirtelen. Kikötöttek. Klára néhány méterrel odébbra mutatott.
- Ott feküdt a holttest.
Andrea letette a táskát, félve tette meg a néhány lépést. Észrevette, hogy pár négyzetdeciméteren csak homok látható, ami jelzi, hogy kiemeltek néhány követ.
- A rendőrök lehettek. Elvitték a véres köveket a laborba.
Andrea megborzongott. Ott állt egy picit, majd visszalépkedett, bal kezébe fogta a táska fülét. Klára megölelte, Tamás kezet fogott vele. Ők mentek dombnak fel, Andrea balra az úton. Néha hátranézett, integetett, míg a páros el nem tűnt. Ekkor megszaporázta lépéseit, befordult a fák közé. Gyorsan kinyitotta a kocsi csomagtartóját. Gergő még aludt. Kivette a táskából a sminkeszközöket és a parókát. Kikészítette magát. Nyolc perc múlva már az úton robogott a fekete Opel.
 
                                                               14.

- Ti elhiszitek ezt a vízi hullás dumát? – fordult négy társához Gáti Jóska.
- Nem nagyon. Nézd csak, ott pusmorászik a tesi tanárral!
Az öt fiú másik ösvényen ment a tisztásra, mint Klára és Tamás. Belehallgattak Jutka és Barna szócsatájába, meghallgatták Klári néni csitító szavait, majd bebújtak sátraikba. A négy sportoló gyerek kivételével mindegyiknek szörnyű izomláza volt. Aznapra nem is terveztek az esti tűzgyújtáson és nyársaláson kívül semmit. Gáti Jóskáé mellett volt Jancsi és Robi sátra. Őket az izomláz izgatta legkevésbé.
- Beáruljuk őket?
- Nem érdemes fejjel rohanni a falnak! Ha kirukkolunk vele, lehet, hogy nem hisz nekünk senki, még a szüleink sem! Azt mondják majd, hogy bosszút akarunk állni.
- Miért? – morfondírozott hangosan Robi.
- Mit tudom én! Mindenért!
- Mit tervezel?
- Előbb hívjuk át Csillát.
Jancsi kaparászott a lány sátrának ponyváján.
- Ki vagy?
- Jancsi! Az Ádám.
- Fürödtem. Felöltözök és állok rendelkezésedre!
Néhány perc múlva fellebbent a ponyva, házilag batikolt tarka trikóban, rövid szoknyában, karikás szemekkel kilépett Csilla. Jancsi megszagolta a bőrét.
- De jó illatod van!
- Ezért keresel? Ezt megmondhattad volna később is!
- Gyere át hozzánk! Fontos.
Előreengedte a lányt, aki a sátorban felvette kedvenc testtartását. Jancsi elmondta neki, hogy miért hívták át.
- Igazad van, tényleg ostobaság lenne ajtóstól rohanni a házba. Okosan tetted, hogy nem beszéltél a többieknek.
Jancsi arcán egy rángás jelezte, hogy jólesett neki az elismerés. Nem szólt semmit. Gondolkodott. Felemelte a fejét, halkan, de határozottan szólalt meg.
- Esküdjünk meg, hogy nem beszélünk erről a dologról senkinek, hacsak…
- Hacsak? – S mivel Jancsi nem reagált, megkérdezte. – Mit akartál ezzel mondani?
- Magam se tudom. Van valami rossz érzésem. Mintha…
- Elég volt a félmondatokból! Kiáltotta Csilla. – Melyikőjükről feltételezed, hogy ellenünk tervez valamit? Klári néniről? Tamásról? Neki csak a szája nagy! Arról az aranyos Bandusról, vagy Demeterről, aki még a legyet is megsiratja?
- Jó, jó! Hülye voltam! Biztosan sok krimit olvastam. Akkor esküszünk?
Egymással szemben letérdeltek, bal kezüket mellkasukra téve, a jobbot felemelve, mondták Jancsi után az eskü szövegét. A szertartást azzal fejezték be, hogy összeölelkeztek. Utána rövid, ünnepélyes csend állt be.
- És ha közülük valamelyik kérdezősködik? – vetette fel Robi.
- A fő, hogy ne beszéljünk nyíltan! Hadd maradjanak bizonytalanságban afelől, hogy mit és mennyit tudunk!
- Jó taktika.
- Kicsit sajnálom őket – jegyezte meg Csilla.
- Én inkább irigylem – mondta Jancsi, és a lányra nézett. Csilla nevetve rádőlt a fiúra, csókolgatta az arcát, a száját. Robi zavartan másfelé nézett.
Nyílt az ajtó. Harangi Jutka dugta be a fejét.
- Zavarok?
Jancsi bosszús képet vágott, de Csilla kacagva kiáltotta:
- Á, csak hülyéskedünk!
- Akkor jó, leülhetek?
Csilla felült, helyet adott maga mellett a kialvatlan, szomorú arcú Jutkának.
- Semmi hír?
- Miről?
- Előttünk nem kell játszanod az értetlent, tudjuk, hogy szereted Gergőt.
Jutka elvörösödött, lángoló tekintetet vetett Csilla felé. Jancsi észrevette.
