Teremtés

 Először volt az egy. Az egy magára talált, mint egy. Ekkor kimondta: vagyok.

 ·Az egy kimondta a mindenséget önmagában, de az egy több maradt. (az egy maga nem csak a kimondás volt, hanem a kimondatlan is.)

A kimondatlan szerette a kimondottat. A kimondatlan Szeretete vonzás volt. De ugyanígy éhezte a kimondott a kimondatlant. Egyik a másiknak szerelem, az egy szerelme önmaga másika iránt. (Csak teremtő létezett, így amit ismert, abba rögtön szerelmes is lett)

 ·Majd ezt mondta az Első: Kimondottként egy vagyok, de őbenne mégis magamat szeretem, Magamban is egy vagyok, de így meg őt szeretem

 · Evvel nyilvánvalóvá lett: egymásban látjuk egymást, mint kimondva kimondatlan, és kimondatlanul kimondott. Kettejük szerelméből született a lét.

 · A lét valóság, a valóság gyermek. Minden, ami lett, ki lett mondva, és kimondásába beleszületett a kimondatlan. A kimondatlan így adta önmagát a kimondottnak, hogy az örök szerelmét éljék: Rajtuk kívül nem volt semmi, ami nem ők voltak, kettejük az egy, ami van.

 · A lét az örökkévalóságé, az örökkévalóság a kimondva kimondatlan egyé.

Magyarázat:

· Szerelmük a lét, mert azonos mindegyikkel, de sem egyik egymagában, sem másik, ezért gyermek mert ugyanaz de mégis különálló.

· Minden ami van, a gyermek. A gyermek lét alakja az ige. A nap, a fa, a kő, minden, ami van, él. Ami él, a szerelem egymásra találása. Ami szerelemben magában létezik, azaz, ami van: ez a gyermek.

· Ige minden, ami van. (az ige a kimondatlan és kimondott egysége a lét alakjában) Az ige a szerelem, a szerelem a valóság, a valóság lét, ez a gyermek.