Van szavam?
 

Á, ne fáradj! sosem volt.

Körülöttem halovány érzések motoszkálnak, egyik sem túl megformált, és ahogy elgondolom az erőt, az energiát, a formák alkotására való törekvést, hol nevetek, hol pedig sírok.

Ahányszor csak nekiesek, folyton alkotni akarok. De mihaszna, terméketlen ötleteim még ebben a folyton összeomló és megszűnő teremtésben sem maradhatnak meg egy percig sem. Hol vagyok akkor jómagam? De mindegy. Már a gondolata is unalmas, hogy magamat erőltessem mindarra, ami nem én vagyok: úgysem fogadják. Én sem bírom. Amit nem értek, hogy akkor miért hagynak életben: mert ha legalább levágnának, mint egy tehenet, akkor valamit megismerhettem volna. De semmi. Feldereng, hogy talán máshogy kellett volna, és hogy nem tiszta az, amit beszélek.

Érzem én ezt, tudom is: bennem merült fel. Ám ahhoz fáradtnak és elkorcsosultnak érzem magam, hogy beteljesítsem, vagy netán, felülemelkedjem a bajon. (Azt meg sem említem, hogy akik azt mondják, emelkedj felül a bajon, ők maguk sem voltak sosem képesek rá, csak nekik ez nem volt baj).

Felrémlik, hogy mit üzen a legfőbb jó hírnöke: keressetek, és találtok! Zörgessetek, és megnyittatik! Ahogy ez átszalad rajtam, megsértődöm. Minek mond olyat, ami pont úgy van, ahogy mondja? Mert mindegy, hogy'  mondja, mégis pont, ahogy keresek, úgy találok, és ahogy én zörgetek, úgy nyitnak ajtót.

Valamit elszúrtam, most már biztos vagyok benne. Ezer égboltból zúduljon alá a fene. Nem látom, mit, pedig tiszta sor: valamit kegyetlenül elbaltáztam: De nem csak én!

A kegyelem. Nem hiszek a kegyelemben, de folyton a kezemet fogja, még amikor se házam, se kavicsom, se kövem. De azért ez nem vígasztal meg teljesen. Én magam ügyetlen voltam, és vagyok. Alig merem elképzelni a jövőt. Érzem, amit elképzelek, az lesz velem, de gyenge vagyok, mert magamat nézem, és látom, hogy ez bizony törött pohár. Vagy mégsem?

Zuhan felém a remény teljes garmadájával. Nehéz piciny gondolatocskák totyognak elő belőlem, felém néznek, és ácsingózva várják sorsukat. Gondolkodóba esek felőlük is. Fénybe mártott pici apró gondolatkocskáim, gyertek közelebb, hadd szemlélhesselek benneteket, édeseim! Szeretlek titeket, ti is a valóságom vagytok, gyertek hozzám.{jcomments on}