- Nem, nem Csilla mondta el. Te magadtól tudom. Ahogy reggel védted Barnával szemben… Látod, ő cikizett, én nem sértegetlek, megértelek.
- Kösz. Rendes vagy. De…
- Nem szólunk senkinek. Tudunk titkot tartani. – Óvatosan egymásra kacsintottak, amit Jutka észrevett ugyan, de tiszteletben tartotta a jelzett szövetséget, nem kommentált, nem is kérdezett. Rágta a körmét. Robi a vállára tette a kezét.
- Ne szomorkodj! Visszajön Gergő!
- Hol van? Hol, hol, hol? – zokogott Jutka. – És miért ment el? Megharagudott, hogy nem engedtem neki, hogy…
- Ne okold magad! Szerintem neked semmi közöd sincs az eltűnéséhez!
Jutka megtörölte a szemét.
- Ezt azért mondod, hogy megvigasztalj! – A fiú nemet intett. – Biztos egy másik lány miatt tűnt el!
- Ne butáskodj! A szigeten nincs senki rajtunk kívül, és közülünk más nem tűnt el.
- Miért nem jelentkezik? Miért nem ad életjelt magáról?
- Fogalmam sincs!
- Talán elrabolták.
- Kicsoda? Miért?
- Az apja miatt. Azt mondja apám, hogy nagy fejes volt valamikor, és most is… Szóval nagyon gazdag.
Elgondolkoztak a hallottakon. Igaz, ők is tudták ezt, de ebben az összefüggésben mást jelentett a gazdagság. Jancsi elkezdte simogatni Csilla combját. A lány először eltaszította az incselkedő kezet, aztán engedett az ismétlődő tapogatásoknak. Jancsira mosolygott.
- Egyelőre nem tudunk mit tenni. Aludni kellene. Robi, ti menjetek át a másik sátorba és beszélgessetek. Jutkára ráfér egy kis dumálás.
A leeresztett sátorajtó mögött Jancsi megjegyezte a félig pucérra vetkőzött Csillának:
- Ki a faszt érdekel most Gergőke!
- A tiédet, úgy látom, igen!
Robiék odaát beszélgettek egy órácskát, aztán Jutka kérte, hogy menjenek ki a partra, hátha meglátják Gergőt. Leültek a kövekre, hallgatták a madarak, szél és a folyó zaját. Jutka meg-megnevezte azt a madárfajt, aminek a füttyét hallották. Elunta. Hosszú-hosszú ideig csendben voltak. Az ebéd után újra lejöttek a partra. Jutka a nap felé fordított arccal üldögélt, Robi kavicsokkal kacsázott. A fiú látta, hogy a túlsó parton egy ismerős nő integet, s már hallotta a hangját is.
- Hahó! Hozzatok egy csónakot! Vigyetek át!
Jutka odanézett.
- Ez az a nő! Hátha tud valamit!
- Jössz velem csónakért?
Átszaladtak a sziget másik oldalára, kioldották egy csónak láncát, beültek. Robi evezett.
- Jó, hogy megláttalak benneteket, legalább nem kell úsznom – mondta Andi néni.
- Nem tetszett hallani valamit Balogh Gergőről?
Andi néni a kislányra nézett. Látta szemében a szertő aggódást. Megsimogatta szőke haját.
- Még mindig nem került elő?
Több szó nem esett. Andreát a felnőttek szigetére vitték. Kiszállt, megköszönte a fuvart, és ment. Visszavitték a csónakot a helyére. Szembe velük jött Jancsi és Csilla.
- Hol voltatok?
- Andi nénit hoztuk át.
- Gergő?
- Semmi.
Csilla bement a sátorba, hanyatt fekve nézte az árnyékok táncát a ponyván. Egy magnóból zene áramlott. Néhány fiú futballozott, hallotta a kiabálásaikat.
 Jancsi és Robi is beszálltak, Jutka néző és labdaszedő lett. A labda egyszer nagy ívben repült, közvetlenül a folyópart fövenyére, s amikor Jutka utánafutott, látta Klári nénit, Tamás bácsit és Andreát csónakba ülni. Hiába kiabáltak a fiúk, otthagyta a labdát, beszaladt a sátorba, megkereste távcsövét, és kiszaladt. Minden útjára magával hozta a távcsövet madárfigyelésre. Ornitológus szeretett volna lenni. Futás közben elkapta Robi kezét, és magával húzta a fiút a partra. A szeme elé emelte a távcsövet. Látta, mint kötnek ki, hogy Klári néni egy pontra mutat a parton, mire Andi néni lerakva a táskát odamegy, álldogál egy darabig, aztán az osztályfőnök átöleli, Tamás bácsi kezet fog vele, s elindul, egyszer-kétszer visszanéz, integet. Maga sem tudta, miért, a távcsövet az után sem tette le, hogy látta Andreát eltűnni az erdőben. Néhány perc múlva egy fekete autó gördült ki az erdei útról, éppen onnan, ahol az idősebb nő bement. Az autót is nő vezette, egy vörös hajú, sötét napszemüveges nő. Az első ülésen egy utazótáska helyezkedett el. Jutka szerint pont olyan, amilyet Andi néni cipelt az előbb. A távcsövet odaadta Robinak.
- Nézd!
A fiú döbbenten eresztette le kezeit. Tekintetük összefonódott.