Imreh Albert fotója alá)

Berci bátyónak vannak titkos búvóhelyei. Amiről csakis ő tud, no meg az a személy, akiről azt mondják: odafentről mindent lát.

Egy ilyen titkos hely az, amit Selyemrétnek nevezett el.

Ahhoz, hogy eljusson oda, el kell kanyarodnia a faluból kivezető főútról egy ágasbogas, csupa tövis akácfa mellett, s ott jobb oldalt végigmegy a kiszáradt patakmeder mentén. Olykor meg egyenesen a lapályos mederben.

A motoros járgány erőlködve, köhögve gyűri maga alá a köves-göröngyös vízmosást, fűzokrok lehajló sátra alatt. Majd hirtelen kinyílik előttük a láthatár, s máris a zsenge füvű Selyemréten találja magát.

Bátyó kikapcsolja a motrot és belehallgat a rászakadó csendbe. Elképzeli, hogy ez a kaszáló egyes egyedül az övé, akkor is, ha jól tudja, ki a valóságos gazdája. És elképzeli, hogy neki nőtt nagyra a fű, az ő kaszájára vár itt minden, ami csak élet. Oly régóta félszeg ember már, hogy nem is emlékszik, milyen az: levágni a füvet...

Ebből számára csak annyi adatik meg, hogy bátran fotografálhatja a mások hajladozását.

A Selyemrétet mégsem adná oda másnak.

Amikor aztán valóságos kaszákkal is reámennek, attól kezdve a bátyó hátat fordít a Selyemrétnek. Olyanformán, mint egy szerelmes legény, akit faképnél hagyott a szeretője.

De mi tudjuk: tavasszal minden sezerelem újraéled!